Soós Csilla is kilépett a Vásárhelyi Valóság szerkesztőbizottságából

Már a második tag lépett ki a közgyűlés által felállított Vásárhelyi Valóság szerkesztőbizottságából. Ezúttal Soós Csilla könyvtárigazgató látta jobbnak, ha nem folytatja a munkát az önkormányzati lap összeállításában. Újjáalakított testület jöhet a lap élére!
A közösségi médiában ma délután terjedt el a hír, hogy Grezsa Ferenc után Soós Csilla sem marad a Vásárhelyi Valóság szerkesztőbizottságában. A Németh László Városi Könyvtár igazgatója állítólag azzal indokolta döntését, hogy nem sikerül megegyezni az újság összetételében, valamint a szervezeti és működési szabályzatban.
A bizottságban így a 6 főből már csak 4 maradt: Szenti Tibor néprajzkutató, Miklós Anikó iskolaigazgató, Kis Andrea szocialista alpolgármester és Mátray Attila, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke.
Hegedűs Zoltán települési képviselő, a Fidesz-frakció vezetője lapunknak elmondta: a lemondások miatt a pénteki rendkívüli közgyűlésen tárgyalnak majd arról, hogy kik kerüljenek a megüresedett két helyre.
Grezsa Ferenc még korábban azért lépett ki a bizottságból, mert a városvezetés azzal vádolta őket, biztosan cenzúrázzák majd a Vásárhelyi Valóságot.