A Csillagbörtön sajtóreferense megtanulta bezárni maga mögött az ajtót

A Szegedi Fegyház és Börtön – közismertebb néven „Csillagbörtön”- előzetes letartóztatással, a felnőtt korú férfi elítéltek fegyház és börtön fokozatú szabadságvesztésével, életfogytig tartó szabadságvesztésével, továbbá az elzárással összefüggő büntetés végrehajtási feladatok ellátásával foglalkozik. Az intézmény sajtóreferense, Bozó Bea immár tizenöt éve dolgozik aktívan azon, hogy a Szegedi Fegyház és Börtön dolgozóiról és lakóiról hiteles képet kapjon a közvélemény. Vele készítettünk interjút. 

Hogyan került a média világába?

-A média világába való bekerülésemet egy apróhirdetés határozta meg. Ugyanis gimnáziumi éveim végéhez közeledvén édesapám az akkori Szolnok Megyei Néplapot szemlézvén olvasott egy hirdetést, amelyben a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója bemondót keresett. Beadtam hát a jelentkezésem és nagy örömömre hatvanhetünk közül engem választottak. Kijelenthetem, hogy ehhez a döntéshez hozzásegítette a bizottságot az is, hogy a hangom már egy bizonyos szinten képzett volt a gyermekkori színjátszásnak és a versmondó versenyeken való részvételnek köszönhetően. Ezt követően aztán egy teljes éven keresztül olvastam a híreket bemondóként, majd késztetést éreztem arra, hogy én magam is alkossak. Így lett belőlem riporter, majd szerkesztő. Négy évvel később aztán a szerelem hozott Szegedre. Ugyanis a párom nem szerette volna elhagyni a napfény városát, mert ide kötötte munkája. Szerencsémre 1987 nyarán megnyitotta kapuit a Magyar Rádió Szegedi Stúdiója is, így aztán pályafutásom ott folytatódott tovább. Vidéki rádiósként minden pozícióban, amelyet rám szabtak meg kellett tanulnom megállni a helyem. Viszont ennek köszönhetően rengeteg ismerősre, barátra, remek alanyokra és sok boldog pillanatra tettem szert, ami hozzásegített ahhoz, hogy otthonomként tekintsek a városra. Majd mindeközben adódott egy lehetőség Budapesten, amivel én boldogan éltem, s így a Kossuth Rádió, „Magyarországról jövök” néven futó műsorának szerkesztő-riportere lettem szegedi munkám mellett.

Tizenöt évvel ezelőtt, amikor megkezdte a munkát a Csillagbörtönben, volt valami, amitől félt?

-Igen, az első néhány hónapban kifejezetten szorongtam. Mégpedig a szabadságom elvesztésétől, ugyanis újságíróként szabad életet éltem. A büntetés-végrehajtás rendszere pedig minden egyes területen szabályokhoz kötött. Így van ez a kommunikációval is. Mentoraimnak Gál Bélának és Mocsai Zoltánnak (a börtön sajtóreferensei voltak) köszönhetem azt, hogy ezen gyorsan túllendültem. Ők voltak azok, akik megtanítottak arra, hogy az adott feladatokat, hogyan, milyen módon tudom majd gördülékenyen megoldani és bevezettek a börtönvilágba.

Melyek azok a feladatkörök, amelyeket ellát?

-Feladataim, amelyeket ellátok igen összetettek. Az itt létrejövő hírek ugyanis két részre bonthatók. Egyrészt a fogvatartottakra vonatkoznak, őket érintik és velük kapcsolatosak. A Csillagtükör címen futó belsőhasználatú nyomtatott újságban az ő életükkel kapcsolatos hírek szerepelnek. Ezt a 23 éves, negyedévente megjelenő lapot ők maguk töltik meg tartalommal, hiszen az illusztrációkat ők rajzolják, verseket, novellákat és meséket írnak és én vagyok a szerkesztő. Egy belső, zárt láncú tévécsatorna a Csillaghír képes összeállítást közöl számukra a börtönéletről. A börtönben dolgozóknak pedig a Csillagweb nevezetű belső képújság szolgál hírekkel, információkkal. Ez az intézmény minden számítógépén megtalálható. A világhálón pedig mindenki számára elérhető weboldalunk, amelyre híreket, tudósításokat írok. És mindemellett persze kapcsolatban állok szinte az ország összes bűnügyi újságírójával, ők a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokának engedélyével készítenek elítéltekkel interjúkat, ha ők vállalják, és a regionális sajtó képviselőivel, akik évek óta jönnek a börtönben rendezett sajtótájékoztatókra. De, ha meghívnak, örömmel járok főiskolásoknak előadást tartani a börtön kommunikációjáról.

Ezen belül milyen szerepet tölt be a fogvatartottak életében?

-Akkor, amikor az elítélt megkapja a jogerős büntetését, először is felkészítik a hosszú börtönéletre. Ezt a reintegrációs tisztek egy olyan nevelési program segítségével teszik, amelyben az elsődleges szerepe a munkának, az oktatásnak és a kultúrának van. Ez utóbbinak köszönhetően aztán az elítéltek a zárka világában is megélhetik képletesen fogalmazva a szabadságot, hiszen az alkotás és a tanulás során felszabaduló gondolatok és érzések egy bizonyos szinten szabaddá teszik őket. Ezeken a foglalkozásokon magam is részt veszek, többnyire előadóként vagy szervezőként. Kijelenthetem, hogy mindegyikük nagyon figyelmes és tisztelettudó. Így aztán számomra nagyon fontos, hogy bármikor, amikor köztük mozgok egy-egy esemény, vagy program kapcsán ráébresszem őket arra, hogy mi is az igazi érték. És bár itt valóban szűk az élettér, az apró kis dolgok azok, amik számítanak.

Képes maga mögött hagyni mindezt, amikor hazamegy?

-Igen, meg kellett tanulnom becsukni magam mögött az ajtót. Rengeteget segített a sport, azon belül is a biciklizés, a séta és a jóga. Illetve a folyamatos fejlődés, az új dolgok kipróbálása és elsajátítása. Ilyen például a fotózás, amit jelenleg is nagy igyekezettel tanulok.

Mik a céljai és mi az, ami motiválja?

-Alapjában véve minden sajtóreferensnek az a célja, hogy az adott intézményről a pozitív képet adja vissza a közönségnek. Illetve, hogy megismertesse azon világ egészét és értékeit, amelyben ő mozog és tevékenykedik. Arra törekszem, hogy a sajtóval napi kapcsolatban legyek, ezáltal az olvasók, a nézők, és a hallgatók gyors, hiteles és pontos képet kapjanak a Csillagbörtönről.

Fotó: Gémes Sándor