Már óvodásként fadarabokkal játszott

Kisvárdai Lajos és néhány alkotása

Kisvárdai Lajos 1947. január 4-én született a romániai Feketegyarmaton. – Sokáig Pécskán laktam, de magyarként láttam meg a napvilágot, s annak is tartom magam, így eldöntöttem, megszerzem a magyar állampolgárságot és szerencsére nemrég sikerült is – árulta el a 71 esztendős Lajos bácsi. Kübekházán találta meg az új otthonát, s a település szélén vásárolt magának egy kis házat, melyben egy takaros műhelyt is berendezett. Lajos bácsi ugyanis fafaragó, így szüksége volt rá. Hogy mi minden is készül a kis kübeki műhelyben? – azt péntek este a makóiak is megláthatták, mivel az idős mester munkáiból kiállítás nyílt a József Attila Városi Könyvtár olvasótermében.

A makói Bárdi Andrea művésztanár is szívesen farag fát, így a kiállítási meghívóját dedikáltatta Lajos bácsival

De miért is kezdett el fával foglalkozni Kisvárdai Lajos? – Talán a szegényes körülményeimtől indulhatott az egész, ugyanis már egészen kicsi gyermekként más játékom talán nem is volt, mint a talált fadarabok, azokkal játszottam, farigcsáltam őket – tudtuk meg Lajos bácsitól. Ehhez később hozzájött az, hogy egészen fiatalon kitanulta az asztalos mesterséget. Ezért el is helyezkedett egy bútorgyárban. – A főnökeim felfigyeltek arra, milyen ügyes kezeim is vannak, így elvégeztették velem azokat az iskolákat, melyek révén bútorszobrász lettem – mesélte. Napközben az üzemben készítette a szebbnél szebb bútorokat, szabadidejében pedig szobrokat faragott.

– Nem csupán a nagyapám, de még a dédapám is faszobrász volt, s maradtak tőlük szerszámok, köztük egy öreg kaszakés, amivel mind a mai napig én is dolgozom – folytatta Kisvárdai Lajos. A dédapját nem ismerte, de találkozott egy idős nénivel, aki sokat beszélt neki róla. – Tőle tudom azt is, hogy egykoron, mikor a néni még csak 14 éves volt, egy bálban táncolt a dédapámmal, akkor tudta meg tőle, többek között úgy tartja el magát és a családját, hogy sétapálcákat farag és áthozza őket magyarországi piacokra eladni – emlékezett vissza a múltra a fafaragó.

Kisvárdai Lajos figyelő szemekkel sétál, hiszen mindenhol megmunkálható anyagot keres. – Lehajolok a kis ágakért, darabokért, s mikor a kezembe veszem, már tudom is, mi válik belőle, ugyanis meghagyom a természetes alakjukat, csak formálok rajtuk – sorolta. Így a keze közül kikerült már táncoló nő és különféle állatok is. Segítője a természet, hiszen ezek a fadarabok szinte már magukban hordozzák a körvonalait annak a fácánnak vagy nyúlnak, ami később lesz belőlük. – Nagy álmom, hogy több száz alkotásom legyen, amiket egy helyen szeretnék kiállítani – tette hozzá Kisvárdai Lajos.

Munkatársunktól. K.