Toroczkai László: Márki-Zay egy politikai hullarabló

A párt elnökválasztásán megkérdőjelezhető körülmények között alulmaradt Toroczkai László komoly morális deficitet azonosít a Jobbikban. Állítja, egyértelmű az igény egy olyan mozgalomra, mely az eredeti, nemzeti és keresztény eszmei alapokon nyugszik. A politikus arról is beszél, hogy Márki-Zay Péter tevékenysége méltatlan vásárhelyi választóihoz, személyét az opportunizmus meg a színtelen, szagtalan semmi lengi körül, és a hatalomvágy mozgatja. A Promenad.hu és a Blogstar.hu közös interjúja.

Pintér M. Lajos – Csúri Ákos

– Mennyire demokratikus párt a Jobbik?

– A következő napokban, hetekben, hónapokban derül ki. A szombati tisztújító kongresszus óta nagyon keserű hangulatban vagyok a párt jövőjét illetően, őszintén aggódom a Jobbikért, ugyanakkor folyamatosan csöng a telefonom, rengeteg megkeresést kapok, ami hihetetlen energiákat szabadít fel bennem. Ami a pártdemokráciát illeti, Vona Gábor időkorlát nélkül kampányolt ellenem, amikor rövidlátó módon arról beszélt a küldötteknek, hogy ne azt válasszák az elnökjelöltek közül, aki a jobb szónok, illetve azt fejtegette, hogy háttérbe kell szorítani az egót, és alázatosnak kell lenni.

– Sneider Tamás talán nem jó szónok, de alázatos elnök lesz?

– Vona Gáborék olyan elnökjelöltet akartak, aki alázatos ugyan, csak éppen feléjük, nem pedig a haza és a nemzet irányában. Nem voltak egyenlőek a feltételek, abszolút lejtett a pálya, és maga az említett beszéd sem volt fair az elvileg lemondott elnök részéről, aki a jelek szerint képtelen elereszteni a hatalom gyűrűjét. Hányszor kell még bizonyítanom, hogy többször is önként léptem hátra a Jobbik érdekében? 2008-ban a Villányi úti irodában többek jelenlétében én ajánlottam fel, hogy nem leszek parlamenti képviselőjelölt 2010-ben, amikor Vona Gábor és Szabó Gábor pártigazgató a személyem miatt aggódott – pedig

2006-tól kezdve az első vonalban én vittem a bőrömet a vásárra a Gyurcsány-kormány ellen, nem Vona Gábor, többen ismertek abban az időben, mint Vona Gábort.

2013-ban is teljesen saját erőmből, függetlenként lettem polgármester Ásotthalmon. Aztán ahogy a migráció és a kerítésépítés nemzetközi ismertséget hozott, majd 2014-ben száz százalékkal újraválasztottak, érzésem szerint Vona Gábornak az én sikereimre volt szüksége 2016-ban, mikor – többszöri felkérés és visszautasítás után – elvállaltam a párt alelnökségét.

– Ezúttal is hátralép, azaz visszavonul a nagypolitikától a vereség után, vagy most száll igazán a ringbe?

– Nem gondolom, hogy háttérbe kell vonulnom. Többször próbáltam felhagyni a nagypolitikával, de nem ment, úgyhogy feladtam ezt a kísérletet. 2013-ban kiköltöztem egy ásotthalmi tanyára Szegedről, majd másnap letáborozott a szomszédban egy nagyobb, 50 fős kongói törzs: tulajdonképpen ez a migránscsapat indított el a polgármesterség, majd a Jobbik-alelnökség felé vezető úton. Morális értelemben semmiféleképpen nem veszítettem a mostani tisztújításon, és egyébként is nagyon szoros lett a vége, 22 ember szavazatán múlott, 46 százalékot szereztem egyenlőtlen feltételek mellett is. Azóta is sokan bátorítanak, ami megerősít a hitemben, hogy a tagság többsége mögöttem van, hiszen ebben a körben lényegesen többen élnek a pártért, mint a pártból, szemben a pártelittel. Szóval a küldöttgyűlésből kihoztam a maximumot, de ne felejtsük el, egy gépezettel, fizetett alkalmazottakkal álltam szemben egyedül. A gépezet pedig roppantul félt tőlem, mert túl domináns vezetőnek tartott.

– Már alelnökként több ízben említette, hogy nem jut hozzá minden információhoz, ami a döntéshozatalhoz szükséges. Bevett jobbikos eljárásnak tekinthető ez az elnökválasztási kampány tükrében is, amikor hiába kérte, hogy a tizenkilenc megyében és Budapesten együtt mérettethessenek meg a tagság előtt Sneider Tamással, ez nemhogy nem valósult meg, de húsz helyett végül csak nyolc helyen ismertethette meg elképzeléseit?

– A kongresszus óta eltelt napokban egyértelművé és világossá vált, hogy a legtöbb megyében bojkottálták a bemutatkozásomat, nem juttatták el a meghívómat a megyei és helyi önkormányzati képviselőkhöz, a párttagokhoz. Valójában még nyolc olyan megye sem volt, ahol teljes körű tájékoztatást kaptak az érintettek. Emiatt van bennem keserűség, de az elért eredményre büszke vagyok, különösen annak tudatában, hogy a tisztújításon 50-60 fizetésért dolgozó alkalmazott is voksolt, akik számára volt egyfajta iránymutatás, hogy kire és hogyan szavazzanak. Úgy gondolom, az 1999-ben a MIÉP ifjúsági tagozatából induló, alulról épülő közösségünkhöz méltatlan helyzet alakult ki, és ahogy egyre-másra derülnek ki az egyenlőtlen küzdelemre utaló információk, a tagság kezd ráébredni, mi módon történt a tisztújítás, és mekkora veszély fenyegeti a pártot. Nem véletlen, hogy az ország minden megyéjéből hívnak a vezetők, középvezetők és az egyszerű Jobbik-tagok. A történet nem ért véget május 12-én.

– Lesz pártszakadás?

– Leginkább a párt jelenlegi vezetőitől függ. Megdöbbenve tapasztalom, hogy abszolút nem keresnek a kongresszus óta (az interjú május 15-én kora este készült – a szerzők), ráadásul miután Vona Gábor közösségi oldalán megjelent az elvileg zárt rendezvényen elmondott beszéde, én is kértem, hogy bocsássák a rendelkezésemre a felszólalásomat, hogy közzétehessem, de az ezzel kapcsolatos levelemre sem Szabó Gábor, sem Sneider Tamás nem reagál már lassan két napja. Ez az eljárás kifejezetten pofátlan. A következő napokban találkozni és egyeztetni fogok azokkal a vezetőkkel, középvezetőkkel, akik nyíltan mellettem kampányoltak, például Dúró Dórával. Ahogy ígértem, ha bárkit retorzió ér a pártvezetés részéről, akkor együtt fogjuk vállalni a következményeket. Ugyanakkor

azt sem rejtem véka alá, hogy súlyos döntések vannak készülőben. Minimum valamilyen platformban gondolkodunk a Jobbikon belül, de könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk, hiszen a tagság többségének határozott igénye van erre.

– Ön lesz a Jobbik lelkiismerete?

– Ilyen nagy szavakat nem használnék. De milyen lelkiismeretről is beszélünk, mikor 2016-ban Vona Gábor elvette a mozgalom lelkét, aminek a következményeit már a saját bőrömön érzem a tagok többségével együtt…

– A napokban úgy fogalmazott, valakik a háttérből vették el a mozgalom lelkét. Akkor nem is annyira a háttérből történt ez a cselszövés?

– A történészek fogják majd egyszer feltárni, hogy ki irányította a Jobbikot az elmúlt két évben, illetve pontosan mi és miért történt. Valami történt, valami megfordult, az tagadhatatlan, ráadásul az orrom előtt, hiszen épp ebben az időben voltam a párt egyik alelnöke. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy szép zsebkendő, amit 2016-ban meglobogtattak, hogy itt van a kezünkben, majd belefújták az orrukat, és most el akarják dobni. De ezt azért velem nem lehet megtenni, nem fog menni! A keserűségen túl az az igazi problémám, hogy nagyon komoly morális deficitet érzek a Jobbikban: a tagság végérvényesen elszakadt a Bécsi úti pártszékházban ülőktől, és ez eszkalálódni fog a következő hetekben, hónapokban…

– Mit ért morális deficit alatt?

– Azt, hogy Vona Gáborék éppen azokat az eszközöket alkalmazták velem szemben a párton belül, amelyek miatt a Jobbik a Fideszt támadja. Milyen erkölcsi alapja van ennek a továbbiakban? Mire gondolok? Többféle, habonyi jellegű lejáratókampány indult ellenem, karaktergyilkossági kísérletek, válogatott hazugságokkal, aljas módszerekkel. Különösen nemtelennek tartom, hogy a Sneider-vonal alelnökjelöltjei még a kongresszuson is arra célozgattak, hogy fideszes ügynök vagyok. Mindeközben az elmúlt évben számtalan alkalommal utasítottam vissza például a Magyar Idők és az Echo TV megkereséseit, de például éppen a Magyar Időkből értesültem az alapszabály-módosító kongresszus helyéről (valaki tehát szivárogtatott, de az nem én voltam)… Hiszen a Fideszt a választási rendszer megváltoztatása miatt támadó Vonáék Szabó Gábor pártigazgató irányításával a tisztújítás előtt gyorsan átírták a párt alapszabályát, társelnöki rendszerrel és egyéb trükkökkel próbálkoztak, annyira tartottak attól, hogy egy személyben kell valakinek megmérettetnie magát velem.

Eldöntöttem, hogy innentől kezdve nem tartom be a furán kialakított íratlan médiaszabályokat, és mindenki rendelkezésére állok, aki keres. Elegem van belőle, hogy Fidesz-bérencnek bélyegeznek, ha nyilatkozom a szóban forgó sajtótermékeknek, miközben vígan lehet szerepelni a Magyar Narancsban, a HVG-ben, az RTL Klubon vagy éppen a Spinoza Házban, a balliberális gyűjtőhelyeken. Ez a klasszikus kettős mérce!

A Jobbik helye elvileg a Fidesz és a balliberális tábor között lenne a politikai palettán, ám egészen más típusú mozgásokat érzékelünk. A Jobbik vezetésének szemében a Fidesz maga a Sátán lett, a Momentummal, az LMP-vel, a Spinoza Házzal és a balliberális körökkel viszont nincs semmiféle problémájuk.

Én nem így indultam, ez összeegyeztethetetlen a politikai hitvallásommal és az erkölcsi értékrendemmel, számomra az LMP és a Momentum akkor is elfogadhatatlan – nem is beszélve a többi balliberális pártról –, ha a vezetés máshogy is gondolkodik.

– Morvai Krisztina EP-képviselő egy friss interjújában azt mondta, a Jobbik baloldallal való összefekvése nem a jövő, hanem már meg is történt. Fordulópontnak nevezte e tekintetben, hogy Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármesterré választása után a szocialista Botka Lászlóhoz szaladt parolázni és uniós zászlót lengetni ahelyett, hogy Toroczkai László jobbikos polgármestert kereste volna fel elsőként. Mit gondol erről?

– Az első pillanattól kezdve nem szimpatikus számomra, amit Márki-Zay Péter művel, ezt többször jeleztem is Szabó Gábor pártigazgatónak, aki a kezdettől fogva tartotta vele a kapcsolatot. Morvai Krisztinának tökéletesen igaza van: ahhoz képest, hogy mekkora segítséget kapott a Jobbiktól, azonnal Botka Lászlóhoz rohant, velem mint jobbikos polgármesterrel és a párt alelnökével viszont egyáltalán nem vette fel a kapcsolatot.

Nemcsak az nem tetszik, hogy közelebb áll Botkához, mint a Jobbikhoz, miközben keresztény és nemzeti embernek mondják, de azt is visszásnak tartom, hogy megválasztott vezetőként nem a települése ügyeivel kezdett el foglalkozni.

Jómagam Vona Gábor 2016-os határozott unszolásáig az ásotthalmiak problémáit tartottam szem előtt, 2013-as megválasztásom után kőkemény munkával rendbe tettem a csődbe vitt település gazdálkodását, megszüntettem a testületen belüli viszályokat, és megvédtem a településemet a migrációtól, tehát néhány évre félretettem a nagypolitikát: ma már nyugalom és béke jellemzi Ásotthalmot, mindenki kőkeményen dolgozik, rengeteg beruházás zajlik. Azóta saját magánéletem és szabadságom terhére pluszban foglalkozom az országos politikával. Márki-Zay feneke alatt pedig még meg sem melegedett a polgármesteri szék, talán még eltéved a polgármesteri hivatalban is, de ő már Budapesten az Országház előtt a nagyszínpadon osztja az észt. Még semmit sem tett le az asztalra a városában, csak folyamatosan újabb és újabb konfliktusokat generál. Szerintem ez méltatlan a hódmezővásárhelyi választóival szemben, neki egyelőre a saját városára kellene összpontosítania.

– Ön szerint mennyiben járult hozzá a Jobbik választási kudarcához és jelenlegi válságához az, hogy február 25-e előtt beleálltak a Márki-Zay Péter mögötti totális ellenzéki összeborulásba, keblükre ölelték a balliberális pártokat, illetve hogyan hatott és hat a pártra Márki-Zay ugyanezt követelő országos road show-ja?

– Elvtelennek, opportunistának tartom ezt a kiindulópontot, mely távol áll a tizenéves korom óta képviselt, nagyon szilárd, gyakorlatilag változatlan világképtől. Márki-Zay Péter esetében nem látok efféle eszmei alapot, de sajnos a Jobbik is ebbe az irányba indult el, bár szerencsére végül minden választókerületben önálló jobbikos jelölt volt. Nagyon rosszul érzem magam ebben a közegben. Még egy Kádár-nosztalgiában élő, hithű baloldalit – mondjuk Thürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét – is többre becsülök, mint az elvtelen Márki-Zay Pétert, annak ellenére, hogy Thürmer Gyulával soha nem fogunk egyetérteni, és elképesztően messze áll egymástól a világképünk. Thürmer Gyula ugyanakkor évtizedek óta szilárdan hisz abban, amit képvisel, és változatlan az eszmei alapja.

Ha valamit nagyon utálok, akkor az opportunizmus meg a színtelen, szagtalan semmi, ami Márki-Zay Pétert is körüllengi. Csak arra tudok gondolni, hogy az ilyen embert kizárólag a hatalomvágy motiválja.

– Mit gondol, mennyire volt független a Jobbikban zajló tisztújítási kampánytól, hogy pár nappal a kongresszus előtt Márki-Zay egy interjúban úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc mellett Toroczkai Lászlónak sem lehet helye és szerepe a célként megfogalmazott széles ellenzéki ernyőszerveződésben?

– Ahogy említettem, életemben nem találkoztam Márki-Zay Péterrel, erről az interjúrészletről most hallok először, és nem is tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Semmilyen személyes problémám nincs a vásárhelyi polgármesterrel, csak én politikusként más elveket vallok, másként működöm. Ha azt látom, hogy egy politikus teljesen üres, még semmit sem tett le az asztalra – mert mit valósított meg ő, mint közszereplő a magyar haza szolgálatában? –, ráadásul nem rendelkezik szilárd eszmei alappal, akkor kénytelen vagyok a politikai élet hullarablói közé sorolni. Márki-Zay Péter nyilvánvalóan arra bazírozik, hogy a szétesett, atomjaira hullott ellenzék darabkái között kikaparhatja magának a gesztenyét, és majd miniszterelnök-jelöltként sütkérezhet. Számára nem fontosak és nem számítanak az elvek, jöhet mindenki, legyen az baloldali, liberális vagy szélsőjobbos, a lényeg a hatalom puszta vágya, bármi áron.

– A Jobbik esetében sem nagyon lehet másról szó, hiszen egyre inkább úgy tűnik, végérvényes a néppártosodásnak csúfolt balos fordulat, azaz engedtek és engednek a Heller Ágnestől Kéri Lászlóig terjedő balliberális szirénhangoknak. Létezik innen visszaút?

– Az a legnagyobb félelmem – és e tekintetben nem bánkódom, hogy nem vagyok már benne az elnökségben –, hogy azokká válunk, akik ellen húsz évvel ezelőtt elkezdtük a küzdelmet. Szerintem ez a lélek igazi halála. Erre mondtam azt, hogy Vona Gábor vagy Szabó Gábor nem tudja elvenni a lelkemet és a lelkesedésemet, sőt, az elmúlt egy-két napban érkezett rengeteg megkeresés kifejezetten lelkesít! Nem adom fel, ez a mozgalom és a tagság többet érdemel, és ahogy már említettem:

a történet nem ért véget május 12-én. Az idő mindenesetre sürget, hiszen a Jobbik vezetőválságban szenved, egyre színtelenebb és szagtalanabb, ráadásul a szürreális kettős mérce szétfeszíti a kereteket. Ha én elmegyek mondjuk a Polgárok Házába, akkor azonnal keresztre feszítenek a párt irányítói mint Fidesz-bérencet, de a Spinoza Házban mosolygó Vona Gábort nem nevezik a baloldal ügynökének?

És rendben van az, hogy Sneider Tamást bocskaiban választják elnökké, miközben az LMP és a Momentum lett a természetes szövetségesünk?

– Miért, mi a baja a bocskaival?

– Azzal semmi, hiszen gyönyörű magyar viselet! Kifejezetten a MIÉP-es időkre emlékeztet, hiszen Csurka Istvánék jelentek meg hosszú idő után először ebben a viseletben az Országházban. Ám a MIÉP-es országgyűlési képviselők úgy öltöttek bocskait, hogy közben egyértelmű és megmásíthatatlan volt a hitvallásuk, nemzeti és keresztény irányultságuk, és fel sem merült, hogy esetleg a balliberális oldallal kollaborálnának.

Fotók: Gémes Sándor