A hét embere: Szőke Attila őrmester büszkén szolgálja katonaként a hazát
Ezúttal a hét embereként a hódmezővásárhelyi lövészt, Szőke Attila őrmestert, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vásárhelyi helyőrségének 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj, rajparancsnok-helyettesét mutatjuk be.
A Hajdú-Bihar megyei Szőke Attila 2007-ben, édesapja javaslatára döntött úgy, hogy kipróbálja milyen a katonai élet. Ezt követően a debreceni toborzó irodában jelentkezett a hivatás végzésére.
– 2007-ben édesapám javaslatára vonultam be a debreceni toborzó irodába, ugyanis a családunk minden férfi tagja volt katona, minek okáért az apám úgy vélte én sem veszítek semmit azzal, ha kipróbálom magam ebben a hivatásban. Sőt hangsúlyozta, hogy a katonai lét csak gyarapítja az élettapasztalatokat és ad egy fajta tartást és nem utolsó sorban embert varázsol a férfiből. Nos, több, mint egy évtized távlatából azt gondolom, maximálisan igaza volt
– kezdte gondolatait Szőke Attila.
A toborzó irodában jelentkezését követően sikeres vizsgát tett a két napon át tartó felvételin, és azóta sem bánta meg azt, hogy beadta a derekát és követte apja iránymutatását.
– Tizenkét évvel ezelőtt, december negyedikén váltam katonává. Ekkor már volt egy szakma a kezemben, illetve mindeközben elvégeztem különböző képzéseket is, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy az én utam az egyértelműen az az út, amin mind a mai napig járok. És bár az ösztönzés otthonról, szülői benyomásra érkezett, számomra egy percig sem volt kérdés, hogy élek-e ezzel a lehetőséggel. Éltem és nem bántam meg, sőt hálás vagyok a sorsnak, ugyanis nem csak a hivatásomra találtam rá, hanem a páromra is itt, Hódmezővásárhelyen. Pályafutásomat Szentendrén kezdtem, ahol mindössze négy hónapot töltöttem, miután a MH 5. Bocskai István Lövészdandár vásárhelyi helyőrségéhez kerültem, ahol lövészként kezdtem el tevékenykedni. Egy évig karabélyos beosztásban voltam, majd előléptettek géppuska kezelőnek, amely pozícióban két évig végeztem a munkám. Azt tudni kell, hogy fizikailag is és szellemileg is rendkívül nagy erőt és koncentrációt igényel a vele való munka. Számomra pedig épp ezek a tényezők voltak azok, amik élvezetessé tették. Idővel aztán toronylövésszé nőttem ki magam, amibe azóta is örömöm lelem
– ismertette pályafutásának nagyobb szakaszait a lövész.
Szőke Attila több, mint egy évtizede űzi ezen hivatását, minek köszönhetően több, külföldi missziós utazáson is részt vett.
– Afganisztánban és Koszovóban is jártam missziós utak keretében. Ezek által több és okosabb lettem. Kaptam egy másfajta látásmódot. Tapasztalatot gyűjtöttem és fejlődtem a lövész szakmában. Persze iszonyatosan nagy odafigyelést és felkészültséget igényeltek ezek a külszolgálatok és gyakorlatok, arról nem is beszélve, hogy abban a pozícióban, amiben én tevékenykedtem a Magyar Honvédségnél óriási a felelősség. Engem pedig éppen ez az, ami éltet. Amióta a lövészzászlóaljnál rajparancsnok-helyettes vagyok, még inkább felelősségteljes, hiszen lehetőségem nyílt arra, hogy a fiatalabb generációknak átadjam a lövész szakmával kapcsolatos tudást. És ez azért nem feltétlenül olyan egyszerű. Bár szerencsémre nekem is volt segítségem abban, hogy gyorsan és jól elsajátítsam ezen eszközök helyes használatát. Ami által azt remélem, hogy én is olyan jó mester leszek, mint, amilyen kiváló mesterek engem neveltek. És tulajdonképpen ez az, ami motivál, a tudás átadás, az előre lépés és a fejlődés. Nagy kihívás rejlik ebben
– emelte ki a katona.
Elárulta, hogy a párkapcsolatra és a családra való tekintettel viszont sokszor nem egyszerű annak a hivatásnak élni, amit egyébként végtelenül szeret.
Ugyanis meg kell találni azt az aranyközéputat, amitől az ezzel járó felelősség nem válik teherré és nem gyakorol hatást a családi körülményeire és helyzeteire. Szerencsére neki sikerült megtanulnia elvonatkoztatnia, így aztán a munkaidején kívül meg tud maradni civilnek.
Célja nem más, mint a fejlődés, úgy elméleti, mint gyakorlati értelemben. Véleménye szerint a Magyar Honvédség egy olyan biztos közeg, ahol az élet átértékelődik és új értelmet nyer. Számára a hazaszeretet és a hazaszolgálat büszkeséget jelent.
Fotó: Gémes Sándor
