Az Emlékpontban mutatták be a Trianoni Szemle legújabb számát

A lap küldetéséről szólva Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztő elmondta: amikor két évtizede elkezdetett a trianoni békediktátum kérdésével foglalkozni, az általa együttműködésre felkért szakemberek visszautasították ajánlatát tartva annak következményeitől, vagy tájékozatlanságuk miatt.

Ma egyre többen vannak tisztában a békediktátum következményeivel és máig tartó hatásaival, amely részben a nemzeti összetartozás napjának 2010 óta történő megemlékezéseinek is köszönhető, de ma is sokan vannak, akik nincsenek tisztában a kérdés jelentőségével.

Manapság Romániában egyetemeket vesznek el a magyarságtól, temetőket gyaláznak, meg, Szlovákiában korlátozták a magyar Himnusz eléneklését, miközben azok az országok, akik Trianonnal „túlnyerték” magukat, nem látják meg, hogy minél több jogot adnának a területükön élő kisebbségeknek, annál kevésbé került a nap közbeszédbe a békeszerződés – fogalmazta meg a főszerkesztő.

A most bemutatott lapszámban, amelyet a főszerkesztő mellett Domonkos László újságíró, Medvigy Endre irodalomtörténész és Kolczonay Katalin szerkesztő ismertetett, külön fejezet foglalkozik a tanácsköztársaság száz évvel ezelőtti napjaival, amelyben Prohászka Ottokár és Tormay Cécile műveiből vett idézetek mellett Pilhál György Szamuely Tiborról megfogalmazott írása is olvasható.

A rovatban jelent meg P. Ábrahám Dezső cikke Stromfeld Aurélról, aki sem baloldali, sem kommunista nem volt. A köztársasági elnök, Károlyi Mihály 1919-ben őt kérte fel, hogy szervezze meg a magyar hadsereget, amelyet néhány hónappal korábban züllesztettek szét, amelynek köszönhetően a határok védelme nélkül álló országba akadálytalanul törhettek be a román csapatok, megszállva Budapestet, s Győrig és Pápáig eljutva megalázva a magyarokat.

Ebben a helyzetben szervezte meg Stromfeld a hadsereget, amely a Felvidéken bár sikereket ért el  hadjárata során, azonban erre a tanácsköztársaság kommunista diktatúrája idején került sor, ezt a nemzetközi közvélemény elítélte, s bukásra volt ítélve.

Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs, Emlékpont