Saját kiskorú rokonai ellen követett el szexuális bűncselekményt egy férfi

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozást folytat szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – közölte a rendőrség.
A nyomozók – nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében – az amerikai Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjától kapott információk alapján azonosítottak egy öt éves magyar kisfiút, akiről gyermekpornográf felvételt osztottak meg az interneten.
A kibernyomozók az ügyben indított nyomozás során megállapították, hogy a képeket készítő férfi a gyermek Ausztriában élő rokona, továbbá bizonyítékokat szereztek arra vonatkozóan, hogy a gyermekkel és szintén kiskorú testvérével is szexuális cselekményt végzett.
A KR NNI munkatársai a 26 éves férfit 2020. június 22-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására, amit az illetékes bíróság elrendelt.