Szakál Zsolt: a harcjármű vezetésben a vezetés adja a katarzist
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vásárhelyi helyőrségének 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljának harcjárművezetője, a mezőhegyesi Szakál Zsolt szakaszvezető immár tizenegy éve szolgál katonaként, családi példát követve.
Mikor és hogyan lett belőled katona?
A családunk férfi tagjai közül igen sokan élnek ezen hivatásnak, így aztán a bútorasztalos szakma megszerzését követően úgy döntöttem, hogy én magam is megpróbálkozom a katonai hivatással. Az alapkiképzésen Szentendrén vettem részt, majd 2008. március negyedikén letettem a katonai esküt, azóta pedig a hazámat szolgálom. Pályafutásom a Lövészdandár vásárhelyi helyőrségének 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljánál, a harmadik lövésszázadban lövészként, egészen pontosan géppuskairányzóként kezdtem, mely beosztásban egy éven keresztül tevékenykedtem. Ezt követően kerültem át a második lövésszázadba, ahol C kategóriás jogosítványt szereztem és harcjárművezető lettem.
Mi késztetett arra, hogy megszerezd a harcjárművezetői engedélyt?
Mindig is kifejezetten érdekesnek és izgalmasnak találtam a harcjárműveket. Érdekelt a működésük és egy fajta kihívást láttam bennük. Mindemellett pedig vezetni is nagyon szerettem, illetve szeretek mind a mai napig, így aztán az első alkalommal kaptam a lehetőségen és megszereztem a C kategóriás jogosítványt. Ahhoz viszont, hogy a harcjárműveket jól és biztonságosan tudjam kezelni, a jogosítvány megszerzését követően egy többlépcsős képzési folyamaton mentem keresztül, mivel ezen eszközök használata rendkívül összetett, vezetésük pedig óriási figyelmet és felelősséget igényel. Azonban még 10 év elteltével is úgy gondolom, hogy aki vállalkozik arra, hogy végig csinálja ezt a megszokottnál hosszabbnak mondható tanulási folyamatot, annak egy igazán leírhatatlan élményben lehet majd része minden egyes alkalommal amikor egy feladat miatt a harcjárműbe ülhet.
Milyen területeken sikerült ezeket az élményeket beszerezni és lehet-e ebből táplálkozni hosszútávon?
Igen változatos területen szereztem élményeket és igen, lehet belőlük táplálkozni, ugyanis ezek éltetik és motiválják az embert arra, hogy azon az adott szakterületen, amelyben a hivatását űzi a legjobbat hozza ki magából. Harcjárművezetőként ahhoz, hogy ma már mindig, minden helyzetben jól tudjak összpontosítani és biztosnak érezzem a tudásomat, rengeteget kellett gyakorolnom és számtalan élményben kellett részesülnöm. Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis négyszer jártam misszióban. Mind a négy alkalommal fél évet töltöttem külföldön. Jártam Afganisztánban és Koszovóban is, ahol a szituációk bizony komoly odaadást és odafigyelést igényeltek. Általuk pedig csak gazdagabbnak mondhatom magam.
Milyen módon vezethetőek ezek a harcjárművek?
Mint ahogyan említettem ahhoz, hogy valaki eljusson odáig, hogy teljes értékű harcjárművezető legyen hosszú út vezet. A tanulási szakasz végére ismernie kell a harcjárművek szerkezetét, működését, vezetési módszereit, a járműben ülő személyek feladatát. Nem utolsó sorban a harcjárművezetőnek ugyanúgy tudnia kell felismerni az éppen aktuális harcászati helyzetet és azt alkalmazni az őt körülvevő környezetben. Természetesen ezeket a komplex feladatokat egyszerűbb feladatok előzik meg. Előbb egy írásbeli vizsgát, majd pedig egy vezetési gyakorlati vizsgát kell tenni és ezt követően elméleti, majd gyakorlati mozzanatokat kell elsajátítani különböző harcászati helyzetekben, rengeteg gyakorlással.A két alapvizsgát követően tud az adott katona különböző összetettségű tevékenységet is végezni a kijelölt harcjárművel. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtását három nehézségi szintre bontották. Egy adott – immár harcjárművezető – ezen besorolás alapján hajthat végre feladatot. Például a harmadosztályosok csak és kizárólag szárazföldön vezethetik a gépet, minek előfeltétele az is, hogy hol, hogyan és mikor tehetik meg azt. A másod- és első osztályos fokozattal rendelkezők már erőszakos vízi átkelésen, pontonhídon történő átkelésen is részt vehetnek. Mindamellett ezen osztályos fokozattal bírók az újonnan beosztásba kerülőket, illetve a harmadosztályos fokozatú harcjármű vezetőket képzik tovább. Ehhez viszont a harcjárművezetőnek teljes egészében kell ismernie minden mozdulatot.
Ha például azon nyolc katonai jármű közül, amelyekhez értek és amelyeket vezetni tudok, a BTR-t vesszük alapul, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a harcjárművezetőn kívül békeidőben még heten ülnek a harcjárműben. Nagyon fontos, hogy ennek a gárdának minden tagja egyaránt tisztelje és elismerje a másikat és annak munkáját, ismerje, hogy mire számíthat a másiktól. Mivel ezen beosztásban nem kizárólag nappal, jó látási viszonyok között, jól járható terepen kell harcászati mozzanattal egybekötött feladatot ellátni, hanem éjszaka, korlátozott látási viszonyok között, bonyolult terepen, vízen, kombinát harcrendben is képesnek kell lenni a biztonságos és szakszerű vezetésre. Együttműködve a toronylövésszel, a raj gyalog állományával, másik járművekkel, egységekkel, ezek teszik igazán bonyolulttá, érdekessé ezt a szakmát. Erre persze a legkiválóbbak a terepgyakorlatok, ahol nem csak a szituációs feladatokat sajátítjuk el, hanem olyan emberi tulajdonságokat is, mint például az alázatosság vagy a türelem, kitartás. Elengedhetetlen a bizalom és a tudás, ami segítségével a járművek vezetésre kerülnek és ami által eljutnak A pontból B-be úgy, hogy sérülés nélkül végrehajtsuk a feladatot. Ehhez pedig nekünk, vezetőknek ismernünk kell a gépet és annak szerkezetét az utolsó darab csavarig, képesnek kell leni elhárítani a technikai meghibásodásokat, javaslatot tenni arra, hogy meddig üzemeltethető adott jármű azon meghibásodással. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez bizony nem is olyan könnyű.
És végül milyen megvalósítandó céljaid vannak?
Mint mindenki más, én is szeretném kihozni magamból szakmailag a maximumot. Szeretnék feljebb lépni, őrmesteri pozíciót szerezni és harcjárműparancsnokká válni. Úgy vélem a pályafutásom egy igen szép megkoronázása lenne, ha azt a tudást és tapasztalatot, amit megszereztem az elmúlt évek során harcjárművezetőként, azt át tudnám adni majd a saját rajom számára is, az új generáció azon tagjainak, akiket hasonló rajongás tölt el a katonai pálya és a katonai harcjárművek iránt, mint engem. Természetesen egy ilyen előre lépés azzal is járna, hogy attól kezdve, a jármű másik oldalán ülnék átadva szeretett helyemet, de mégis azt gondolom, hogy ugyanolyan odaadással és tisztelettel csinálnám, mint, amilyen odaadással és türelemmel velem bántak a parancsnokaim ez idáig.
Fotó: Gémes Sándor
