Három Hód Úszós versenyző ugrik medencébe a felnőtt OB-n

Ma kezdődnek meg Debrecenben az Országos Felnőtt Úszóbajnokság küzdelmei. A viadalon több hódmezővásárhelyi sportoló is részt vesz, többek között a Hód Úszó SE színeiben is vízbe csobbannak a tehetségek.
Olaszné Bajusz Andrea vezetőedző a Rádió 7-nek elmondta, hogy három versenyzővel neveztek a megmérettetésre.
„A Hód Úszó SE-től három versenyző fog indulni. Ugrai Panna, aki még serdülő korosztályú. Burai Boglárka, aki mondjuk már felnőtt és Matejdesz Máté, aki ifjúsági korosztályú. Igazából olyan nagy reményeink nincsenek már, ami a dobogós helyezéseket érinti, de nyilván készült a csapat és bízunk benne, hogy jól fognak teljesíteni a versenyzők” – nyilatkozta a vezetőedző.