Egyedi örömzenélésből hivatás: így született a SunCity Brass
A SunCity Brass két évvel ezelőtt, egy a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán tanuló, zenekedvelő, rézfúvós hangszereken játszó srácokból állt össze, akikhez egy ugyanazon időben csatlakozott két középiskolás fiatal és egy magát menedzsernek tituláló úriember is. Majd ezek a muzsikát és életet egyaránt habzsoló és szerető fiúk a véletlennek köszönhetően pillanatok alatt, egy igen különleges formációt alkotva robbantak be a napfény városának köztudatába, meghódítva azt.
A zenekar – amely állításuk szerint egy mulatságosnak tűnő fogadás elvesztéséből jött létre – az elmúlt hónapban kétéves fennállásának születésnapja ünneplésekor úgy értékelhetett: igen kalandos, élményekben és tapasztalatokban gazdag, fellépésekkel teli időszakot hagyott maga mögött. Elmondásuk alapján tehát kijelenthetjük, hogy a zene iránt érzett szeretetből és örömből való muzsikálás hivatássá nőtte ki magát.
Ezen apropó kapcsán Lukács Leventével, a SunCity Brass menedzserével az ez idáig bejárt útról, a formáció egyediségéről, alkotási folyamatokról és jövőbeni célokról beszélgettünk.
Miben változott a zenekar kezdeti célja a mostanitól?
Mondhatnám, hogy ez az egyébként baráti társaságból összetevődő zenekar egy mulatságosnak tűnő fogadás elvesztéséből jött létre. Vagyis arra a bizonyos muszájra épült, és elsődleges célja a fogadás következményeinek teljesítése és túlélése volt, ami nagy sikert aratott. Mindez azonban nem teljesen így van. Létrejöttünk alapját a zene iránti szeretetből és örömből való, közös, együttes muzsikálás képezte. Ami elsősorban a klasszikusnak nevezhető alapokra fektette a hangsúlyt, és egy a Brass-Street Band formációként kezdte meg működését. Ez volt az a fajta kultúra, ami meghatározta számunkra az alapműfajt, amelyet idővel sikerült a megfelelő módon és mértékben az
elektronikai zenével párosítani. Bizonyára sokak számára ismeretes, hogy New Orleansban, de az európai Németországban és Svájcban is ennek a stílusnak már több évtizedes hagyománya van. Mi leginkább a svájci mintához állunk a legközelebb. Ma már amellett, hogy jól akarjuk magunkat érezni a színpadon, és szórakoztatni szeretnénk a közönséget, megszeretnénk mutatni azt is, hogy igazán mire is vagyunk képesek ezen felül. Hogy a bennünk rejlő zenei tudás és egy-egy dalhoz való hozzányúlás, újragondolás és átformálás sokkal színesebbé és sokoldalúbbá tud válni az által, hogy beleépítjük az elképzeléseinket és kreativitásunkat. Talán ez a legmeghatározóbb különbség a kezdetek és a napjaink között.
Hogyan zajlanak ezek az alkotási folyamatok?
A zenekar alapvetően velem együtt kilenc tagból áll. Általában én vagyok az, aki összeállít egy “tracklistet” arról, hogy melyek lennének azok a zeneszámok, amelyeket érdemes lenne feldolgozni így, vagy úgy. Ki kell emelnem, hogy mindebben nagy segítségemre van Samodai Bence János is, aki a zenekar egyik oszlopos tagja. És persze emellett azért meghallgatjuk a többiek ötleteit és elképzeléseit is. Ezt követően egy másik oszlopos tagunk, Kenesei András által megtörténik a hangszerelés. Majd ezen aztán veszekszünk pár hetet, mindenki elmondja azt, hogy mi az, amin változtatnia kellene, végül aztán csak elfogadjuk, és elismerjük, hogy neki van igaza. Ezek után pedig nincs más hátra, mint előre, vagyis begyakoroljuk a dalokat, és ha szerencsénk van, mielőbb elő is adjuk azokat.
Mitől vált a térségben mindez egyedivé?
A visszajelzések azt mutatják, hogy látszik rajtunk az a fajta tiszta lazaság, ami bizonyítja, hogy imádjuk azt, amit csinálunk. És ez így is van. Az a flow, az az életérzés, az az energia, amit átadunk, ránk is hatást gyakorol. És bízunk benne, hogy ez a későbbiekben is megmarad. Mert minden bizonnyal ez az, ami egyedivé és magával ragadóvá teszi a produkcióinkat, amelyeket rendszerint kellő humorral fűszerezünk.
Nagy lépésekben összegeznéd az eddig bejárt utat?
Alakulásunk 2017 októberére tehető, amit legalább egy tucat helybéli fellépés kísért és követett. Fél évvel később azonban már Szegeden kívül találtuk magunkat, meghívtak bennünket ugyanis Tokajba, az utcazenei fesztiválra. Ahonnan kijelenthetem, hogy egyenes út vezetett az ország minden tájára. Egész nyáron úton voltunk. A legkülönbözőbb rendezvényeken és eseményeken zenéltünk. Felléptünk a Campuson és a SZIN-en. Valamint lenyomtunk egy Olaszországon át, Szlovéniáig vezető turnét is. Ennek fejében aztán a következő év szeptemberében érdemi tartalomgyártásba kezdtünk. Vagyis folyamatossá vált az új számok elsajátítása, ezáltal a repertoár bővítése, a műhely és menedzsmenti munka, valamint a komolyabb fellépések megszervezése is. Letettük a jogi alapokat, és létrehoztuk a fesztiválnaptárunkat. Így aztán a téli szezont, ahol a bálak vitték a prímet, az idei év tavaszát és nyarát a legnagyobb fesztiválok adták. Megjártuk az EAST FEST-et, az EFOTT-ot, a SZIN-t, Szerbiában a Róka Fesztet, Romániában a szatmárnémeti utcazene-fesztivált, de ott voltunk a SZIGET-en is, ahol közel ezer fős, 90 százalékban külföldi közönség előtt sikerült játszunk.
Mi inspirál és motivál benneteket a zene iránti szereteten és a szórakoztatáson felül?
Nyilván egyelőre ez a két legfontosabb olyan tényező, amely arra motivál bennünket, hogy a zenekarként működjünk. De nem titkolt célunk anyagilag is jövedelmezővé tenni magunk számára mindezt.
És végül milyen jövőben terveket ismerhetünk?
Jövőbeni terveink és ötleteink még titkosak. De az biztos, hogy egy igen érdekes fúzió fog megszületni, amiben bízunk, hogy mindenkinek nagyon fog tetszeni.
Fotók és videó: SunCity Brass
