Vetélkedőkkel, Minecraft pályával, koncertekkel, hajshow-val, csokiszökőkúttal is készül a vásárhelyi Szakképzési Centrum a SkillFestre!

Egyedülálló pályaorientációs rendezvényt álmodott meg a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, amelyet fesztivál-jelleg keretez majd. November 9-én, a Hódtói Sportcsarnokban reggel 10-től este 10 óráig várják a családokat, érdeklődőket.
„A szakképzési kínálat megismertetésén túl egy egész napos kikapcsolódást szeretnénk nyújtani a családoknak. November 9-én a HSZC összes intézménye bemutatkozik, interaktív programokon keresztül nyerhetnek betekintést iskoláink életébe és oktatási portfóliójába. Emellett jelen lesznek duális partnereink is, valamint a városban elérhető, egyéb szakképző helyek is, úgy mint például a Gregus Máté-iskola vagy a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola, de bemutatjuk a felnőttképzést is” – ismertette a Ambrus Norbert, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja sajtótájékoztató keretében kedden.

Kiemelte, nemcsak az interaktív programokban más a SkillFest, családi kikapcsolódást is kíván nyújtani. Gyermekszínház, gasztronómiai bemutató, láncfűrészes látványfaragás, robotok, mesterséges intelligencia, extrém arcfestés, smink, frizura sport, divatbemutató is vár, este pedig olyan népszerű előadók koncerteznek, mint a Suncity Brass vagy a Lotfi Begi. De lehetőség lesz az EVP kitelepülésének köszönhetően egészségügyi szűrésekre is. Jelen lesznek a vármegyei kamara foglalkoztatási osztályának munkatársai is, valamint rendvédelmi szervek is.
A kancellár még ismertette, akik aktívan részt vesznek a programokban, feladatokban, azok érmeket gyűjthetnek és ha megfelelő mennyiségű érmet gyűjtöttek össze, azokat értékes ajándékokra válthatják be a HSZC shopban.

Az Eötvös József Technikum játékos és gyakorlatias formában szeretné bemutatni a náluk oktatott szakmákat, így például az informatikai képzésben résztvevő tanulóik egy Minecraft pályát készítenek, de lesz pályaorientációs társasjáték is, amelynek végén kiderül majd, hogy az adott játékosnak melyik ágazat és melyik szakma lenne a legtesthezállóbb. A duális partnerek is jelen lesznek: Bagi Mátyás síelőgépet hoz, amit természetesen ki is lehet próbálni, Meszlényi Tamásné mesterfodrász pedig hajshow-val készül – tudtuk meg Hegedűs Zoltántól, az Eötvös József Technikum igazgatójától.

A Corvin és a Kalmár is kitesz magáért november 9-én. Mint Cseri Tamás, a Corvin Mátyás Technikum és Kollégium igazgatója részletezte, 7 ágazat és több mint tucatnyi szakma mutatkozik be november 9-én, szintén interaktív formában.
„Lesz talicskatolóverseny, téglapakolóverseny is, és a villanyszerelő szakmát bemutatva kapcsolási alakzatot mutatnak majd be tanulóink, ami láthatóvá teszi az elektromos áram mozgását az érdeklődőknek. A vendéglátó ágazat finomságokkal, kóstolókkal készül, lesznek sütemények, roston sült hús, és a gyerekek és felnőttek nagy kedvence, csoki szökőkút is. Úgy gondoljuk, hogy ha aktívan bevonjuk az érdeklődőket, akkor olyan élménnyel gazdagodnak, ami maradandó, és amiről utána otthon is beszélnek majd” – mondta Cseri Tamás.
November 9-én tehát SkillFest, reggel 10 órától este 10 óráig a Hódtói Sportcsarnokban. A belépés és a részvétel is ingyenes, előzetes regisztráció sem szükséges.