Városi Civil Alap létrehozását kérték a Fidesztől a támogatás nélkül maradt vásárhelyi civilek

Elhagyott építési törmeléket találtak több helyen a városban – a többi között ezt is kifogásolták vásárhelyiek a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőinek fogadóóráján.
Galambos Kornélné D. Szabó Katalin képviselő a Rádió 7-nek elmondta, hogy egyebek mellett parkolóhely kijelölését kérték a Szeremlei utcai üzletek tulajdonosai, ott ugyanis egyelőre nem megoldott a parkolás.
Hozzátette, tanácstalanok a Nemzeti Együttműködési Alaphoz pályázó helyi civil szervezetek, nem kaptak ugyanis támogatást működési, fenntartási költségeikhez, illetve tervezett rendezvényeikhez, így várólistára kerültek. A képviselő szerint a helyzet megoldása lehet egy helyi Civil Alap létrehozásra, amellyel helyben is pályázhatnának pénzforrásokra a vásárhelyi civil szervezetek.
Galambos Kornélné D. Szabó Katalin erről részletesen így beszélt: „A jövő héten lesz rendes közgyűlés, amely a költségvetést fogja tárgyalni. Ennek a tárgyalásakor már meg fogjuk látni, hogy ezt a civil alapot létre tudjuk-e hozni itt Hódmezővásárhelyen. Nagyon sok civil szervezet van, bő programokkal rendelkeznek, illetve vásárhely kulturális életében részt vesznek. Én úgy gondolom, hogy őket legfőképpen támogatnunk kellene.”