Száz kopár ujj minden ág
Szécsi Pál slágerének második sora jut az ember eszébe, ha ősszel, lombhullatás idején a mártélyi holtág partján tesz sétát.
A hajnali fagyok után felengedő természet még hétköznap is többeket látogatásra csábított a Holt-Tisza partjára. Pár tájat fotózó mellett leginkább horgászokkal találkoztunk, akik a csípős idő ellenére olyan türelmesen lesték a botok végét, vagy a kapásjelzőt, hogy ide meg egy Vörösmarty vers első sora kívánkozik, némileg átköltve:
a horgász ül hosszú méla lesben…
Az őszi szél borzalta fákon megfogyatkozott a lomb, a zöld már kevés, inkább a sárga-barna levelek tartják még magukat, ahogy Meződi József is énekelte:
…rőt levél remeg a fán.
A lassan rothadó avarban pedig ezernyi szag keveredik. Ennek legszakavatottabb szakértője az a 19 éves kutyus, aki éppen ottjártunkkor sétált itt. Gazdája elmondta, bár rosszul lát és rosszul hall, érzékei és szaglásai jó, azonnal tudja, ha Mártélyon szállnak kis a kocsiból egy sétára.
A horgászok is megelevenedtek időközben, ha nem is sok, de pár konyhára való hal a horogra került, negyvenegynéhány centis pontyok képében. Mindezt a parkolónál élő, és az előbbi kiskutyától teljesen biztonságban lévő cica csak vágyakozva nézte volna, helyette azonban inkább fényképezőgépünk lencséje iránt mutatott nagyobb érdeklődést.
Még több fotó:
