A hét embere: a hímzés hagyománya a múltban keletkezett, de a jelenben is fénykorát éli
A hét embereként a vásárhelyi Angyal Frigyesnét, népi iparművészt mutatjuk be, aki a Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. hímző részlegének vezetője.
– Minden álmom az volt, hogy grafikus vagy festőművész legyek. Már gyermekkoromban nagy érdeklődést mutattam a rajzolás iránt. Középiskolai tanulmányaimat ennek margójára aztán a Tömörkényi István Gimnázium és Iparművészeti Szakközépiskolában, textiltagozaton, egészen pontosan goblen és szőnyegszövőként fejeztem be, 1982-ben. Ezt követően a szaktanárom Szabó Judit beajánlott az akkor még létező és virágzó vásárhelyi Háziipari Szövetkezetbe, ahol a népművészeti részleg tagja lettem és itt kezdtem el megismerkedni közelebbről magával a vásárhelyi hímzéssel. Nem olyan sokára aztán már a tervezők közt tudhattam magam. Ezen csoport vezetője Sárosi Mihályné Eszterke volt, aki nagyban meghatározta az ezt követő pályafutásomat. Nem utolsó sorban pedig a vásárhelyi hímzés nagy megújítójaként is tekinthetünk rá. Ugyanis ő volt az, aki a kor divatjának megfelelően megtervezte s megrajzolta a különböző motívumokat, mintákat. Ezt megelőzően Eszterke beszerezte a Hódmezővásárhely és környékén még meglévő, kihímzett párnavégeket. Amelyeket 1904-ben Kiss Lajos a város néprajzkutatója, valamint Tornyai János festőművész és a szegedi író, múzeum igazgató Tömörkény István egykoron felgyűjtöttek. Mivel a vásárhelyi hímzés azért volt vásárhelyi, mert egykoron csak és kizárólag a párnavégeken volt megtalálható és elképzelhető. Minek után ezt Eszterke begyűjtötte, újragondolván a történetet új anyagokra, új motívumokat tervezett. Így díszelegtek hát ezek az ötvenes években immár a terítőkön, futókon, párnák egészén, sőt még a dobozokon is – kezdte gondolatait a hímzőrészleg vezetője.
Angyal Frigyesné mentora, Sárosi Mihályné Eszter már a hatvanas években megkapta mindezért azt a legmagasabb címet, amelyet egy népművészettel foglalkozó alkotó megkaphat, ez pedig a Népművészet Mestere cím volt. Leszögezhetjük tehát, hogy Eszter gyakorlatilag a vásárhelyi hímzés világát gondolta újra és formálta át, a még napjainkban is igen közkedvelt darabokká.
– Őt követően ezt a címet aztán több tanítványa, köztük Marton Sándorné is megkapta, akikkel jelenleg én magam is örömmel dolgozom együtt. Mindenki a maga módján ügyes és tehetséges azon a területen ahol dolgozik, mert tudni illik a hímzés az egyáltalán nem egy egyszerű folyamat. Több részre bontható és mindegyik résznek megvan a maga kis technikája, trükkje. Én személy szerint ezen folyamat minden területén dolgoztam már. Elsőként sablonkészítő voltam, pausz papírra rajzoltam a mintákat és szurkáltam azt körbe tűvel, a mintának megfelelően. A folyamat második lépése, hogy ezt a sablont felhasználjuk az előnyomáshoz, ami azt jelenti, hogy rátesszük a vászonra vagy az adott anyagra, amit kiszeretnénk hímezni és egy speciális festékkel, valamint egy pamacs segítségével addig pamacsoljuk a kiszúrt mintát, míg rá nem kerül az adott anyagra, amit tulajdonképpen már drukkolásnak nevezünk. Ez egy papírmintával kerül a hímzőhöz. Ezen a papírmintán számok helyettesítik a vásárhelyei hímzés fonalainak a meghatározott színeit, ami alapján kihímezésre kerül az adott darab. Persze én magam is azt hittem, hogy ez egy végtelenül egyszerű dolog, aztán rájöttem, hogy ezt az egészet igen sokáig kell gyakorolni ahhoz, hogy kiválóan menjen. De talán kijelenthetem, hogy számomra a minták tervezése és megrajzolása okozza a legnagyobb örömet – fejtette ki mindezt Angyal Frigyesné.
A Háziiparok megszűnésével a vásárhelyi hímzőműhely megalakulása 1994-re tehető vissza. Az akkori városvezetés rengeteg erőt és energiát fektetett bele abba, hogy mindez létrejöjjön és hosszútávon működőképessé váljon. A HÓDFÓ dolgozója hangsúlyozta, hogy Almási István, Hódmezővásárhely egykori polgármestere szívügyének tekintette a népművészetet és azon belül is a hímzés hagyományának ápolását.
– A hímzőműhelynek már több intézmény is otthont adott, most a Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. egy részlege. Ezen részlegben jelenleg húsz munkavállaló dolgozik, akik csoportvezetője szerény személyem.
Feladataink közé elsősorban a vásárhelyi oktatási intézmények ballagói tarisznyáinak elkészítése tartozik. Ezen felül három népművészeti boltba is készítünk különböző termékeket, illetve idényjellegű munkáink is vannak. Ilyenek például a húsvéti díszek vagy a karácsonyi díszek legyártásai. De a divatot követvén már ékszerek készítésével is foglalkozunk. Igyekszünk minden korosztályt kielégíteni és a megfelelő színekben és formákban legyártani az adott darabokat – mesélte a népi iparművész.
Aki azt is elmondta, hogy az sem mindegy, hogy milyen színeket használnak a hímzés során, ugyanis a vásárhelyi hímzés jellegzetességét ez is meghatározza. A mályvarózsaszín, a barna és a kék árnyalatait kombinálják, valamint egy zöld szín árnyalat is játszik de az viszont csak bizonyos minták hímzésénél alkalmazható.
– Fontosnak tartom, hogy kiemeljük még azt is, hogy a szervezet és azon belül a hímzőműhely rendszerint részt vesz különböző pályázatokon, ahol nagy örömünkre szinte mindig sikert is ér el. A legbüszkébbek ezek közül a legnívósabb pályázaton elért eredményünkre vagyunk, ez a Kis Jankó Bori országos pályázaton való részvétel volt, ahol három évvel ezelőtt az első díjat hoztuk el munkáinkkal. Az elismerések és a késztermék látványa mellett, ez az, ami éltet bennünket és örömet okoz nap, mint nap. Úgy gondolom ezt a részben hivatást és részben szakmát csak úgy lehet űzni hosszútávon, hogy az ember alázatos, kitartó, türelmes és hajlandó minden erőt és energiát belefektetni abba, hogy a vevő elégedett legyen a látvánnyal. A hímzés hagyománya a múltban keletkezett, de a jelenben is fénykorát éli – zárta gondolatait Angyal Frigyesné.
Fotó: Gémes Sándor/Börcsök Györgyi
