Légicsapások a front mindkét oldalán – Zelenszkij a légvédelem megerősítését ígérte

Légitámadásokról számoltak be több orosz határmenti területen is. Kurszk régióban egy ember meghalt, Pszkov megyében pedig megrongálódott egy olajvezeték. Közben az ukrán elnök a légvédelem fejlesztésére tett ígéretet, miután rakétatámadás ért egy kórházat Dnyipróban.
Egy hétköznapi, csomagszállító drónhoz rögzítettek bombát ukrán katonák a donyecki fronton, Marjinka közelében – a felvételt az AP hírügynökség tette közzé. A távolról irányított eszközzel viszonylag pontosan meg tudják célozni az orosz egységeket, hogy ledobják rájuk a robbanóeszközt. A nem hadi célokra fejlesztett drónok azonban – az ukránok szerint – gyorsan elhasználódnak – hangzott el az M1 Híradójában.
„Egy gránátok ledobására használt drón két hét után már veteránnak számít, ami nagyszerű eredmény. Néha naponta három-négy drónt is elveszítünk” – mondta egy ukrán katona.
A Bahmutnál állomásozó Wagner-zsoldoscsoport vezetője közben azt közölte, hogy az orosz hadsereg egységei már megérkeztek a kelet-ukrajnai városba.
„A védelmi minisztérium teljesíti a megállapodásokat, és dolgoznak katonáim leváltásán a harcállásokban. Ezért június 1–től Bahmut teljes mértékben a tárca fennhatósága alá kerül. Szervezett és tervezett módon vonulunk vissza, hogy újjáalakuljunk, új állományt vegyünk fel és további kiképzést végezzünk” – közölte a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin.
Prigozsin egy hete jelentette be a Donyeck megyei város teljes elfoglalását, bár állítását az ukránok nem erősítették meg. Nyugati elemzők szerint Bahmutnak kevés stratégiai jelentősége van, elfoglalása mégis fontos Moszkvának:
ez az első jelentősebb siker, amit az orosz hadsereg a háború első hónapjai óta elért.
Közben a front mindkét oldaláról jelentettek légicsapásokat. Az orosz védelmi minisztérium közölte: egy nap alatt két nagyhatótávolságú brit cirkáló rakétát, több rövid-hatótávolságú lövedéket és csaknem 20 katonai drónt semmisítettek meg. Az oroszországi Pszkov megye kormányzója szerint drón rongálta meg egy olajvezeték adminisztratív épületét az orosz-fehérorosz határtól alig tíz kilométerre.
Az Ukrajnával határos Kurszk régió vezetése pedig arról számolt be, hogy egy munkás életét vesztette bombázásban, amikor a határvédelem megerősítésén dolgozott.
Volodimir Zelenszkij emberiség elleni bűntettnek nevezte azt az orosz támadást, amelyben egy kórház épülete súlyosan megrongálódott a kelet-ukrajnai Dnyipróban.
A pénteki légicsapásban az ukrán hatóságok szerint több mint harmincan megsebesültek.
Egy idős járókelő életét vesztette, egy másik holttestet pedig a romok alatt találtak meg, miután sikerült megfékezni a lángokat. A tűzoltók munkáját nehezítette, hogy az épület belső szerkezete nagyrészt fából volt, emellett a rakétatámadások miatt több helyszínre kellett kivonulniuk egyszerre, így kevesebb embert vezényelhettek a kórházhoz.
forrás hirado.hu