Grezsa István: Okos ember nem nyit frontot a menyével

Ámor nyila egy medicinlabda képében érkezett Grezsa István és felesége kapcsolatába. A polgármesterjelölt elárulja, hogyan találja meg az összhangot egy határozott Bika és egy szertelen, lázadó Oroszlán, mi a hosszú, boldog házasság titka, és hogyan nem sikerült elrontania fiait, illetve lányunokáját. Beszélgetésünkből az is kiderül, miként képzeli el a béketeremtést Vásárhelyen. Nagyinterjú, II. rész.

Interjúnk első részében sokat beszéltünk arról, hogyan érett meg önben a közéleti szerepvállalás középiskolás korától az egyetemi éveken át a rendszerváltásig. De mivel múlatta legszívesebben az időt az ifjú Grezsa István, amikor nem tanult vagy éppen valami csínytevéssel hívta fel magára a figyelmet? Otthon ülő gyerek volt, vagy a suli után a grundra vezetett az út?

Általános, középiskolás és egyetemista koromban is rengeteget futballoztam. A legendás testnevelő tanár, Kukovecz Feri bácsi vezetésével a Kertvárosban, a Nap utca végén saját kezünkkel építettük egy focipályát (ma BMX-pálya), ahol reggeltől estig rúgtuk a bőrt, városrészi bajnokságokat szerveztünk. Később is sokszor visszahívtak oda nosztalgiameccsekre. Amatőr szinten 35-36 éves koromig fociztam, Földeákon pedig igazolt játékosként is szerepeltem.

Valljuk be, a 70-es, 80-as években még egészen más minőséget képviselt a magyar labdarúgás nemzetközi összehasonlításban is, társadalmi tekintetben pedig összefogta, mozgatta a szűkebb és tágabb közösségeket. Önnek mit adott a foci?

A labdarúgás az államszocializmus korában valóban összefogta a közösségeket, és táplálta a nemzeti büszkeséget is. Nem véletlen, hogy kiemelt figyelem övezte abban az időszakban is, amikor a gulyáskommunizmus már a szabadság érzetét és látszatát keltette. A fiaim már nem láthattak igazán jó magyar focit, és sokáig nehezen is hitték, hogy a 80-as évek végéig mennyire versenyképesek voltunk Európában és a világban. Gimnazistaként csodálkoztak rá a 70-es, 80-as évek magyar válogatottjainak emlékezetes meccseire. Hadd tegyem gyorsan hozzá, akkoriban remek fociért nem is kellett Budapestig menni, mert a Hódgép és a Metripond által támogatott HMSE mesés mérkőzésekkel kápráztatta a vásárhelyieket. Éveken keresztül az NB I-be való feljutás határán mozogtunk, kiváló futballistáink voltak. Utólag visszatekintve úgy érzem, a szakvezetés – a realitásokat figyelembe véve – nem erőltette az élvonalbeli szereplést. Bátyámmal törzsszurkolónak számítottunk, a megboldogult Tunyogi Jenci bácsi vezetésével éveken át körbeutaztuk az országot, nem hiányozhattunk egy HMSE-derbiről sem. Elképesztő élményekkel gazdagodtunk. A vásárhelyiségem persze sok színből áll, de kétségkívül ez az egyik.

Említette, hogy 1986-ban a feleségével együtt kerültek a vásárhelyi kórházba. Ha jól tudom, már az egyetemi éveik alatt összeházasodtak, sőt, 1986-ban megszületett az első fiuk is. Egyetemi lángolás volt, szerelem első látásra? Hogy ismerkedtek meg?

Látszólag az egyetemen, és mégsem. A feleségem a szegedi Radnóti-gimnáziumba járt, és akkoriban vérre menő sportnapokat rendeztek a Radnóti és a vásárhelyi Bethlen között. A SZVSE-pálya adott otthon ezeknek a rangadóknak, és hát – valljuk be – mi, negyedikes, végzős fiúk az egyes számok közötti szünetekben ki-kiugrottunk egy-egy sörre. A palettán szerepelt a medicinlabda-dobás is, amiben hátrányba kerültünk a Radnótival szemben. Ekkor Balogh Imsi bácsi értünk küldetett, majd jól kiosztott bennünket, amiért kicsit megléptünk. Úgy tettem helyre a dolgot, hogy olyan messzire hajítottam a medicint, amennyire csak bírtam. Mint utóbb kiderült: mint két-három radnótista együttvéve. Kaptam is a zrikát: ki ez a züllött kinézetű vásárhelyi alak, aki egyedül legyőz bennünket? Pár év múlva kiderült, hogy a feleségemben örökre megmaradt ez a dobás. Emlékezett rám, és az első benyomás néhány esztendővel később máig nem múló szerelembe fordult. Ha szabad így fogalmaznom: ez volt életem legjobb dobása, hiszen egy életre szóló társat nyertem vele.

A máig nem múló szerelem gyümölcse egy többgenerációs család, három felnőtt fiú és immár egy lányunoka. Felesége nagyon határozott asszony, sokak szerint kell is ön mellé a határozottság, hogy kordában tartsa az örökifjú lázadót. Mi erről a véleménye? És egyáltalán: mi a hosszú, boldog házasság titka?

Mindketten nagyon határozottak vagyunk: ő Bika, én Oroszlán – vannak, akik azt állítják, ezek összeférhetetlen személyiségek. A mi kapcsolatunk ennek a legkézzelfoghatóbb cáfolata. A titok – már ha lehet ilyet mondani – a közös nevezőre való törekvés, a közös nevező megtalálása. Mi már komoly rutinra tettünk szert az együttélésben, és a szerelem nemhogy nem oldódik, de újabb, csodás érzésekkel gazdagodik.

Három fiút felnevelni komoly, mondhatni, embert próbáló feladat. Milyen módszert követtek? Fiúkat nevelni csak kellő szigorral, határozottan, következetesen lehet?

Inkább a példaadást emelném ki. Nyilván rendkívül sok múlik az édesanyán, az anyai nevelésen, az édesapa leginkább mintát adhat a fiúknak. Kiterjedt baráti körünk van, amelynek tagjaival évtizedek óta járjuk a Kárpát-medence ösvényeit. A túrák során a gyermeknevelési tapasztalatainkat is kicseréltük, és természetesen mindenki kudarcosnak ítélte meg a módszerét. Egy barátom viszont azt mondta húsz évvel ezelőtt, az a sok jó, amit példaként felmutatunk, előbb-utóbb munkálkodni fog a gyermekekben. No, ittunk is rá gyorsan egy Hargita sört! Azóta beláttam, igaza volt: büszke apaként tekintek fiaimra, akik maguk is azt vallják, amit én: a hagyományos értékek nem eldobandók, ragaszkodnunk kell a gyökereinkhez, miközben értő szemmel kiválasztjuk az újból, a modernből is azt, ami értékes. Amennyire lehet, igyekszem korlátozni magam, hogy beleszóljak az életükbe, de nagy öröm számomra, hogy látom, bár autonóm egyéniségek, a jó mintákat mindannyian követik.

Kibírja-e azt is, hogy ne szóljon bele az első unoka, Zsófi nevelésébe?

Nem könnyű, de okos ember nem nyit frontot a menyével. ? Félretéve a viccet, boldog vagyok, mert nagyon szépen neveli Zsófit. Persze mindig nagyon várom, hogy kézbe vegyem, és a saját téveszméim szerint rontsam…., pontosabban: kényeztessem el.

Van már közös titkuk, közös rituáléjuk Zsófival?

Persze, de inkább eltitkolom, nem leplezem le magunkat, nem ingatnám meg a menyemet abban a hitében, hogy mindenben ő a piacvezető. ?

Várta egyébként a nagyszülőséget, készült rá?

Inkább valamiféle gyermeki félelem munkált bennem, hogy aki nagyapa, öreggé válik. Aztán rájöttem, pont fordítva történik, aki nagyszülővé válik, új impulzusokat kap, és megfiatalodik. Egészen más élethelyzet, mint az apaság, nem is lehet elmagyarázni, szavakba önteni: ezt meg kell élni.

A fiúk mára felnőttek, kirepültek a családi fészekből. Hogyan tartják a kapcsolatot?

Rendkívül összetartó nagycsaládban nőttem fel, ahol természetesnek számított, hogy hétvégenként húszan, harmincan is összejöttünk. A szokásokból nem engedünk, s bár a fiatalok szétrepültek a világban, a három fiam alapvetően hazatart. A húsvét és a karácsony olyan nagy ünnepek az életünkben, melyek mindig összehozzák a famíliát. Érdekesség, hogy az édesapám hívő kiskunsági katolikus, édesanyám békési református volt: egyik ágon a húsvéti feltámadás, a másik oldalon Jézus születésének misztériuma számított az első számú ünnepeknek, így aztán nálunk teljesen egyenrangúnak számított mindkét alkalom. Ezeket az ünnepeket – de rendszerint más jeles alkalmakat is – ma is együtt tölti a család, és annak örülünk a legjobban, ha annyian vagyunk, hogy szinte alig férünk a házba.

Mit szóltak hozzá a fiai, hogy elindult polgármesternek?

Az én ifjúkori MDF-es lelkesedésemmel támogatják. Mint vásárhelyi fiatalok meglehetősen kritikusak a jelenlegi városházi helyzettel. Gyermekeim napi szinten érintkeznek a politikával, ezért a háttérben nekem is rengeteget tudnak segíteni. Az ember a fiaitól könnyebben fogadja a kritikát, amiből bőven kijut nekem: elképesztő a frizurám, katasztrofális az öltözködésem, toporgok a mikrofon mögött, követhetetlen körmondatokban beszélek. ? Szóval a fiaim a tanácsadóim és a stylistjaim is egyben. Arra biztatnak, hogy az eddigi határozott derűvel, az antalli nyugodt erővel vigyem végig a kampányt. Az irónia és az önirónia mindig fontosabb volt a Grezsa családban, mint az erő.

A kampány során már számtalan támadás érte, ezek nem dúlták fel a családot?

Némileg váratlanul értek a rágalmak. Nem gondoltam volna, hogy ellenfeleim ilyen embertelen dolgokat terjesztenek majd rólam akár a házasságon kívüli gyermekkel vádolva, akár 28 éve halott, köztiszteletnek örvendő tanárember édesapám állítólagos ügynökmúltjáról hazudozva. Úgy gondolom, ezek a hazugságok a vádat megfogalmazót minősítik. Természetesen sikerült velük fájdalmat okozni, ráadásul épp olyanoknak, akikkel a polgármester úrnak elvileg nem volna vitája: a feleségemnek, gyerekeimnek, a családomnak. Megbeszéltük ezt otthon, és úgy látom, Istennek hála a család minden tagja helyén tudja kezelni a rágalmakat, melyek az én elszántságomat csak fokozták, de úgy látom, az övéket is. Ha a rágalmazással, negatív kampánnyal akart volna eltántorítani minket bárki is attól, hogy kiálljunk a változás és a békés fejlődés programja mellett, bizony visszafelé sült el a fegyvere.

Továbbra is komolyan gondolja, hogy úgy kampányol, hogy nem támadja az ellenfelét? Kitart amellett, hogy helyes a pozitív kampány?

Nézze, tisztában vagyok vele, a rágalmak célja, hogy belerángassanak a várost másfél éve mérgező iszapbirkózásba. Ennek a provokációnak nem ülök fel. Persze nem tagadom, van, hogy viszket az ember tenyere, és Vásárhelyen megtanultuk: a nyitott tenyér nevelési eszköz is lehet… Méltósággal viselem a gyalázkodásokat, nem tudnak olyat mondani, ami megváltoztatja az álláspontomat: véget kell vetni a másfél éves marakodásnak, tiszta lapot kell nyitni, a viszkető tenyereket zsebre kell dugni. A fogat fogért, szemet szemért elvből csak fogatlan és vak város kerülne ki, én pedig nem ezt akarom. Nyugodt és gyarapodó Vásárhelyet szeretnék.

Az sem zavarja, hogy bár önálló polgármesterjelöltként határozza meg magát, ellenfelei Lázár János bábjának minősítik?

Számítottam rá, hogy előkerül ez a hazugság is: ellenfeleim szerint aki a Miniszterelnökségen dolgozott, illetve 30 éve a jobboldali politikai mezőben tevékenykedik Vásárhelyen, azt a legegyszerűbb Lázár emberének és fideszesnek címkézni. Ezt azonban könnyen meg tudom cáfolni. Mérsékelt keresztény-konzervatív gondolkodású ember vagyok, így nyilvánvaló, hogy a Fidesz és a KDNP közelebb áll hozzám, mint mondjuk a Munkáspárt vagy a polgármester úrhoz közelálló Gyurcsány-párt. Ugyanakkor 2009-ben kiléptem az MDF-ből, és semmilyen pártba nem léptem be azóta, fel sem merült bennem, hogy tagja lennék a Fidesznek. Lázár Jánossal jó kapcsolatot ápolok, a Miniszterelnökségen a főnököm is volt, ám aki egy picit is ismer, az tudja, a személyiségemtől semmi sem áll távolabb, mint a marionettfigura szerep. Tevékeny, agilis, önálló ember vagyok, aki szereti feltűrni az ingujjat, és beleállni a munkába. Ezzel a tulajdonságommal Lázár János is tisztában van, mint ahogy mindazok a vásárhelyiek, akik ismernek engem.

Ha polgármesterré választják október 13-án, hogyan teremtene stabilitást a megosztott városban? Be lehet gyógyítani a sebeket?

Amennyiben bizalmat kapok a vásárhelyiektől, október 14-én reggel 8 órakor felszámolom a városházi beléptetőrendszert – és ezenfelül is betartom valamennyi kampányígéretemet. Utána hatalmas munka vár ránk a hivatalszervezéstől és a Modern Városok Program el nem indult fejlesztéseinek, valamint az új beruházási elképzeléseinknek a beindításáig. Ezzel párhuzamosan meg kell nyugtatni a kedélyeket, hogy a nem rám szavazók is elfogadják, jó kezekbe került a város, és én nem teszek különbséget vásárhelyi és vásárhelyi között: mindenki polgármestere akarok lenni.

És mi lesz akkor, ha újabb öt évig marad a háborús helyzet a városban?

Egy választásban mindig benne van mindkét opció, a győzelem és a vereség lehetősége is. Ha nem nyerek, a helyzetet méltósággal viselve gratulálok az ellenfelemnek, ugyanakkor a politikában megtanultam, a győzelemhez még inkább szükséges az alázat. A kérdésére válaszolva, amennyiben újabb öt év polgárháborús állapot köszönt Vásárhelyre, a város nem öt esztendőt, hanem évtizedeket veszít. Régen volt ugyanis olyan kegyelmi állapot, hogy évek óta öt százalék körüli az általános gazdasági növekedés. Ennek az önkormányzatok a haszonélvezői. Most. Ám ha beköszönt a törvényszerűen érkező recesszió, az önkormányzatoknak értelemszerűen kevesebb forrás jut majd. Meggyőződésem, most van itt az idő, hogy Vásárhely hatalmasat ugorjon az elmúlt másfél év helyben topogását követően. Bízom benne, hogy olyan fejlesztéseket tudunk majd elindítani, amelyek minden városlakóra nézve kézzelfogható haszonnal járnak. A rövid távú cél, hogy a lehető leghamarabb újra takarossá tegyük városunkat, és visszaállítsuk a két évvel ezelőtti rendezettséget, tisztaságot, ami csak akarat kérdése.

Hogyan kapcsolódik ki, amikor nem a közélettel, a politikával foglalkozik, vagy nem a családdal tölti az időt?

Imádok biciklizni! A kampány nagy pozitívuma, hogy biciklire pattanhattam, és több száz kilométert kerekezve többször körbetekerhettem a várost. A nyeregből sokkal pontosabban látni a negatívumokat és a jó dolgokat egyaránt, mint az autó volánja mögül. A kerékpározás számomra hobbi és életforma is egyben: kikapcsol, mozgat, éltet. Új közlekedési eszközként robbant az életembe az elektromos roller, amit szintén nagyon megszerettem. Nem tagadom meg a gyökereimet, közel állnak hozzám a paraszti világ munkái, a ház körüli tevékenységek, így örömmel vállalom a virágágyás felkapálását vagy a fűnyírást. Extrém hobbijaim nincsenek, hétköznapi polgári életet élek. Az az igazi kikapcsolódás számomra, ha minél több időt tölthetek el otthon, szeretteim, családom körében.

Ön olyan ember, aki a könyvek szeretetét is a génjeiben hordozza. Olvasni marad-e idő a nagy rohanásban?

Az elmúlt évek okostelefonos világa elvont a könyvektől, így februári költözésünk során különös örömmel vettem újra kezembe több ezer kötetes könyvtáram minden egyes darabját. Rájöttem, mennyi mindent nem olvastam még el, illetve mennyi mindent szeretnék újra elolvasni. Például ifjúkorom nagy kedvenceit, Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáját, Szabó Dezsőtől az Életeimet vagy Tolsztoj klasszikusait.

Sokszor idézem Németh Lászlót: büszkék lehetünk, hogy abban a világban élhetünk, ahol egykoron Krisztus, Tolsztoj és Ganhdi. Ha most újraolvashatnék valamit, a Háború és a békét választanám. Nem a cselekményre, hanem a kevésbé eseménydús részekre koncentrálnék: mert ott rejtőzik az az erkölcsi-etikai iránytű, ami a mai kor embere számára is útmutató lehet.

Fotók: Gémes Sándor