Energetikai fejlesztés kezdődik Balástyán

Több utca burkolata és a mellettük húzódó csapadékvíz-elvezetők is megújultak nemrég Balástyán.
Jövőre mintegy 300 millió forintot fordíthatnak energetikai és parkosítási célra – tudtuk meg Ujvári Lászlótól. A község polgármestere a Rádió7-nek elmondta: a héten indítják az Élhető települések program közbeszerzését.
„Csaknem 300 millió forintot nyertünk arra, hogy épületenergetikai korszerűsítést, településparkosítást és zöldövezetek fejlesztését végezzünk, tehát hogy még élhetőbbé tegyük a települést. Egy ilyen pályázatot fogunk most indítani. Ebből fizikális építkezés csak jövő tavaszra várható, de az adminisztráció most már jól halad, és a közbeszerzést tudjuk indítani.”
Forrás: Rádió 7