Ajándékot kaptak a rászoruló családok gyermeknap alkalmából Vásárhelyen

Kószó Péter összesen száz játékcsomagot osztott szét vasárnap a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat udvarán. Az egykori vásárhelyi alpolgármester a barátaival és civil felajánlókkal közösen egymillió forint értékű adományt adott át a szegénységben élőknek.
– Tapasztalataim és a lakossági visszajelzések szerint is sok a rászoruló család Hódmezővásárhelyen, ezért húsvét és pünkösd után a barátaimmal ismét úgy gondoltam, hogy gyermeknap alkalmából is támogatjuk a nélkülözőket – mondta Kószó Péter. Az egykori alpolgármester ismertette, a korábbi adományozás sikere után több civil felajánlás is érkezett, így összesen 1 millió forintból állítottak össze csomagokat a gyerekeknek.
Az adományok átadása 9 órakor kezdődött az Andrássy úton, a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat udvarán.
– Az önkormányzat az előző városvezetéssel szemben sokkal kevesebbet költ népjóléti kiadásokra, ezt próbáljuk pótolni a barátaimmal – hangsúlyozta Kószó Péter, aki labdákkal, társasjátékokkal és kirakókkal kedveskedett a gyerekeknek.
A délelőtt folyamán száz család gyermeknapját tették szebbé.