Példamutatás: Makón elismerik a múltat, Vásárhelyen tűzzel-vassal üldözik

Makó városa, annak fideszes országgyűlési képviselője és a polgári kormány bebizonyította, lehet emberarcú és emberséges a politika, az együttműködés érdekében felül lehet és felül is kell emelkedni a pártpolitikai megosztottságon és szembenálláson. Buzás Péter és Rója István kitüntetése Vásárhelynek és az egész országnak reményt ad és utat mutat.

Vasárnapi Facebook-prédikációjában korántsem cáfolta Márki-Zay Péter, hogy az általa vezetett városban, politikai közösségben komolyan felmerült a Bessenyei Ferenc Művelődési Ház átnevezése mellett a legendás rendszerváltó polgármester, Rapcsák András főtéri szobrának „eltüntetése”, valamint a Rapcsák András utca nevének módosítása is. A polgármester úgy tagadott, hogy közben nem tagadott, hanem rossz szokásához híven uszítva maszatolt. A felelősséget másokra hárítva úgy fogalmazott, „sokan javasolják” a változtatásokat, ő ezen emberek „türelmét kéri”: ha (nemsokára) kiépítik Vásárhelyen az e-demokrácia-alkalmazást vagy helyi népszavazásra lehet bocsátani ezen az kérdéseket, és ha a város túlnyomó többsége azt az álláspontot támogatja, akkor akár bizony – mondjuk ki – repülhet a Rapcsák András-szobor a Kossuth térről, és bukhatja nevét a Rapcsák András utca…

A világ szégyenére!

A város első embere, a helyi közösség felkent vezetője ahelyett, hogy az összefogásra, a múlt tiszteletére, elődei érdemeinek elismerésére fektetné a hangsúlyt, és csírájában elfojtaná a hasonló méltatlan ötleteket, bárkitől is származnak, maga gerjeszti a szüntelen harcot, acsarkodást. Ami több mint szomorú, elkeserítő… Két héttel ezelőtt úgy fogalmazunk: a jelek szerint Hódmezővásárhelyen nagyon is aktuális az Internacionálé: „a múltat végképp eltörölni”. Nos, úgy tűnik, a balliberális városvezetés részéről állandósult az „ez a harc lesz a végső” szemlélete. Pedig – még ha furcsán is cseng – bizony tényleg lehet más a politika, mint Vásárhelyen, és nem is kell messzire menni a pozitív példáért.

Tagadhatatlan: a hazai politikai élet vagy akár a média lassan, de biztosan kibékíthetetlen, egymással párbeszédképtelen szekértáborokra szakadt. Az országos politikában, a parlamentben elképzelhetetlen, hogy a balliberális ellenzék a polgári kormány bármilyen intézkedését támogassa, legyen szó akár a nemzet jövőjét szolgáló családtámogatási rendszerről, sőt, Brüsszelben nyíltan Magyarország ellen lépnek fel pártjaik és küldötteik, hogy saját politikai pecsenyéjüket sütögessék. Hódmezővásárhelyen pedig családokat, barátokat állított szembe egymással, akár szakított szét a végletekig szított politikai csatározás. A várost 2018 eleje óta végletekig megosztja a szembenállás, Márki-Zay Péter politikai krédója ugyanis nem épül másra, mint a Fidesz és a fideszesek támadására, gyalázására, lejáratására, miközben városvezetőként gyakorlatilag semmiféle eredményt nem tudott és nem tud felmutatni, a lakosságot képtelen összefogni, kibékíteni.

Eközben a szomszédvár Makón nem azt keresik, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt. A Maros-parti településen az fideszes országgyűlési képviselő és a fideszes városvezetés képes volt megteremteni annak feltételeit, hogy a Szent István-napon a rendszerváltás utáni három polgármester együtt ünnepelhessen, pártszínezettől függetlenül. Sőt, olyan, nem is apró csodákat éltek meg együtt, hogy Lázár János országgyűlési képviselő felterjesztésére a kormány a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette a várost húsz évig polgármesterként irányító MSZP-s Buzás Pétert, a jelenlegi fideszes polgármester 2014-es ellenfelét. Emellett díszpolgári címmel jutalmazták Rója Istvánt, aki 2018-ban épp Lázár MSZP-P-s kihívója volt az parlamenti választáson.

A felek kezet fogtak egymással, a város fejlődése érdekében a békességre és az együttműködésre helyezték a hangsúlyt, példát mutatva Vásárhelynek, ahol kizárólag a politikai ellenfél elleni permanens gyűlöletkeltésben ölt testet „a szeretet hatalma”. Üzenetértékű, hogy Makón nem szégyellték elismerni a korábbi (baloldali) polgármester érdemeit, teljesítményét, a jelenlegi városvezetés büszkén vállalja és folytatja az előző városvezetés munkáját. Vásárhelyen eközben – mint utaltunk rá – „a múltat végképp eltörölni” jelszó jegyében tűzzel-vassal üldözik Almási István és Rapcsák András emlékét, s elképzelhetetlennek tűnnek a hasonló gesztusok, mert a zsigeri indulatok, a gyerekes kirekesztés és a politikai szembenállás határozzák meg a közéletet. Évek óta kivesztett az a tisztességes hang, ami most a szomszédvárból áthallatszott!

Még ha talán kevesen is figyeltek fel erre a makói ünnepi mozzanatra, a jelentősége mégis felbecsülhetetlen: reményt adhat azoknak, akik torkig vannak az állandósult, aljasodó politikai acsarkodással, mert megmutatja, másként, emberségesen is lehet politikát csinálni, a pártpolitikán felül is létezhet együttműködés a kis és nagyobb közösségekben. Sőt, nem csak létezik: léteznie is kell. Ez a nagyvonalúság egyúttal arra is bizonyíték, a Fidesznek igenis létezik az a szebbik arca, melyet a balliberális ellenzékiek – akár országosan, akár Vásárhelyen – képtelenek felmutatni. Pedig tisztában kellene lenniük azzal, aki mindent tagad, az csakis a jelen és a jövő vesztese lehet.

Makó, Lázár János és a kormány megmutatta, felül lehet emelkedni a megosztottságon és a háborúskodáson. Ez esélyt ad arra, hogy egyszer véget lehet vetni a mindent átható pártpolitikának. Mert legyen szó kisebb vagy nagyobb közösségről, tényleg csak az lehet győztes, az fejlődhet botrányok nélkül, csendben és dinamikusan, aki nem tesz különbséget jobb- és baloldali értékteremtők között, aki nem meg- vagy letagadja, hanem tiszteli, folytatja és gyarapítja az elődök munkáját.

Borítókép: Buzás Péter és Lázár János a makói augusztus 20-i ünnepségen, fotó: Gémes Sándor