A vásárhelyi Sipos gazdával ültettek fákat a maroslelei gyerekek

A Hősök terén lévő játszótérre, valamint a Zengő Óvoda udvarára kerültek facsemeték.
A maroslelei Zengő Óvoda udvarán, illetve a Hősök terén lévő játszótérnél fákat ültettek el. Drimba Tibor polgármester elmondta: ő és a családja rendszeresen ajánl fel facsemetéket a község számára, így történt ez most is.

A településen tartott szakmai beszámolót Sipos József növényorvos, akivel az óvodások közösen ültették el a fákat. A polgármester hozzátette: a nevelési intézmény számára fontos a környezettudatosság népszerűsítése, ugyanis meg akarják szerezni az Örökös Zöld Óvoda címet.
Drimba Tibortól megtudtuk: az önkormányzat számára is fontos, hogy minél zöldebb környezetben éljenek a marosleleiek. A polgármester kifejtette: különféle támogatásokból, de önerőből és felajánlásoknak is köszönhetően egyre több fát tudnak elültetni a községben.