Átadták Csongrád Megye kitüntető elismeréseit
A mai napon tartotta a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat a Szent István napi ünnepi megemlékezését és díjátadó ünnepségét, mely az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban az Árpád-emlékműnél került megrendezésre.
Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy „Egy évezred távlatából szentéletű első királyunk, István életműve még mindig iránymutató, kapaszkodó, múlt, de egyben jövő is.”

A megyei elnök hangsúlyozta, hogy „Szent István királyunk legfontosabb intézkedései közé tartozik a tíz első egyházmegye megalapítása, a keresztény Magyarország alapjainak letétele.”
Gémes László úgy véli, hogy a kenyér az életet a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Az augusztus 20-i állami ünnepen a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy az élet és a haza összekapcsolódik.
A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes úr.

Az ünnepi megemlékezés után átadásra kerültek az idei esztendő megyei kitüntetései, melyekről még a megyenév változás előtt született döntés, ezért a nevükben Csongrád Megye kitüntető elismeréseiként szerepelnek.
| Dr. Becsey Zsolt | Csongrád Megye Díszpolgára |
| Dr. Csatári Bálint posztumusz | Csongrád Megyéért Díj |
| Kispéter Géza | |
| Dr. Kovács Judit | |
| Kerekes Pál | Az év vállalkozója Csongrád megyében |
| Antal Andor | Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj |
| HIKO Honkyokushin Alapítvány | |
| Szentesi Vizilabda Klub | |
| Magyar Rádió Kossuth Csatornaigazgatóság Alkotói Közössége – Az országjáró szombat délelőtt és délután c. műsorai | Csongrád Megye Sajtódíja |
| Barta András | Csongrád Megye Alkotói Díj |
| Dobák Lászlóné | |
| Király Levente | |
|
|
|
| Dr. Rádi Norbert | Csongrád Megye Közrendjéért és Közbiztonságáért Díj |
| Dancsi Györgyné | Csongrád Megye Kultúrájáért és Közneveléséért Díj |
| Kóczán Katalin | |
| Mihály Jánosné
|
|
| Battancs Erika | Csongrád Megye Közigazgatásáért Díj |
| Dr. Kapás Anita | |
| Kovács Virág | |
| Fábri-Ivánovics Tünde | Csongrád Megye Elnöki Kitüntető Díj |
| 2019-es év díjazottja | |
| Palánkai Tibor | Csongrád Megye Kultúrájáért és közneveléséért díj |

A kitüntető elismeréseket Gémes László a Megyei Közgyűlés elnöke adta át.
Az új kenyeret Gémes László elnök és Makra József Ópusztaszer Polgármestere szegte meg.
A rendezvényen a szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes és Szabó Maja, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola diákja közreműködött.




Fotók: Gémes Sándor

