Akiknek köszönhetően működnek a lélegeztetőgépek…
Fontos, nagyon fontos levelet kaptunk. Katona Zoltán, a gönyűi erőművet tulajdonló és üzemeltető Uniper ügyvezető igazgatója vetette papírra gondolatait felhívva mindannyiunk figyelmét azokra, akiknek a most szó szerint létfontosságú áramot köszönhetjük. A taps nekik is jár. Olvassák el és ha úgy gondolják küldjék el ismerőseiknek is – írja az ezatuti.blogstar.hu.
A COVID-19 járvánnyal kapcsolatban vannak azért felemelő hírek is. Összefognak az egy településen, vagy akár csak egy utcában élők, fiatalok segítenek időseknek bevásárolni és az emberek közösen köszönik meg az ő értük most is dolgozó embereknek, hogy vállalják a naponta rájuk leselkedő veszélyt.
Énekesek közös klipben, gyerekek rajzokkal, máshol a lakók az erkélyre kiállva közös tapssal köszöntik az orvosokat, ápolókat, szemétszállítókat, bolti és gyógyszertári eladókat, rendőröket, sofőröket, postásokat.
Valakikről azonban mindenki megfeledkezik. Talán azért, mert valami olyan dolgot termelnek és szolgáltatnak, melyet már észre sem veszünk.
Olyannyira életünk részéve vált, annyira természetesnek vesszük, hogy van, hogy nem is veszünk róla tudomást, hiszen korlátlanul, folyton rendelkezésre áll, olyan mint a levegő, amit beszívunk. Ott volt, amikor megszülettünk, és ott van életünk minden pillanatában, ahogy most is, amikor olvassuk ezeket a sorokat.
Pedig egyáltalán nem természetes, hogy van.
Ahhoz, hogy most ebben a bajban is észrevétlenek maradhassanak, már jó előre fel kellett készülni. Évekkel ezelőtt elkészültek a mostanihoz hasonló helyzetre elkészített pandémiás tervek, melyeket már február közepén elővettek, frissítettek és felállították az akciócsoportokat. Készültek a vészforgatókönyvek és életbe léptek az üzletfolytonossági tervek alapján hozott intézkedések. Az otthoni munkavégzés itt nem lehetséges. Be kell menni dolgozni, és minden körülmények között egészségesnek kell maradni. Különben baj van. Különben nagy baj van. Át kellett szervezni az műszakbeosztásokat, a munkavállalókat egymástól is teljesen szeparálni kell, idegeneknek tilos a belépés. A nagyobb karbantartási terveket át kell ütemezni, külföldi szakemberek úgysem jöhetnek most. Be kell rendelni többlet anyagokat, fogyóeszközöket, raktárkészletet, ha a beszállítás később akadozna. És fel kell készülni a legrosszabbra.
A munkatársak meg maguktól jelentkeznek. Mielőtt még a vezetőség felkérhette volna őket, már jelzik: Ők vállalják. Vállalják, hogy beköltöznek az üzembe hetekre, hónapokra, távol a családjuktól és távol a lehetséges megfertőződéstől.
Egészségesnek kell maradni. Ágyak, matracok, alsóneműk és étel beszerezve és bekészítve. Felkészültünk. De inkább ne legyen rá szükség.
Az intenzíven zümmögnek a lélegeztető gépek. Most az élet múlik rajtuk. Itt és most a levegővétel sem garantált nélkülük, a járvány nem kímél senkit. A villamos áram észrevétlenül áramlik a gépekben, az orvosok, ápolók feszülten figyelik a kijelzőn a jeleket. Közben valahol, egy erőmű vezénylőjében éppen az esti műszakváltás folyik.
Kollégák maszkban, egymástól 2 m távolságra adják át egymásnak a műszakot, az aktuális feladatokat. Jelentik, minden rendben a turbinákkal, a berendezésekkel, nincs megbetegedés sem, a villamos energia termelést semmi nem veszélyezteti. A rendszerirányítóval is folyamatos a kapcsolat, rendszeresen kérik az aktuális helyzetjelentést. Komoly, fegyelmezett figyelemmel tájékoztatják egymást az éjszaka elvégzendő munkákról, hogy minden rendben legyen éjszaka is, másnap is.
Tudják mi múlik rajtuk, tisztában vannak a felelősségükkel. Nélkülük nem működik semmi. Semmi. Nélkülük most még a levegővétel sem garantált.
Forrás: Ezatuti.blogstar.hu, Katona Zoltán, Uniper (Gönyűi Erőmű)
