Elhunyt Erdei Gáborné Sipos Ágnes, Király Zsiga-díjas makói hímző és szövő népi iparművész
Makó város megbecsült nyugalmazott pedagógusa, Erdei Gáborné, született Sipos Ágnes évtizedek óta a népművészet megszállottja és képviselője volt. Több generáció nőtt fel a keze alatt, akikkel megismertette vidékünk jellegzetes hímző- és szövőtechnikáját, azok motívumkincsét, formavilágát. Áldozatos munkáját mindig csöndben és nagy alázattal végezte – emlékezik meg róla a József Attila Múzeum.
„Ági a hímzésminták felgyűjtésével értékmegőrző munkát végzett. A 21. századunkra a fehér hímzést készítők és e mintákat feldolgozó, varró asszonyok száma lecsökkent, kevés jó mestert találunk országszerte. Éppen ezért oly becsülendő és értékes Erdei Gáborné népi iparművész munkássága. Ezen ritka kézműipari szakma éltetője volt ő, aki a múzeumok néprajzi gyűjteményeiben megőrzött textíliák, fehér hímzések tanulmányozásából, összehasonlításából és a néprajzi szakirodalomból szerezte meg szakmai ismereteit. Rendszeresen zsűriztette munkáit. Számos nemzetközi, országos, megyei és kistérségi kiállításon vett részt, több önálló kiállítása volt.
1991 óta díszítőművészeti szakkört vezetett. Fő tevékenységük a dél-alföldi fehérhímzések feldolgozása, melynek mintakincsét Makón és a környező községekben – főleg Apátfalván és Magyarcsanádon – gyűjtötték össze. 1998-ra elkészült a Makó és vidéke fehérhímzéseit bemutató mintagyűjtemény, melyet évekig rajzolt. 21 év után, 2019 júniusában a makói József Attila Múzeum gondozásában került kiadásra „Dél-alföldi fehér hímzések Makó és térségében” címmel.
2018 óta a hódmezővásárhelyi hímző és szövő szakkört is vezette.
Tervező munkája kiterjedt a fehér hímzéseken kívül hazánk más tájegységeire is: Drávaszög, Hövej, Gömör, Kalotaszeg, Mezőség és Hódmezővásárhely /egyszínű/ hímző kultúrájának mintakincsét dolgozta fel a mai kor igényeinek megfelelő lakástextileken. Rendszeresen zsűriztette munkáikat: 87 A, 79 B kategóriás NIT (Népi Iparművészeti Tanács) zsűriszáma volt hímzésből. Folyamatosan kutatta szűkebb lakóhelye hímző kultúráját. Tervező és kivitelező munkájáért 1995-ben hímző népi iparművész címet, 2016-ban szövő népi iparművész címet kapott.
Munkái 82 nemzetközi, országos, megyei és kistérségi kiállításon vettek részt és 23 önálló kiállításuk volt – Makón, Szegeden, Maroslelén, Földeákon, Csanádpalotán, Nagylakon és Erdélyben: Marosvásárhelyen és Mezőfelén. Külföldre is eljutottak munkáik: USA Ohio állam, Németország, Olaszország, Lengyelország Szlovákia, Franciaország és Finnország. 1995 óta több mint 50 kiállítást rendezett, mely a DANE (Dél-Magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesülete) és a hímző szakköre munkáit mutatta be hazánkban és külföldön. 1990 óta részt vett Budapesten a Mesterségek Ünnepén, ahol lehetősége volt a dél-alföldi fehérhímzések bemutatására és a hímzés népszerűsítésére.
1987 óta vezetett gyerekeknek népi kézműves szakkört. A tanév során szövéssel, szalma és csuhé munkákkal, gyöngyfűzéssel és gyöngyszövéssel, hímzéssel, népi játék készítésével és az év jeles napjaihoz kötődő / karácsony, húsvét / tárgyalkotással foglalkoztak. 1996 óta a nyári szünetben népi kézműves alkotótábort szervezett, ahol az elmúlt több mint 20 évben sok-sok gyermek tanulhatta meg a tárgyalkotó népi kézművesség néhány ágának alapjait.
Nyugdíjba vonulásával egy időben házában kiállító termet és alkotóműhelyt alakított ki önerőből, ahol tovább folytatta az iskolában végzett szakköri munkát. Rendszeresen tartott foglalkozásokat a „Szivárványon túl Alapítvány” speciális nevelési igényű, fejlesztésre szoruló gyermekeknek és szüleiknek díjmentesen. Részt vett több projektben, pl. a József Attila Múzeummal együttműködve a „Menjünk mi is múzeumba” projekt keretében, „Takácsok műhelye” elnevezéssel a szövés rejtelmeit tanította gyerekeknek. Tanítványaival is szép eredményeket ért el országos, megyei pályázatokon.
Munkásságával, tehetségével a mesterségének egyik legelismertebb alakjává vált a Szeged környéki nagy tájon.”
József Attila Múzeum
