Új imázsa lesz Vásárhelynek

Tényleg hatalmas nagy szükség volt rá.
Miközben a városban sok helyütt derékig ér a gaz, vagy épp a szemét az úr, nemrég bukott el két helyi gimnázium felújításának hétmilliárdos pályázata, és (ex)bizalmi emberek távoznak a szétesni látszó önkormányzati rendszerből, megszületett Márki-Zay Péter mentőötlete mesterterve: új imázst és arculatot terveztet Vásárhelynek.
A „felelős” vezető kitalálta, mivel lehetne fellendíteni a várost! Ja, nem… Az érdemi munka, a valós tevékenység hiányát megint politikai marketinggel és PR-ral fedné le.
„Önkormányzatunk egy átfogó városmarketing-stratégia kidolgozásán munkálkodik, ennek egyik fázisa Hódmezővásárhely új arculatának kiválasztása” – így a polgármesteri sajtóreferens hétfői győzelmi jelentése, melyben arra buzdítja a lakosokat, szavazzanak sebtében, a négy kiválasztott pályamű közül melyiket tartják a legjobbnak.
Végül is érthető a fene nagy igyekezet, addig sem azzal foglalkoznak az itt élők, hogy mennyire elhanyagolt a környezet, hol nőtt be mindent a dzsumbuj, s milyen lehetőségektől estek el a helyi diákok nemzedékei az által, hogy a városvezetés elszerencsétlenkedte a gimnáziumok MVP-projektjeit. Vagy hogy nem épül új tudásközpont, könyvtár és mélygarázs sem, mert azt az ötmilliárdot is sikerült „elkártyázni”. Netán hogy éppen kivel cirkuszol és merre jár országos miniszterelnök-jelölt-jelölti haknikörútján a néha ideiglenesen Vásárhelyen tartózkodó polgármester.
Na de félre a siránkozással, van itt minden, mi szem-szájnak ingere, azaz: „átfogó városmarketing-stratégia”. Imázsépítés, új formák, elemek, színek, betűtípusok!
Nem tudtuk, mi hiányzott. Arc már volt, és harc is, de fene nagy – most lesz melléjük arculat. Fecseg a felszín, hallgat a mély…