Hevesi Judit: a költészet a gondolkodó és érző ember világa

Április 11-e a magyar költészet napja.

Magyarországon 1964. óta, április 11-én – József Attila születésnapján- ünnepeljük a magyar költészet napját.

Ennek apropója kapcsán a hódmezővásárhelyi születésű, Hevesi Judittal, a magyar kortárs költők egyik legcsodálatosabb női művészével beszélgettünk.

Hevesi Judit első verseskötete 2015-ben jelent meg, Hálátlanok búcsúja címen. Ezt követően 2015/2016-ban Friderich Schiller: Haramiák című darabját Cziglényi Boglárkával közös fordításában a Pest Színház játszotta, ahol a rendező Kovács D. Dániel volt. Majd 2017-ben a Holnap ne gyere című verseskötetével aratott elképesztő sikert.

Mit jelent számodra a költészet?

A költészet a gondolat, nyelv és az érzelmek forradalma. A kifejezés, a kimondás lehetőségeit és korlátait kutatja, ugyanakkor számomra a legpontosabban sűríti magába azt is, hogy mitől ember az ember: nem pusztán attól, hogy képes a beszédre, hanem attól, hogy ír és olvas, értelmez. Az információközlésen túlmutató, esztétikai tartalommal bíró kommunikáció a gyógyítás képessége mellett számomra az emberi civilizáció lényegét mutatja, és ez nem a cogito ergo sum alapmondattal írható le leginkább, hiszen a gondolat és tudás önmagában ma már nagyon kevés. Én hiszek abban, hogy amo ergo sum, hiszek tehát az érzések erejében. A gondolkodó és érző ember világlátásának tartom a költészetet, ugyanakkor kommunikációs eszköznek is tekintem.

Mennyire nehéz ma nőként érvényesülni ezen a területen?

Nem lehet egy mondattal válaszolni erre a kérdésre, annyi bizonyos. Képzeljük magunk elé az iskolás tankönyvünket! Milyen ott, a könyvekben egy költő? Középkorú, férfi, lehetőleg bajusszal, szomorú és halott. Ez egyik sem feltétlen igaz. Hogy a női írók vagy költők kevesebb hangsúlyt kapnak az irodalmi életben, soktényezős történet. Ha nagyon régre akarunk visszamenni, gondoljunk csak arra, hogy a tanulás hozzáférhetősége sem volt lányok esetében magától értetődő, tehát sokáig írni és olvasni sem tanulhattak, hogyan adtak volna ki például könyveket? Ha írtak, tanulhattak, akkor sem vállalhattak munkát, férjhez kellett menniük, felemésztette őket a háztartás és gyakran a házastárs munkájának, akár művészetének gyarapítása. A legendás Nyugat folyóirat felolvasásán Kaffka Margitot, akinek tehetségét különben sosem vitatták, egy oldalsó kisasztalhoz ültették a pódiumon, míg a férfiak középen diskuráltak. Az 1900-as évek elejéről beszélünk. Szinte elképesztő! Ráadásul a tudomány területére is csak ebben az időben kezdtek beszivárogni a nők, tehát az úgynevezett kánoncsinálók között (irodalomtörténészek, szerkesztők) is szinte kizárólag férfiakat találunk, egészen a közelmúltig. Belátható, hogy egy hosszabb, természetes folyamat, míg a nők egyenlő vagy közel egyenlő hangsúlyt kapnak az irodalomban, de azt gondolom, a mai napig léteznek bizonyos típusú megkülönböztetések. A regényírást például még ma is rossznéven veszik egy nőtől, furcsállják, kevésbé tolerálják, mint mondjuk a meseírást. Szóval azért vannak még üvegfalak és nehézségek.

Mit gondolsz és tapasztalsz, napjainkban mennyire népszerűek a versek?

A költészet mostanában elkezdett visszaszivárogni az emberek életébe. Ez talán azzal is összefügg, hogy rövidebb lélegzetű, az internet nyújtotta lehetőségekkel pedig még könnyebben hozzáférhetővé, fogyaszthatóbbá tudott válni. S talán egy kicsit a kortárs költők is észrevették, hogy ha szólnak az olvasóhoz (nem csak magukba fordulnak és önmagukra figyelnek), akkor értő fülekre találnak, kiderül tehát, hogy igenis vannak olvasóik.

Hogyan, milyen módszerekkel ösztönöznéd az embereket arra, hogy olvassanak verseket?

Nem ösztönöznék erre senkit. Egy valamire ösztönöznék embereket, és bár tudnám, hogyan kell: hogy legyenek mindig kíváncsiak és nyitottak. Akkor a költészetet is meg fogják találni, ahogyan annyi mindent még.

Neked személy szerint ki a kedvenc költőd? Illetve melyik a kedvenc versed?

Nagyon szeretem Jékely Zoltán A várakozás zsoltára című versét, illetve Hervay Gizella lényegében összes művét, talán az Utolsó levél Szilágyi Domokoshoz a kedvencem. Kortársak közül Tóth Krisztina verseit mondanám.

És végül, milyen céljaid és terveid vannak a jövőre és ezzel együtt a költészetre való tekintettel?

Dolgozni szeretnék. Az írás nagyon komoly befelé figyelést igényel, ami idő és nyugalom nélkül elképzelhetetlen. Most ez nincs. Szóval először időt szeretnék, sokat, utána írni egy következő kötetet. Költészetben mindig csak a következő lépésre figyelek, másként nem tudnék hiteles maradni.

Fotó: Kaszás Tamás