Csizmadia Anna: számomra az éneklés egyenlő a lélegzéssel

A Vásárhelyen legutóbb a Boldog Gizella-díj átadóján megcsodált vajdasági származású Csizmadia Anna népdalénekes neve sokak számára ismerős lehet, 2012-ben ugyanis megnyerte a Fölszállott a páva címen futó, újonnan indult népzenei tehetségkutató műsort. A bácskertesi, szerény, aranyhangú lány életét már gyermekkorában meghatározta a népzene. Édesapja egy ideig a helyi néptáncegyüttes vezetője, édesanyja pedig a népdalkör megalapítója volt. Kijelenthetjük tehát, hogy az otthon melegében szívta magába a hagyományőrzést, a népdalok, a népzene és táncok iránti szeretetet és hűséget, amely napjainkig elkíséri és meghatározza életét, legyen szó határon innen s túlról.

Anna a hirtelen jött népszerűséget a lehető legtisztességesebb és legszebb módon élte meg és kezelte. Az ez által létrejövő lehetőségek mindegyikével alázatosan élt. És minden bizonnyal ennek köszönhető az is, hogy ma a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium népi ének szakos tanára, emellett pedig a Szabadkai Zeneiskola oktatója.

Milyen apropó kapcsán került először kapcsolatba a népzenével?

Kijelenthetem, hogy az anyatejjel szívtam magamba a népzene és a népdalok iránti szeretetet. Ugyanis, ahonnan én származom, az a vajdasági Kupuszina, vagy más nevén Bácskertes, ami egy olyan település, ahol igen nagy szerepet játszanak a hagyományok. Ezt a falut a Felvidékről telepítették le a Délvidékre 1751-ben, vagyis Kupuszina a legdélebbi palóc falu. Édesanyám 1998-ban megalapította az első bácskertesi népdalkört, amely azóta is az ő vezetése alatt áll. És édesapámról sem feledkezhetek meg, ő ugyanis egy jó ideig a település néptáncegyüttesének vezetője volt. Ebből kifolyólag tehát már gyermekként népdalokat énekeltem, és néptáncoltam. Mindemellett zongoráztam is, tizenegy évig. A hagyományok iránti érdeklődésem és szeretetem tehát a családi környezetből, az ott látott hozzáállásból fakad. Így aztán már ideje korán egyértelmű volt, hogy a zenével és az énekléssel hivatásszerűen szeretnék foglalkozni. Éppen ezért a közép iskolai tanulmányaimat a Szabadkai Zeneiskolában folytattam, ezt követően pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lettem. Ennek ellenére mindvégig hihetetlen és elképzelhetetlen volt számomra, hogy egyszer majd tényleg abból élhetek, amit igazán szeretek csinálni. Mert tulajdonképpen az éneklés a hobbim volt, ami ugyan a mindent jelentette a számomra, és általában ösztönből jött, sokáig azonban nem tudtam elképzelni, hogy rövid időn belül aztán majd ekkora jelentőséget képez.

Miért épp Szegeden telepedett le?

Szeged egy olyan gócpont, ahonnan nagyon gyorsan, könnyen és egyszerűen haza tudok menni a Vajdaságba és, ahonnan ugyanilyen könnyen fel tudok menni Budapestre vagy bárhova, és egyébként is egy nagyon szimpatikus város. Szeretem a Tiszát, az erdőt, a tereket és a hidakat. Azzal, hogy itt telepedtem le, lehetőségem nyílt tanítani, méghozzá határon innen s túl is. Jelenleg a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola népi ének szakos tanára és a Szabadkai Zeneiskola előadója is vagyok. Örömömre egyre több fiatal nyitott ezen műfaj iránt, és egyre népszerűbb is a népzene és a népdal szerte a világban. Csodálatos repertoárral rendelkezünk, amelyet még csodálatosabb magyar előadók visznek és hoznak magukkal, mindenfelé. Kiemelném, hogy mindebben óriási szerepe van a médiának: jó látni, hogy egyre több olyan felület van, ahol azok, akik számára ezen világ tényleg fontos, megmutathatják azt egy-egy produkció keretén belül.

Mit jelent az ön számára határon túli magyarnak lenni?

MAGYARNAK lenni jó! Örvendek annak, hogy magyarnak születtem.

Mit ad önnek az éneklés?

Egyenlő a lélegzéssel. A magyar népdalok tárháza kimeríthetetlen, így aztán mindig akad közöttük egy-egy élethelyzethez jól passzoló, amely gyógyítja a bánatot, és fokozza az örömet. Hivatásomból adódóan naponta több órát foglalkozom vele, de azt gondolom, hogy, ha nem oktatnám, egyébként is így tennék, mert a magyar népdalok táplálják a lelket. Alapjában véve folyamatosan kutatok az új után. Az új szövegek és dallamok után, amelyek legtöbbje olyan mesés kifejezéssel bír, hogy az valami hihetetlen.

És végül hadd kérdezzem meg, elégedett a jelenlegi életével?

Igen, bátran mondhatom, hiszen mindenem megvan ahhoz, hogy elégedett és boldog legyek. Tudom, hogy a Jóisten mindig csak annyi terhet helyez rám, amennyit elbírok, és azt is, hogy tőle kaptam azt a talentumot, amivel a mindennapjaimat megélem. Hiszek abban, hogy mindenki tehetséges valamiben, és abban is, hogy ezt a valamit fel kell kutatni ahhoz, hogy aztán az ember örömteli és elégedett életet éljen. Azt hiszem, hogy én jelenleg egy igen kiváltságos életet élek. A katarzis élménye ugyanis rendszeres, szinte minden egyes színpadra álláskor jelen van. Emellett nap mint nap részesülök megtisztelő vállveregetésben, ajándékokban és kedves gondolatokban.

Annára több szempontból is büszkék lehetünk, határon innen s túl is. Az egyik és legkiemelkedőbb nem más, mint az a fajta tüneményesség és alázatosság, amivel rendelkezik. Emellett pedig mindig, mindenhol bátran, büszkén és szívből hirdeti a magyar kultúrát.

Fotó: Gémes Sándor/Kecskés Endre/Révész Róbert/