Magyar-román közös turisztikai konferenciának adott otthont Makó

Kapocs a Maros! elnevezéssel szakmai napot szerveztek annak az érdekében, hogy a folyó és környezete igazi turistaparadicsommá váljon.
Makó rengeteg természeti kinccsel rendelkezik, melyet nem csak óvni, de fejleszteni is kell, bevonni a nemzetközi vérkeringésbe – fogalmazott Farkas Éva Erzsébet.
A polgármester a pénteken a városban megrendezett, Kapocs a Maros! elnevezésű magyar-román közös turisztikai konferencián a köszöntőjében elmondta: a két országnak össze kell dolgoznia annak érdekében, hogy a folyó és a közvetlen környezete igazi turistaparadicsommá váljon. Farkas Éva Erzsébet hozzátette: a makóiak számára a Maros egy ékkő.

Polner Eőrs, a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés alelnöke beszédében kifejtette: a két ország összefogásának köszönhetően jelentősen élénkülni fog a térség idegenforgalma. A Maros mentén mobilkikötőket létesítenek, illetve egyéb olyan létesítményeket, melyek kiszolgálják a vízen érkező turistákat. A vármegyei önkormányzat célja, hogy a kerékpáros turistákat is bevonja ebbe, vagyis kerékpárutakat is építenek a folyó közelében.