Majolikagyári életképek az 1950-es évek közepéről

A múzeum a közösségi oldalán osztott meg egy írást a Majolikagyárról. Mint írják, az ismert vásárhelyi művészek, Tornyai János és Endre Béla kezdeményezésére 1912-ben megalakult Művészek Majolika- és Agyagipari Telepét 1950-ben államosították, és az év november 30-tól Hódmezővásárhelyi Majolikagyár Állami Vállalat néven működött tovább. A gyár az 50-es évek elején csak egyszerűbb edényeket gyártott, majd az évtized közepére egyre nagyobb teret kapott a mázas díszedények előállítása is. Ekkortájt főleg fekete alapon zöld mázas és vörös alapon sárga mázas, valamint a fehér vagy fekete alapon tarka díszedényeket készítettek.

Stílusbeli újítás az 50-es évek közepén következett be. Vásárhelyen is ráirányították a fazekasok figyelmét a 19. századi fazekas hagyományokra a kisműhelyekben és a gyárban egyaránt. S bár a gyárban dolgozó korongosok és írókások többsége régi fazekascsaládból származott, a hagyományos formákat és díszítéseket újra kellett tanulniuk. Ebben a festők, az írókás asszonyok jártak elöl. Közülük néhányan összefogtak és eljártak a múzeumba a régi népi kerámiákat tanulmányozni, majd ezek motívumait próbálták felhasználni munkájukban. 1953-tól egy „népművészeti műhely” alakult ki a Majolikagyárban.

A helyi cserepes hagyományok felélesztésén alapuló szemlélet akkor teljesedett ki, amikor Kajári Gyula grafikusművész személyében, az 50-es évek második felében művészeti vezetőt kapott a gyár, azzal a feladattal, hogy irányt mutasson a megújult népművészet kibontakoztatásához.

Az új formák kialakításában Szabó Sándor korongos, a mintakincs megújításában pedig Mónus Ilona mintafestő járt elöl.

(Borítóképen: Vékony Sándor (1913-2000) keramikus népművész tálat korongol [TJM HGy FT ltsz.: 2017.3.3.28.])