Péntektől érkeznek a gépjárműadó-értesítések

A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat már harmadik éve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal látja el, emlékeztetett a Rádió7 keddi Közös Nevezőjében Híres-Pestuka Gabriella, az adóhivatal Csongrád-Csanád vármegyei Ügyfélszolgálati Főosztályának vezetője.
Kiemelte: az idei év fontos változása, hogy az adót egy összegben kell megfizetni április 15-ig. Az erről szóló határozatokat pénteken kezdik el kiküldeni az érintetteknek, elsődlegesen elektronikus úton.
„Ezek a határozatok a tárhelyre, az úgynevezett könyvtárhelyre, vagy ismertebb nevén ügyfélkapus tárhelyre kerülnek kézbesítésre, ott kell nézni, ott kell keresni ezeket a határozatokat. Aki elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett, jellemzően ugye a magánszemélyek tartoznak ebbe a körbe. Ők szintén tárhelyükre megkapják ezt az értesítést, azonban, ha ott nem nyitják meg, akkor későbbiekben papírformátumban is kiküldésre kerülnek ezek a gépjárműadó határozatok” – mondta Híres-Pestuka Gabriella.