Valóban tornádó volt május 17-én Orosházán?
Amint ismert május 17-én késő délután alig egy utcányi területen fákat csavart ki, háztetőket bontott meg a szél, a szemtanúk felhőtölcsért láttak. Portálunk elsők között számolt be a természeti katasztrófáról. A vihar érdekessége volt, hogy az omminózus utcától a 1,5-2 km-re lévő orosházi meteorológiai állomás mindössze 12,4 m/s-os (45 km/h) maximális széllökést mért a vihar átvonulásakor.
Az események napján egy ciklon kezdett el kimélyülni a Kárpát-medence térségében, amely fokozatosan hazánktól keletre helyeződött át. A ciklon hidegfronti szakasza jól azonosíthatóan 17 órakor (15 UTC) a Duna vonalában helyezkedett el, a ciklon mozgásával megegyezően az Alföld irányába haladt. Mindezzel egyidőben a légkör magasabb szintjein, közel 5500 m-es magasságában (az 500 hPa-os nyomási szint magassága) egy rövidhullámú, negatív-dőlésű teknő hatására hideg levegő áramlott a hidegfront előtti, nedves, meleg légtömeg fölé. A magassági hidegadvekció következtében a légkör instabil légállapotba került, amely elősegítette a zivatarok kialakulását. A magassági teknő peremén, hazánktól délre egy jetmag (magassági futóáramlás központi, legnagyobb szélsebességű régiója) húzódott, amelynek baloldali kilépő zónájában dinamikai okoknak köszönhetően feláramlást keltett abban a térségben, ahol a légkör leginkább instabil állapotban volt. A jet, mint magassági szélerősödés jelenléte fokozta a vertikális szélnyírást, ami a labilitással együtt kedvező körülményeket teremtett a forgó feláramlással (ún. mezociklonnal) rendelkező zivatarokat, szupercellákat kialakulásához. A szélerősödés mellett a szél iránya is jelentősen változott a magassággal. A felszínközeli déli szél az alsó 3-4 km-en délnyugatiasra fordult. A szélfordulást jól szemlélteti az ún. hodográf is, melyen láthatóvá válik a szélprofil erőteljes, magassággal történő jobbra fordulása. Az ilyen jellegű szélprofil – megfelelő labilis rétegződés mellett – kedvező a szupercellák kialakulásához. – fogalmaz az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A 0-3 km-es vertikális réteg helikalitási értéke (színezett terület), és az ún. szupercella kompozit paraméter (izovonalak) az események időpontjában a mérési adatokat is magában foglaló ún. konvektív analízis térképen.
Az áthaladó hidegfront mentén már a délelőtti óráktól zivatarok pattantak ki, kezdetben az ország délnyugati, déli területein, majd a front előrehaladtával később már a Duna–Tisza közén, a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben is. A hidegfront hatására a zivatarok az Alföldön kisebb rendszerré szerveződve 17:30-kor (15:30 UTC) megközelítették Orosháza térségét (animált radarkép videó). A rendszert alkotó cellák között szupercellák is megfigyelhetők voltak. Az úgynevezett konvektív analízis mezőkön jól látható, hogy 17:30-kor Orosházától délnyugatra, a rendszer közvetlen közelében a labilitás mértéke megközelítette az 1000 J/kg-ot, miközben a 0-6 km-es szélnyírás is elérte a 20 m/s-ot. A szupercellák környezeti feltételeinek feltérképezése során érdemes megvizsgálni a környezet ún. helikalitását is. A helikalitás annak a számszerűsítése, hogy a légkörben kialakuló horizontális tengelyű örvényesség (egyfajta csavarvonalszerű áramlás) a zivatarok feláramlásába kerülve milyen mértékben képes hasznosulni és a mezociklon kialakulását segíteni. A helikalitást jellemzően a légkör alsó 0-1 és 0-3 km-es rétegében szokás vizsgálni. Orosháza térségében a zivatarrendszer érkezése előtt a 0-1 km-es helikalitás értéke 190 m2/s2 volt, míg a 0-3 km-es rétegben 230 m2/s2. Mindemellett a zivatarfelhő alapja mindösszesen 200 m körül volt és a 0-1 km-es réteg szélnyírása is meghaladta a 15 m/s-ot. Ezek az értékek az Egyesült Államokban elvégzett kutatások alapján ideális feltételeket jelentenek a tornádós szupercellák kialakulásához.
Összeütköző szupercellák Orosháza felett.
Az orosházi cella tornádóssá válásához a környezeti feltételek mellett még egy további jelenség is hozzájárulhatott, ami azonban sokkal inkább tekinthető véletlenek összejátszásának, mint előrejelezhető körülménynek. A térségbe érkező rendszer legdélebbi tagja összeütközött az Orosháza irányába haladó szupercellával. A zivatarok interakciója olyan kimenetelű volt, hogy a gócok nemhogy gyengítették volna egymást, hanem még intenzívebbé vált az északabbra lévő tag, amely Orosházán a tornádót is produkálta.
A térségből jelentett kárnyomok is megerősítik a tornádó tényét, ugyanis a káresemények szinte csak egyetlen utcára koncentrálódtak, valamint a kidőlt fák szabálytalan elrendeződése is arra utalt, hogy a károkat nem heves kifutószél okozta. A heves kifutószél (downburst – légzuhatag) számára egyébként sem voltak ideálisak a légköri feltételek, amelyet a 14 órakor (12 UTC) felbocsátott szegedi rádiószondás mérés is megerősít. Az ilyen károkozó légzuhatagok környezetét ugyanis erőteljes kiszáradás jellemzi, amely nem figyelhető meg a szegedi felszállásban, szinte telített profil jellemzi azt.
Összességében kijelenthetjük, hogy a rendelkezésre álló információk, adatok alapján az Orosházán tapasztalt, keskeny sávban kialakuló viharkárokat nagy valószínűséggel egy rövid életű, a felszínt csak pillanatokra elérő, mezociklonális tornádó okozhatta.
Borítókép fotó: Kovács Attila
