Nem Biden, hanem a koronavírus győzte le Trumpot?

Az amerikai választást elemzi portálunk egyik olvasója, izgalmas írását alább adjuk közre.

Hosszas, fájdalmas és helyenként kellemetlen vajúdás utána kihirdették, hogy Joseph Robinette Biden Jr. lesz az Egyesült Államok 46. elnöke. A minden eddiginél rendhagyóbb kampányt egy még inkább rendhagyóbb választási procedúra kísérte, hosszas számolgatással. A történetnek minden bizonnyal Biden lesz a győztese, de a jogi és politikai csatározás még a szokásosnál is jobban elhúzódhat. Ami bizonyosan kijelenthető, hogy az Egyesült Államokban az új világrendet meghatározó két erőcsoport csapott össze, amelynek a vesztese egyértelműen Trump. Hogy ki a valódi győztese, az egyelőre nem tisztázott.

A demokrata jelöltre a jelenlegi összesítések szerint 76,162,943 választópolgár szavazott, míg a regnáló elnökre 71,529,986 személy. A végelszámolásban Biden 50,6-47,6 arányban győzte le Trumpot. Az elektori kollégiumban is biztosnak tűnik a sikere. A Szenátus esetében várhatóan enyhe republikánus, a Képviselőházban demokrata többség lesz.

A fenti számok akkor lesznek igazán sokkolóak, hogy még szélesebb kontextust nézünk. Barack Obamára 2008-ban – első megválasztásakor – 69,5 millió amerikai választópolgár szavazott, ez volt 2020 novemberéig a legmagasabb szám, amit jelölt elért. Az, hogy Joe Bidenre több mint 76 millió választó adta le a voksát, egészen elképesztő, ahogyan az is, hogy Trump 71 millió szavazattal ilyen simán veszíti el a versenyt.

A végeredmény persze szorosabb lett, mint ahogy az előzetes mérések mutatták. A Biden javára írt 10-12 pontos előny végül kisebb lett, de a differencia így is meggyőző. A közvélemény-kutató cégeket most ismét számos kritika éri, mondván, rosszul mértek. Ez csak részben igaz: aki elolvasta a hosszabb elemzéseket is, az jól láthatta, hogy Biden 10-12 százalékos előnyét nagyban torzítja, hogy egyes államokban 20-30 ponttal vezet, ugyanakkor elfedi, hogy az igazán lényeges csatatér államokban, amelyek sok elektori szavazattal rendelkeznek – például Florida vagy Pennsylvania –, hibahatáron belüli a különbség. Ezen túlmenően az intézeteket igyekeztek hozzátenni, hogy minden bizonnyal Trumpot alul-, Bident pedig felülmérik, a valóságos különbség nem ilyen jelentős. Ez végül be is következett, így talán nem indokolt sóval behinteni minden amerikai közvélemény-kutató intézetet, csak minden mérést érdemes a helyén kezelni.

A választások hatásait számos elemző fogja még vizsgálni, rámutatni arra, hogy pontosan mi is vezetett az eredményhez. Az egyik oldal csöndben ünnepel, a másik oldal pedig hangosan duzzog. Nem reális, hogy Trumpék jogi úton képesek lesznek megváltoztatni a végeredményt, még akkor sem, ha a Legfelsőbb Bíróság erősen konzervatív összetételű. Az újraszámlálások elrendelése sem tudja érdemben befolyásolni az eredményt, ennél azért jobban szétnyílt az olló a két jelölt között. Trump csalást kiált, és nem hajlandó a Fehér Házba hívni ellenfelét, míg Biden azt csinálja, amit a kampány alatt végig: a mikrofontól tisztes távolságra – nehogy bármit is mondani kelljen – integet és mosolyog. A háttérben pedig az új alelnök, Harris asszony feni a késeket és tölti az ágyukat.

Fura kampány

Január és február környékén úgy tűnt, hogy óriási bajban vannak a demokraták. Trump előnye stabil volt, a gazdasági intézkedései működtek, vagy legalábbis látszólag működtek. Jelentős külpolitikai konfliktusa nem volt, leszámítva egy-két korlátozott katonai műveletet, ugyanakkor két komoly skalpot szerzett: levadászta az ISIS-vezért, és tárgyalóasztalhoz ültette Észak-Korea despotáját. Kommunikációjában folyamatosan az alt-right mozgalmaknak hízelgett, de a valóságban kínosan ügyelt arra, hogy a szélsőjobbosnak elkönyvelt figurák a Fehér Ház parkolójában maradjanak, és ne jussanak be a kormányzatba. Emlékezetes, hogy a hivatalba lépése utána pár hónappal lecserélte a teljes stábot, kabinetfőnököstől és sajtófőnököstől, akik jórészt ilyen emberekből álltak. Ezek helyét a republikánus establishmentnek is teljesen elfogadható figurák vették át. Trump egyedül kommunikációjában nem illeszthető egy klasszikus republikánus elnök karakterébe.

Az, hogy Putyin-bérenc, pont a választások előtt tisztázódott minden kétséget kizárólag, amikor is nyilvánosságra került, hogy Hillary Clinton és csapata generálta az egész ügyet, már a kampányban és utána a különböző vizsgálatokat is. Ezzel összefüggésben az a vád sem feltétlenül valid, hogy Európát átengedte az oroszoknak. Az európai országok – még a nagyok is – az elmúlt évtizedekben a NATO potyautasai lettek. Ez a trend most megfordult, Trump közvetett hatására. Európában – részben a migráció és a terrorizmus okán, részben az orosz közelség, részben az USA introvertáltsága miatt – mindenhol nőnek a hadiipari kiadások.

Kérdés, hogy ez mennyiben lehet Oroszország érdeke? Nyilvánvalóan semmilyen formában.

Trump – relatíve – jó kormányzása mellett a demokratáknak szembesülni kellett azzal, hogy Sanders megint elindul a jelöltségért. Négy évvel ezelőtt jelentős belső machinációk okán végül sikerült levenni őt, akkor jogosan hihették azt a demokraták, hogy ezzel ez a történet lezárult. Ám Sanders ismét elindult, és talán ez volt az a pont, amikor világossá vált, hogy Biden lesz a demokrata mainstream által támogatott jelölt. Sanders levételét az újbaloldal számára Bidenék Harris alelnök-jelöltségével kompenzálták. Ezzel a radikálisok még jobban is jártak, ugyanis nem egy „vénember” száll versenybe egy kétesélyes küzdelembe Trump ellen, hanem egy olyan fiatal és radikális jelölt juthat döntő pozícióba, aki még egy esetleges vereség esetén is kevés kárt szenved.

Az, hogy végül ilyen eredmény született nem Trump gazdaságpolitikai intézkedései, nem egy nép által ellenzett háború, és nem is az hozta el, hogy egy fehér rendőr kivégzett egy komoly bűnözői előélettel rendelkező, fegyvertelen fekete férfit a nyílt utcán. Trump helyezte a koronát Biden fejére, mégpedig március első pár hetében.

Korona

Az első eset az USA-ban márciusban jelent meg, majd exponenciálisan növekedett a fertőzöttek száma. A keleti parti nagyvárosokban az egészségügyi rendszer gyorsan összeomlott, több ezer olyan ember halt meg, akik, ha korábban kapnak megfelelő orvosi ellátást, még ma is élhetnének. Trump a kezdetektől elbagatellizálta a vírust: influenzához és gyors lefolyású, enyhe tünetekkel járó betegségről beszélt. Mivel a központi adminisztráció nem készült fel, a lakosság sem tudott felkészülni. Trump nem támogatta a lezárásokat, nem támogatta a maszkviselést. A demokrata kormányzók ezzel szemben a teljes lezárás pártján álltak. Elképzelhető, hogy Trump járványügyi szakemberei még februárban rossz tanácsokat vagy rossz számításokat adtak az elnök kezébe, aki így alábecsülte a járvány hatásait. A másik lehetőség, hogy Trump pontosan tudta, hogy mi következik, úgy számolt, hogy a járvány pár hét vagy 1-2 hónap alatt levonul, így nem fogja tönkreverni a gazdasági intézkedéseit, amelyek biztosítják az újrválasztását. Mára kijelenthető, végzetesen félreértelmezte a helyzetet.

Az Egyesült Államok április közepére a világ legfertőzöttebb országa lett. A társadalom végig, 70-75 százalékos többségben az életek védelmét helyezte az első helyre a gazdaság védelmével szemben. Trump azt javasolta, hogy az emberek igyanak fertőtlenítőt, míg a demokrata kormányzók lélegeztetőgépeket kértek a kormánytól.

Az elnök némi idő után érzékelte, hogy a helyzet kicsúszott a kezükből, illetve azt is, hogy a politikai ellenfelei sikeresen fordítják ellene a járvány okozta károkat. Éppen ezért Kína ellen indított újabb frontot a vírus kapcsán. A Kínával szembeni ellenszenv soha nem látott magasságokba emelkedett a tavasz folyamán. Mindösszesen 26 százalék tekint barátilag Kínára, 2017-ben még 44 százalék volt. 66 százalék kedvezőtlenül ítéli meg az ázsiai óriást, amely szignifikáns eredmény a korábbi évekhez képest, ugyanis 55 százalék fölé eddig soha nem kúszott ez az arány.

Az amerikai társadalmat végletesen megosztotta a lezárás-újranyitás, maszkhordás kérdése. A demokraták otthon maradtak, izolálták magukat, maszkot hordtak, a republikánus mag pedig tüntetett, ugyanis a maszkviselésben újabb szabadságjogi vendettát láttak. Trump értelemszerűen az ő oldalukra állt. A számokból pedig az olvasható ki, hogy azt a politikai centrumot vesztette el, aki nem párthűségből, hanem relatíve racionális benyomások alapján szavaz (hogy él, mennyi az adó, milyen az alapvető biztonságérzete). A mai napig több mint 13 millión fertőződtek meg az USA-ban, és több mint 270 ezren pedig meghaltak – a világon eddig 64 millió fertőzöttre 1,46 millió halott jutott. A járvány kezelése, lefolyása az USA-ban, az adminisztráció viselkedése, vélhetően komoly szavazatokba került.

BLM

Az előzmények ismertek, így csak röviden, de érdemes beszélni az Egyesült Államokban kialakult társadalmi káoszról. A Black Lives Matter utcára hívott több millió embert, tüntetések, zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték azokat a megmozdulásokat, amelyeket a feketéket érő renderői erőszak elleni tiltakozás jegyében indítottak. A BLM sok támogatót szerzett, majd a módszereik miatt sokat el is vesztett. Elkövették azt a stratégiai hibát, hogy a saját ideológiájuktól/világnézetüktől egy szemernyi kilengést sem tűrnek meg, aki nincs velük, az esküdt ellenségük. Márpedig nincs mindenki velük.

Sokan úgy értelmezik, hogy a BLM magában foglalja az amerikai újbaloldalt; azonban inkább ez fordítva igaz, az amerikai újbaloldal – amelynek legnagyobb üdvöskéje Harris – kebelezte be a BLM mozgalom jelentős többségét, ahogy a zöldeket és az LMBTQ mozgalmakat is.

Az újraindult sportközvetítéseken mindenki azt látta, hogy a világsztárok letérdelnek, ököllel az ég felé – hihetetlen, de még a magyar labdarúgó-bajnokságban is volt ilyen. Finomodtak a módszerek, a kezdeti szobordöntögetős, kirakatzúzós megmozdulásokból egy finomabb szofisztikált megoldás lett. Aki az elmúlt 3 hónapban nézett kosárlabda-, baseball-, amerikai foci vagy bármilyen közvetítést az USA-ban, egy szót látott mindenhol: Vote. A zárt kapuk előtt rendezett, de tévénézők tízmillióihoz eljutó közvetítéseknek a rejtett üzenete az volt, hogy eddig és ne tovább, változás kell. Egyértelmű, hogy a kizárólag feketékből álló, rekordbajnok Los Angeles Lakers kezdőötöse az NBA nagydöntőn azért áll VOTE feliratú melegítőbe, hogy Biden-Harris páros mellett kampányoljon.

A BLM valószínűleg nem változtatott meg pártpreferenciákat, erre talán nem volt ráhatása. Aki addig sem szimpatizált a mozgalommal, ennek hatására biztos nem fog. Egy dolgot azonban kétségtelenül tett a BLM: mobilizált és aktivizált. Erről mindenkinek volt véleménye, vagy mellette vagy ellene. Hogy mennyire volt eredményes demokrata szempontból, az kérdéses, hiszen látjuk, a republikánusok is megmozdultak. Ez tényleg olyan kérdés volt, amelyről mindenkinek volt – pontosabban kellett, hogy legyen véleménye. Nem számít, hogy George Floyd egy többszörösen elítélt, rendőrök előtt ismert kábítószer-kereskedő volt. Temetésén hollywoodi sztárok mondtak szívszorító beszédeket, miközben a hófehér koporsót mutatta a CNN.

Trumpék azon túlmenően, hogy igyekeztek bemutatni a BLM – egyébként valóban – rasszista, fekete felsőbbrendűséget hirdető, és agresszív karakterét, érdemben nem tudtak reagálni.

Világok harca

A koronavírus kezelésére vonatkozó vélemények megmutatták, hogy milyen törésvonalak húzódnak az amerikai társadalomban, a BLM által indított tüntetéshullám pedig áthidalhatatlanná tette a két tábor közötti szakadékot. Ez a helyzet nem csak az Egyesült Államokban áll elő, a világon egyre több demokratikus rendszerben jön létre kétpólusú harc, amelynek korlátozott esetben lehet csak a vége nagykoalíció. Az Egyesült Államokban ez fogalmilag kizárt. Jóllehet, a vereség nem végzetes vagy végleges.

A küzdelem lényegének megfogalmazása egy mondatban nem egyszerű. Van, aki gazdaságilag értelmezi, van, aki a klímavédelem alapján közelít, akad, aki az emberi jogok alapján, más pedig biztonsági kérdéseket állít a középpontba. Az új világ – régi rend analógia sem feltétlen jó, nem írja le pontosan a küzdelem lényegét.

Trump ugyan egy új Egyesült Államokat ígért, fallal a déli határon, erős védővámokkal, ütőképes hadsereggel, aki nem viselkedik világsheriff módjára. Kommunikációjában radikális volt, módszereiben azonban az establishment tagja. Hogy mit akar Biden azt nem tudjuk: a kampány alatt semmi érdemlegesen nem mondott, békét és nyugalmat, valamint együttműködést ígért. A szokásos frázisokon túl valójában elképzelése nincs a világnak, hogy mi van Biden fejében. Trump megválasztása után mindenki attól tartott, hogy kiszámíthatatlan lesz, ez nem következett be és nagyrészt azon az úton haladt, amelyet a kampányba ígért.

A rossz nyelvek szerint Biden sem tudja, hogy mi van a fejében, így egy karakán alelnök képes irányítani, befolyásolni és saját elképzelése szerint alakítani az ügyeket. Harris pedig pontosan ilyen. A bevándorló családból származó, színes bőrű, csonka családban nevelkedő Harris igazi self-made nő, akinél markánsabb reklámarcot nem is találhatna az újbaloldal az USA-ban. Fogadni lehetne arra, hogy a Netflix, HBO, AmazonPrime közül ki fogja előbb megcsinálni az életéről szóló 5-10 részes prémium minisorozatot, amelyben Harris minden jó védelmezője, és minden gonosz elpusztítója lesz. Egy makulátlan asszony, a bosszú első számú végrehajtója, aki szenvedélyesen fogja üldözni mindazokat, akik támogatták Trumpot vagy az általa készült képviselt világképet. Ebből mi, magyarok sem maradhatunk ki.

Migráció, emberi jogok, sajtószabadság, korrupció, mikroközösségek beemelése a politikai döntéshozatalba, egyenlőség, klímavédelem, és még lehetne folytatni azokat a törésvonalakat, ahol a Harrisék által képviselt amerikai szocializmussal ütközőpontok lehetnek. Nincs az a harcirepülőgép-üzlet, amely ezeket a világnézeti különbségeket felülírja.

A Harrisék által képviselt amerikai újbaloldal és a korábbi, régi demokraták között állítólag az a különbség, hogy a régiek a pénzből értettek. Az újbaloldal számára ez már nem prioritás. Az USA-ban új adórendszer jöhet, állami társadalombiztosítás. Harrisék Trumppal ellentétben valóban új országot építhetnek.

Az eredmény jelentősen átalakítja a nemzetközi politikát, hatása nem kizárólag a tengerentúlon van. Egyes tanulmányok szerint elnökváltásoknál – még ha más pártból is jön a győztes – a külpolitika csak 10-20 százalékban változik, belpolitika pedig 40-50 százalékban. Most ez nem várható. Az USA az elmúlt években politikai értelemben is kivonult Európából. Feltehetőleg most vissza fognak térni, egészen más elképzelésekkel, mint a korábbi években.