Kovács Attila: a bolsevizmus örökösei ma is köztünk élnek és rombolnak
A Kádár-korszakban intézményesült kontraszelekció, valamint a hatalmi beágyazódások árnyéka ma is sok helyütt tetten érhető. A kultúrában például még várat magára a rendszerváltozás – állítja Kovács Attila történész, újságíró. A Magyar Fórum állandó szerzője szerint a nemzet ellen elkövetett legsúlyosabb bűnök közé tartozik az, amit a kommunisták a vidéki Magyarországgal tettek. Új kötetéről beszélgettünk. A Blogstar interjúja!
Hétfőn Hódmezővásárhelyen is bemutatják Kovács Attila „A bolsevik iszonyat 100 éve. A kommunizmus Magyarországon 1919 – 1989 – 2019” című kötetét. A szerzővel február 24-én, 17 órai kezdettel Vincze Gábor történész beszélget az Emlékpontban a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja rendezvénysorozat keretében. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Nemrégiben jelent meg A bolsevik iszonyat 100 éve című kötete, mely 1919-től, a kommunizmus első magyarországi hatalomra kerülésétől 2019-ig tárja fel és mutatja be a bolsevizmus borzalmait. Mi a legfontosabb célja az új könyvnek?
Két fő cél vezérelt a kötet megírásával. Úgy tapasztalom, hogy a 20. század két, emberellenes ideológiája – a nácizmus és a kommunizmus – közül az utóbbi rémtettei, borzalmai lényegesen kevesebb visszhangot kapnak. Nálunk is megfigyelhető ez a jelenség, márpedig amíg ezeket a bűnöket és az ezek révén bekövetkező hatásokat nem beszéljük ki, nem tárjuk fel a lehető legalaposabban, addig nem lesz esélyünk arra sem, hogy egyszer s mindenkorra sikeresen magunk mögött hagyjuk.
A másik ok, ami miatt nekifogtam a könyv megírásának, a történelemtanári munkámra vezethető vissza. Megdöbbentem ugyanis azon a felfedezésen, hogy a mai fiataloknak alig-alig van ismeretük mindarról, ami nemrégiben Magyarországon történt, holott tanítványaim szülei még abban a korszakban születtek, nagyszülei pedig abban élték le életük nagyobbik részét. Ez jelentős inspirációt jelentett számomra ahhoz, hogy a könyv megírásával megpróbáljak hozzájárulni a fiatalabb korosztály ismereteinek bővítéséhez.
Személyes visszaemlékezések is segítik a múlt megismerését A bolsevik iszonyat 100 évében –olyan közéleti személyiségekkel készített interjúkból szemléz, akik maguk vagy családjuk révén által átélték a borzalmakat. Milyen új információkkal, tapasztalatokkal gazdagodott a még élő áldozatokkal, tanúkkal készített interjúk által? Miért voltak különösen fontosak önnek ezek a beszélgetések, találkozások?
A tapasztalatok közül az egyik legfontosabb az volt, hogy beszélgetőtársaim mindegyike ember tudott maradni azután is, hogy vele vagy szeretteivel embertelenül bánt egy aljas, embertelen rendszer. Ez reményeim szerint a velük készített interjúkból is átjön. Azért tartom ezt a tapasztalást nagyon fontosnak, mert ez megtanította számomra, hogy a bennünket ért esetleges igazságtalanságok nem szabad, hogy bennünket is igazságtalanokká tegyenek. Ami az egyéni jelentőségét illeti ezeknek a találkozásoknak, több ilyet is tudok említeni. Amellett, hogy formálta, alakította az szemléletemet, olyan történeteket, érdekességeket, olykor szomorú, tragikus eseményeket ismerhettem meg, amelyekről addig nem volt tudomásom. Történelemtanári munkámban is több lettem, hiszen személyes példákon keresztül sokkal érzékletesebben, befogadhatóbban tudom felmutatni tanítványaimnak azt, hogy mi történt. Az pedig külön is örömmel tölt el, hogy az egykori hősök közül néhányan még mindig élnek, így olykor a mai napig is mód nyílhat a velük való találkozásra, beszélgetésre. Úgy vélem, minden létező alkalmat fel kell használnunk arra, hogy beszélgessünk ezekkel az emberekkel, meghallgassuk történeteiket, megjegyezzük gondolataikat, üzeneteiket.
Egy kistelepülés, Báránd történetén keresztül ábrázolja, milyen hatással volt a kommunizmus a magyar falvak életére. Jogos az a feltételezés vagy állítás, hogy a kommunizmus a legnagyobb rombolást a magyar vidéken okozta? És ha igen, tudatosan a magyar néplelket célozták?
A kérdésében szereplő két megállapítás a könyv megírásával megkérdőjelezhetetlenné vált bennem. A magyar vidéket szinte teljesen lefejezte a bennünket maga alá gyűrő bolsevik iszonyat. Ezt több helyen is fejtegetem a könyvben, és minden esetben igyekszem tényekkel alá is támasztani. A földjét szerető, ezáltal ahhoz a végsőkig ragaszkodó, s emellett Istenbe vetett hittel élő paraszti társadalom, amely ezer éven keresztül mindvégig a magyar megmaradás letéteményese, a nemzet tartópillére volt, az egyház mellett a kommunisták legfőbb ellenségének számított. A kuláküldözéseket, a paraszti társadalom tönkretételét nem véletlenül taglalja külön, nagy fejezetben a kötet, mert hitem szerint a nemzet ellen elkövetett legsúlyosabb bűnök közé tartozik az, amit a kommunisták a vidéki Magyarországgal tettek. Sajnos máig nem sikerült ebből talpra állni, és komoly kérdőjelek vannak abban a tekintetben, hogy sikerül-e, sikerülhet-e egyáltalán.
Részletesen ír a Kádár-korszak sajátos terrorjáról, amely nemcsak a hétköznapokat szőtte át,
de megjelent a művészéletben és a sportban is. Ön szerint mennyire tudta maga mögött hagyni a magyar társadalom a Kádár-korszak örökségét, illetve miben érezteti még leginkább a hatását?
Bizonyos tekintetben nyilván sikerült, hiszen több mint harminc év eltelt már azóta, hogy lezajlott a rendszerváltozás. Ugyanakkor a Kádár-korszakban intézményesült kontraszelekció, valamint a hatalmi beágyazódások árnyéka ma is sok helyütt tetten érhető. A kultúrában például még várat magára a rendszerváltozás. Az a kör, ahogyan annak idején Csurka István fogalmazott, a Körúton belüli értelmiség, amely eluralta a kultúrát, ma is foggal-körömmel őrzi a megszerzett privilégiumait, s bizony ez a törekvése sok tekintetben sikeres is. Különösen Budapesten, ahol a nemzeti kultúra ma is mostohagyerek… Gondoljunk csak arra, hogy a legfőbb színészképző intézet és a legjelentősebb kőszínházak egyaránt ennek a körnek a kezében vannak. A sportban ugyanakkor javult a helyzet, hála annak, hogy a jelenlegi kormány kiemelt ágazatként tekint a magyar sportra. Jelentős és látványos a fejlődés az infrastruktúra terén, s a rendszerváltozás utáni időszak – amelyben szerencselovagok, szélhámosok tűntek fel a sportéletben, szponzorként, mecénásként s pénzük jóvoltából döntéshozóként – remélhetőleg végérvényesen véget ért.
A most megjelent kötetben – lásd már a címet is – azt állítja, hogy a kommunista eszmék nemcsak 1919-ben, illetve 1945 és 1990 között romboltak Magyarországon, hanem az azóta eltelt időszakban is éreztetik hatásukat. Mivel támasztja ezt alá? Kik a bolsevizmus örökösei, és hogy lehet ellenük felvenni a harcot?
Könyvem zárszavában – a pártpolitikai állásfoglalásokat tudatosan mellőzve – igyekeztem kifejtetni, hogy miért tart még mindig a kommunista diktatúra hatása. Azért hagytam ki az okfejtésből a pártpolitikát, mert véleményem szerint a bolsevik iszonyat az egész nemzet számára kárt okozott, politikai meggyőződéstől függetlenül. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy melyek azok a körök, akik az egykori kommunisták szellemi örököseinek tekinthetők. A kommunizmus gyűlölte az egyházat, lenézte a földjét szerető vidéki embert, és irtott mindent, ami nemzeti érzést táplált. Aki csak egy kicsit is nyitott szemmel jár, tévedhetetlen biztonsággal megláthatja, hogy kik beszélnek ma Európai Egyesült Államokról, kik becsmérlik az egyházakat, kik akarják ránk erőltetni a különféle aberrációkat, és adott esetben kik bontanák le a határvédő kerítést. Kérdésére válaszolva: véleményem szerint ezek az erők a bolsevizmus örökösei, még ha ma liberálisnak vagy éppen demokratának nevezik is magukat. Az ellenük való fellépés kérdése ugyanakkor nagyon nehéz, hiszen egy szabad országban úgy a jó, ha minden nézet képviselőinek joga van hallatniuk a hangjukat. Igazi eredményre a pozitív fellépés vezethet, vagyis azt kell felmutatni, hogy mitől jobb, miért értékesebb a saját gondolatiságunk, amelynek középpontjában az Isten, a Haza és a Család áll.
Gyakorló történelemtanárként hogy látja, mit tudnak a mai fiatalok a bolsevizmusról, a kommunizmusról: a Tanácsköztársaságról, vagy még inkább 1956-ról, a Rákosi- és a Kádár-korszakról? E tekintetben jó irányokat fogalmaz meg az új Nemzeti Alaptanterv?
Amint beszélgetésünk elején említettem, tapasztalataim szerint a kommunizmusról, úgy nagy általánosságban nincs sokkal több ismeretük a mai diákoknak, mint az ókori Rómáról vagy éppen Nagy Lajos uralkodásának idejéről. Van persze egy-két olyan dolog – például az ön által is említett 1956-os forradalom –, amelyről azért szinte mindenki hallott, s talán Nagy Imre neve is ismertebb az átlagnál a fiatalok körében. Ám ezekről a szörnyűségekről minél mélyebb, alaposabb ismereteket kellene kapniuk a fiataloknak. Amikor áttekintettem az új Nemzeti alaptanterv történelemtanításra vonatkozó részét, örömmel nyugtáztam, hogy külön témakörként van megjelölve benne Magyarország szovjetizálása, benne a Rákosi-korszakkal és annak terrorjával, valamint a Kádár-korszakkal. Mivel ezzel egyidejűleg önállósul a most még történelemórán tanítandó állampolgári ismeretek tantárgy, így a történelemoktatás óraszáma nyolcadik osztályban megnövekszik. Vagyis több időnk lesz beszélni a kommunista rémtettekről. Ami nagyon fontos.
Ha már itt tartunk, a Facebook, az Instagram és az okoseszközök korában megszólíthatóak-e egyáltalán a fiatalok ön szerint a keresztény, nemzeti szellemiséggel? Miben érhető ön szerint tetten a mai magyar társadalom, a mai magyar felnőttek felelőssége, hogy távol tartsák az ifjakat a modern bolsevizmus, ha úgy tetszik: az újabb százéves iszonyat fenyegetésétől?
A mai fiatalok semmivel sem rosszabbak, mint mi, vagy a szüleink, nagyszüleink voltunk ugyanennyi idősen. Ők is nyitottak és érdeklődők, igaz, éppen az ön által is említett okoskütyük, valamint a közösségi média világában élnek. Ezért kifejezetten szükséges is, hogy egyfajta célterületté váljanak a keresztény, nemzeti értékrend terjesztésében is ezek a platformok. Ami a mi felelősségünket illeti, amellett nem lehet szó nélkül elmenni, mert nagyon nagy a szerepünk. Minden eszközzel fel kell mutatni azt, hogy mit okozott ez az ideológia, s ha bárhol, bármikor felfedezni vélünk modern kori párhuzamokat, akkor arra kötelességünk felhívni az életkoruk miatt tapasztalatlan korosztályok figyelmét.
A dolgunk nem könnyű, mert napjainkban már a liberalizmus és a szabad élet ígéretével kecsegtet a veszedelem. Ez pedig melyik fiatal számára ne volna vonzó? Ám éppen ezért nem lehet elsunnyogni a feladatot, nem lehet eltolni magunktól ezt a felelősséget. Mindenki megkeresheti és meg is találhatja azokat a területeket, ahol tenni tud. Részben ezért írtam meg ezt a könyvet én is. Hogy a magam eszközével igyekezzek tenni.
