Idős férfitől vette el a pénzét egy páros Szentesen

Míg egyikük az utcán figyelt, addig a társa bement, majd pénzt követelt az ingatlan idős lakójától.
Az eset még tavaly szeptemberben történt.
Miután a sértett nem adott neki, a kéretlen látogató többször is bántalmazta, és elvett tőle 50 ezer forintot. A nyomozás során a rendőrök azonosítottak egy 24 éves, valamint egy 30 éves férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. Kiderült róluk, hogy korábban már több jogsértést is elkövettek.
Ellenük rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás, amit a Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai lezártak, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.