Grezsa István: Többszörösen is sújtja a kárpátaljaikat ez a véres háború

A Felső-Tisza-vidékről Magyarországra érkezett gyerekek egy napig sírtak amiatt, hogy végre olyan környezetben lehettek, ahol van állandó fűtés, villany és meleg víz. Szakértőket és érintetteket kérdezett a Mandiner riportere az ukrajnai háború egy évéről.

Egy éve, 2022. február 24-én a hajnali órákban olyan történt, amire bár több jel is utalt, mégis sokan remélték, hogy nem következik be: Oroszország lerohanta Ukrajnát. Az elmúlt hónapok történéseit Zelena András magatartástudós, a BGE egyetemi docense, Buza Domonkos, a Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat munkatársa és Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke értékelte a Mandinernek.

„A habituáció még mindig jelen van. Azaz azon ingerekhez hozzászokunk, amelyek gyakorta érnek minket. Ez egy praktikus, énvédő mechanizmus, hiszen az általános lelki állapotunkra komoly hatással van. A koronavírus-járvány idején is ez történt: az elején a történések még sokkolták az embereket, de idővel ez az ingerválasz alábbhagyott. Ugyanez igaz a háborús hírekre is. Bár még mindig felzaklatnak minket a képsorok és a megrázó információk, de az ingerválaszunk visszább esett, az úgynevezett zavarminta kevéssé van jelen” – mondja Zelena András kutató, aki a magyar társadalom viselkedését kutatja a háborús események kapcsán.

Zelena szerint a megszokás mellett megjelennek az úgynevezett flashbackek, más néven visszatérő, betolakodó emlékbetörések, amelyek a saját megtapasztalásainkból származnak. „Halljuk folyamatosan az ingerküszöbünk alatt lévő híreket, hiszen egy év elteltével kevésbé reagálunk heves érzelmekkel ezekre a híreket. De mivel egyszerre szűrjük és dolgozzuk fel a beérkező információk, ezért van, hogy ezek a hétköznapi fogalommal élve »radaralatti« impulzusok, amik egyszer csak a felszínre törnek.”

A kutató szerint ez akkor is megtörténhet, hogy ha aznap nem is ért minket háborúval kapcsolatos impulzus, csak megérzünk egy illatot vagy meghalljuk a sziréna hangját. A holokauszt-túlélőknél sokszor a vonatok hangja vagy a vasútállomási zörejek voltak a kiváltó okok, náluk ez a transzgenerációs trauma. Abban pedig már egyéni különbségek vannak, hogy ezek a flashbackek kire mikor törnek rá.

Sokszor idilli pillanatokban önthetik el az embert, megkeserítve akár egy családi összejövetelt vagy az alvást

– magyarázza Zelena András.

Ahhoz hogy bárki jól érezze magát, a zavarmintáknak szint alatt kell lenniük. Zelena példaként a strukturált hírfogyasztást említi, amely abból állhat, hogy 15-20 perc alatt átpörgetjük a megszokott híroldalakat, de nem engedjük meg magunknak, hogy bevonódjunk, hogy újabb és újabb site-okra kattintsunk – hangzik el egy flashback-prevencióként is felfogható javaslat.

A kutató arra is kitér, hogy a személyes, kárpátaljai kapcsolatok révén még inkább fennáll annak a lehetősége, hogy valaki bevonódjon a háborús történésekbe lelkileg. „A hírek figyelésével, amelyek többek között a folyamatos fegyverszállításokról is szólnak, pedig megjelenik az akció-reakció, és sokszor a valósággal köszönőviszonyban sem lévő forgatókönyveket gyártunk, amelyek intenzív szorongást váltanak ki belőlünk.

Ez a sokféle stresszor pedig megtorpedózza egy bizonyos szint felett az alvásminőséget, a családi- és munkahelyi kapcsolatokat is”

– sorolja.

Zelena András arra is rámutat, hogy a háború elhúzódásával egyre több helyi lakos és újságíró is igyekszik tudósítani a kárpátaljai helyzetről, ami azért veszélyes, mert egyre többeknek van valamilyen tapasztalata akárcsak a képernyőn keresztül is arról, hogy mekkora a pusztítás a szomszédos országban. Így megvan annak az esélye, hogy ezt rávetítsék a saját életükre, és máris megvan a flashback élmény. 

A feszültség oldásához meg kell nevezni a stresszort

Arra a kérdésre, hogy miként lehet függetleníteni-e akár egy újságírónak, akár egy határ menti szolgálatban dolgozónak magát a folyamatos háborús terheléstől, a szakértő azt válaszolja, hogy erre jó módszer a ventilláció – a felgyülemlett feszültség, negatív érzések kieresztése –, lehetőleg egy szakmabelinek.

„Azt is érdemes megnézni, hogy mi az a közös cselekménysor, amely révén ezt a feszült helyzet megoldható. Ez lehet egy irányított beszélgetés vagy esetleg egy szituációs játék. De sok esetben bizonyos saját életbeli tapasztalatok megosztása is rávilágíthat arra, hogy mindenkinek magának kell ezzel a krízissel megbirkóznia, de egymástól elleshetünk jó módszereket erre” – fogalmaz meg egy újabb javaslatot a tanszékvezető egyetemi docens.

A beszélgetés során a transzgenerációs minták kérdéskörét is érintette Zelena András. Elhangzott, hogy ennek a jelenségnek – mellyel először Erős Ferenc pszichoanalitikus foglalkozott meg – az a lényege, hogy úgy működik, hogy személyes megélés nem is szükséges hozzá, csupán egy olyan családba tartozni, amelynek akár több tagját traumatizálták valamilyen formában olyan események, mint a holokauszt, a II. világháború, az 1956-os forradalom vagy az azt követő megtorlás. „Nem ritkán még egy harmadik generációs holokauszt túlélőnél is sokkal nagyobb stresszválaszt képes kiváltani egy, a haláltáborokkal és a megsemmisítésekkel kapcsolatos hír, mint azoknál, akik nem tudnak róla, hogy lenne érintett családtagjuk, rokonuk” – mondja a szakértő.

Zelena András összegzésképp arról beszél: „a háborús helyzet kapcsán az életünkben jelenlévő stresszort mindenképp meg kell nevezni, és semmiképp sem szabad tabusítani”. Ugyanakkor a megküzdési stratégiák mindenkinél egyéniek, és az eddig megszerzett élettapasztalatból fakadnak. A segítő szakmákban dolgozóknak is ezt kell hangsúlyozniuk a hozzájuk fordulók felé. Illetve nagyon fontos az értő figyelem, mert vannak olyan segélykiáltásokat, amiket csak a szakemberek vesznek észre, megnevezhetik a stresszort is – szögezi le. 

A kárpátaljaiakat a közösségeik és az összekapaszkodás is ellenállóvá teszi

„Mindig vannak olyan elakadásaink, olyan nehézségeink, amiknek nevet adunk. A kárpátaljaiak kilenc éve is ugyanígy élték meg a polgárháborús helyzetet, mint most az áramszünetet vagy a folyamatos légiriadót” – mondja Buza Domonkos, a Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat munkatársa. Hozzáteszi: „a helyiek a hogy lehet módon élnek, és egy sor olyan praktikát fejlesztettek ki, hogy a mostani helyzetet túléljék.

Ennél revirilensebb népség nem sok van a világon.

Bár érik az ütések, ugyan megrendül, de utána megy tovább, nagyon sok mindent elbír. Sőt mi több, az is erőt ad nekik, hogy fontosak számukra a közösségeik, össze tudnak kapaszkodni” – teszi hozzá Buza Domonkos. 

A lelki elsősegély telefonszolgálat munkatársa felidézi lapunknak legutóbbi élményét is. Elhangzik, hogy miközben a munkatársával épp egy helyi üzletben vásároltak, megszólaltak a légvédelmi szirénák, de a kárpátaljaiak „erre fel sem ütötték már a fejüket, senki meg sem rezzent”. Buza ugyanakkor megjegyzi, hogy a háború árnyékában élők alapvető kiszolgáltatottságának nagy a mértéke,

nem urai az életüknek, mondhatni folyamatosan behúzott nyakkal élnek.

A szakember elmondja: a nehézségek ellenére is folyamatos a lelki elsősegély telefonszolgálat az országban. A nap huszonnégy órájában várják az ügyelők a hívásokat. Hangsúlyozza, hogy „a remény fenntartása alapvetően is fontos emberi feladat, ebben a háborús helyzetben pedig ez fokozottan így van”.

Ha a lelki elsősegélyben részt vevő ügyeletes azzal a kifejezéssel találkozik, hogy trauma vagy netán rájön, hogy transzgenerációs mintával áll szemben, akkor azt meg kell fordítania a telefonálóban. Rá kell mutatnia, hogy lehet a történteket más szemszögből is nézni, és a hátunk mögött lehet hagyni a múltat, haladhatunk előre. „Ha a segítségkérőnek ekkor kicsit is kinyílik a szeme, és rálát mindarra, ami az orra előtt van, akkor már nyert ügyünk van nála” – húzza alá Buza Domonkos.

Buza a fentiekhez hozzáfűzi: szinte mindennapos eset Kárpátalján, hogy az édesanyák a gyermekeikkel az óvóhelyeken gyertyafény mellett énekelnek, tanulnak.

A szakértő szerint azok a gyerekek, akik most a saját bőrükön megtapasztalják milyen a szirénázás közepette lemenni a légópincébe, feltehetően felnőtt- és öregkorukban „erre pozitív élményként fognak visszaemlékezni. Kalandként élik meg.

„Az pedig idősnek és fiatalnak egyaránt boldogságot jelent, hogy egy-egy ilyen háborús krízist túlélnek. Sőt még egy olyan apróság is bennük tudja tartani a lelket, erőt tud adni a túléléshez, hogy esznek valami finomat, például egy krémest” – hívja fel a figyelmet.

Buza Domonkos kitér arra is, hogy jelenleg a legnagyobb segítséget azzal tudjuk nyújtani, ha megértéssel és odafigyeléssel fordulunk a kárpátaljai emberek felé. „Meghallgatjuk őket, teret adunk annak, hogy kiventillálják mindazt, ami bennük van” – fogalmazza meg javaslatait a lelki elsősegély telefonszolgálat munkatársa.

Kárpátaljának most leginkább gondoskodásra van szüksége

„Az egyéves évfordulóhoz közeledve kétszeresen is sújtja a kárpátaljai magyarokat ez a véres háború, hiszen mint ismert, a 128. dandárban több honfitársunk is elhunyt a heves harcok során” – mondja el a Mandinernek Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke. Felhívja arra a figyelmet, hogy mivel sokan elmenekültek a térségből, ezért fennáll annak is a veszélye, hogy a helyi közösségek felbomlanak. Hozzáteszi: emellett az tapasztalható a megyében, hogy Kelet-Ukrajnából sokan leltek menedéket Kárpátalján. Az áramszünetek pedig megnehezítik a mindennapokat. 

Grezsa kifejti: az elmúlt hetekben a Rákóczi Szövetség folytatta a magyar humanitárius akciót, melynek keretében ukrán és magyar gyermekcsoportok érkeztek Sátoraljaújhelyre. „Rajtuk tükröződött vissza a legjobban a mostani helyzet.

A Felső-Tisza-vidékről Magyarországra érkezett gyerekek egy napig sírtak amiatt, hogy végre olyan környezetben lehettek, ahol van állandó fűtés, villany és meleg víz.

De ahogy elbeszélgettünk ezekkel a gyerekekkel, éreztük rajtuk azt az erőt és kitartást, ami a kárpátaljai közösségre mindig is jellemző volt. Szükségük is volt erre Trianon után” – hangsúlyozza a Kárpátaljai Szövetség elnöke.

A korábbi magyar miniszteri biztos kiemeli, hogy „a magyar nemzetpolitika mindig jövőt épített: iskolát, óvodát, egyházi intézményeket. Nincs olyan település Kárpátalján, ahol ne gyarapítottuk volna valamilyen formában az ottani közösséget. De lehetséges, hogy a jövőben azon kell majd gondolkoznunk, hogy idősotthonokat is létesítsünk, mivel az idősek nem fognak eljönni az otthonaikból. Emellett napirenden kell, hogy legyen az egészségügy fejlesztése is” – tekintett a jövőbe. Ennek kapcsán megjegyzi, hogy a térség öt éve indított oltóanyag-ellátása folytatódott, hiszen nemrég újabb adag, korosztályos vakcinát juttattak ki. Emellett a munkácsi kórház gyermekosztályának is vittek orvosi műszereket. „De ezeket az ukrán sajtó elhallgatja” – hívja fel a figyelmet Grezsa.

A Kárpátalja Szövetség elnöke a beszélgetés során megjegyzi: „Szomorúan tapasztalják, hogy nem létesülnek új határátkelőhelyek Magyarország és Ukrajna között. Míg a román-ukrán határon kettő is létesült. Pedig fontos lenne, hogy a magyar-ukrán határon is nyíljanak új átkelők, mivel sokaknak segítség lenne, ha intenzívebb kapcsolatot tudnának fenntartani az otthonukkal.”

Grezsa arról is beszél: továbbra is ki van tiltva Ukrajnából, vagyis saját kárpátaljai szülőföldjéről. Bár ahogy arról korábban a Mandinernek is nyilatkozott, kapott ígéretet arra vonatkozóan, hogy ezt a tiltást hamarabb feloldják, ez nem történt meg. A szankció októberben jár majd le, és a szövetség elnöke úgy tervezi, hogy rögtön az ezt követő első napon kiutazik majd a háború sújtotta országba, mert mint fogalmaz,

„Kárpátaljának most gondoskodásra van a legnagyobb szüksége, hogy ne érezzék úgy az ottani honfitársaink és az őshonos ukrán-ruszin közösség, hogy Magyarország nem figyel rájuk úgy, mint a korábbi években. Ez most nem a pénzről, hanem a jó szóról és a jelenlétről szól” – húzza alá.

Megjegyzi, hogy sokakhoz hasonlóan egy elhúzódó háborús konfliktussal számol. Szerinte egyre több a párhuzam a korábbi háborúkkal, hiszen akkor sem akart senki sem konfliktust, mégis olyan események történtek, amelyek belesodorták az országokat a harcokba. „A folyamatos fegyverszállítások és a nemzeti légterek megsértése is magukban hordozzák az eszkaláció lehetőségét. De látható, hogy Lengyelország is erőteljesen fegyverkezik. Ezek a jelek pedig arra utalnak, hogy a konfliktus bármikor kiterjedhet, és ha egy konfliktus kiterjed, akkor a harcokból Kárpátalja sem maradna ki.”

A Kárpátaljai Szövetség vezetője leszögezi: „Nagy köszönettel tartozunk azoknak a kisebb-nagyobb önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, egyházi közösségeknek és önkénteseknek, akiknek hozzánk hasonlóan szívügyük Kárpátalja és az ott élők sorsa. Az a fajta szolidaritás, ami a háború kitörése után megmutatkozott a magyar társadalomban, reményre ad okot.

Azt mutatja, hogy a nagy bajban képesek vagyunk  összefogni”

– szögezi le Grezsa István.

Fotók Ficsor Márton, Mandiner