A vásárhelyi Kovács Pál is részt vesz az Európa Játékokon
A Boxing Gym Vásárhely sportolója az ökölvívó válogatott tagjaként az utolsók között csatlakozott a magyar delegációhoz – számol be a Vásárhely24.
Pénteken kezdődik Minszkben a II. Európa Játékok, a kontinens idei legnagyobb multisport eseménye. A versenysorozat június 30-ig tart, 15 sportág 200 számában 50 ország több mint 4000 sportolója, köztük 122 magyar indul. Hódmezővásárhely először „delegál” sportolót a játékokra, melyet kis olimpiaként is emlegetnek – Kovács Pál, a Boxing Gym Vásárhely öklözője 81 kilogrammban lép majd szorítóba – kiemelt képünkön Pali jobb szélen áll – írja a portál.
A fehérorosz fővárosban a kosárlabda 3×3-as változatában, tollaslabdában, gyorsasági kajak-kenuban, tornában (benne ritmikus gimnasztikában, aerobikban és gumiasztalban), karatéban, sportlövészetben, íjászatban, strandlabdarúgásban, kerékpárban (országútiban és pályán), szambóban, asztaliteniszben, atlétikában, ökölvívásban, cselgáncsban és birkózásban avatnak bajnokokat.
Kovács Pálért már szombaton izgulhatunk:
június 22., szombat:
ÖKÖLVÍVÁS (Urucse Sportpalota)
13.00: férfi 56 kg (Csóka Nándor), 69 kg (Kozák László), 75 kg (Harcsa Zoltán), selejtezők
17.30: férfi 60 kg (Gálos Roland), 69 kg, 81 kg (Kovács Pál), selejtezők

