XVI. Benedek, az Isten arcát kereső pápa – ma temetik a nyugalmazott egyházfőt

Élj úgy, hogy minden ember, akárhonnan jön is, befogadó és szerető szívre találjon benned – tanította a ma utolsó útjára kísért XVI. Benedek pápa. A XX. század legnagyobb egyháztudósaként szent Péter trónjára ülő egyházfő haláláig kitartott nagy elődje, szent II. János Pál pápa dogmatikai irányvonala mellett. Elhíresült mondása: „Ha engedünk Krisztus szeretetének, hogy megváltoztassa a szívünket, akkor az egész világot meg tudjuk változtatni. A hiteles boldogságnak ez a titka.”

Halálával egy korszak ért véget, hiszen a XX. század minden bizonnyal legnagyobb hatású egyháztudósaként és szent II. János Pál pápa legszorosabb munkatársaként évtizedeken keresztül őrizte a katolikus egyház teológiai, dogmatikai tisztaságát, hagyományát és tanítását, irányt mutatva mindezzel a híveknek, de még a nem-hívőknek is. És amikor 2005. április 19-én pápává, vagyis Róma 265. püspökévé választották, jelezte: szilárd állhatatossággal kitart elődje, szent II. János Pál pápa szellemi öröksége mellett. Betartotta ígéretét.

Benedek pápa (forrás: Wikimedia)

Kora erkölcsi válságának fő okát az Istenben való hit gyengülésében látta.

A Klerusblatt című német folyóiratban minderről így írt: „a helyzet komoly, ezért megfelelő választ igényel. A gonosz abból szerzi erejét, hogy visszautasítjuk Isten szeretetét. Az embert a megváltáshoz elvezető út kulcsa: meg kell tanulni szeretni az Istent. A minket és a körülöttünk lévő világot fenyegető rossznak egyetlen ellenszere van: ha ráhagyatkozunk Istenre. Egy Isten nélküli világ értelmetlen. Megszűnik a rossz és a jó kritériuma, csak az erősebb törvénye uralkodik, a hatalom lesz az egyetlen vezérelv. Az igazság nem számít, sőt nem is létezik. A nyugati világ a magánszférába száműzte Istent, fokozatosan elveszítve az emberség ismertetőjegyét és mércéjét. Mi a teendő? Vissza kell találnunk Istenhez és engedelmeskednünk kell neki. Újra benne kell fölismernünk életünk alapját. Az eucharisztiának vissza kell adnunk az őt megillető, központi helyet. Nem redukálhatjuk le az oltáriszentséget puszta formalitássá, amit a csupán keresztelőkkor, esküvőkkor és temetésekkor templomba menő katolikusok rutinszerűen vesznek magukhoz. Nem egy általunk kreált új egyházra van szükség, hanem a hit megújítására, mely a szentségben nekünk ajándékozott Jézus Krisztus valóságában gyökerezik.”

Vatikánváros, 2013. február 13. XVI. Benedek pápa az utolsó elõtti általános audienciáján a VI. Pálról elnevezett vatikáni audiencia-teremben hamvazószerdán, 2013. február 13-án, két nappal a február 28-i lemondásának bejelentése után. (MTI/EPA/Claudio Peri)

Ezt a hitet őrizte szent II. János Pál pápa mellett, még mint a Hittani Kongregáció prefektusa, de ezt tolmácsolta akkor is, amikor szent Péter trónján ülve kibocsájtotta első enciklikáját, a Deus caritas est címűt. A 2006. január 25-én bemutatott dokumentumban Isten irgalmas szeretéről tanított, csak úgy, mint a 2007 november 30-án datált második, Spe salvi kezdetű enciklikájában, amit a Vatikán még aznap nyilvánosságra hozott.

Vatikáni szimbólumokra épít XVI. Benedek pápa címere, amely azonban több ponton is eltér a szokásoktól, ugyanis a München-Freisingi érsekségére utaló motívumokat is tartalmaz. Joseph Ratzinger pápává választása előtt ennek az egyházmegyének az élén állt. A címer alatt olvasható pápai jelmondata: Cooperatores veritatis, vagyis az igazság munkatársai.

Tisztában volt azzal, hogy kora az úgynevezett progresszió hangzatos jelszava mögé bújva milyen komoly támadásokat intéz a krisztusi hit és az azt védelmező egyház évezredes eszméivel szemben.

Értelmezésében az egyház „erkölcsi erő”.

Szilárdan ellenállt a katolicizmus tanait felpuhító törekvéseknek. Vallotta: „ha Isten akaratát követed, tudhatod, hogy minden veled történő szörnyűség ellenére sem veszíted el a végső menedéket. Tudd, hogy a világ alapja a szeretet.”

Mindemellett az irgalmasságot is kiemelt fontosságúnak tartotta, hiszen szavai szerint „az irgalom Isten felé visz.” E két, évezredes fundamentumra építette egyházát, hiszen tudta, hogy ezek az alapok kellő szilárdságot adnak.

Azt tanította, hogy „a világ kényelmet ígér, de téged nem kényelemre teremtettek. Téged nagyságra teremtettek.”

Örökké velünk maradnak bíztató szavai: „Drága barátaim, ne legyen köztetek bénító ellenségeskedés. Ne féljetek sem a világtól, sem a jövőtől, sem a saját gyengeségetektől. Az Úr megengedte, hogy a történelem e pillanatában éljetek, hogy hitetek által neve visszhangozzék az egész világon.” Ha ugyanis „megengedjük, hogy Krisztus szeretete megváltoztassa a szívünket, akkor az egész világot meg tudjuk változtatni. A hiteles boldogságnak ez a titka”.

A halálos ágyán elmondott utolsó szava ez volt: „szeretlek, uram!”

„Maradjatok meg szilárd hitetekben! Ne hagyjátok megzavarni magatokat!” – írta lelki végrendeletében, melyet a Vatikán csak a szentatya halála után hozott nyilvánosságra. Az én lelki testamentumom című dokumentumban a múlt század legnagyobb hatású egyháztudósa azt taglalta, hogy a természettudományok számos esetben próbáltak olyan téziseket felmutatni, amelyek szembemennek a katolikus hittel. A pápa azonban kijelentette: „megéltem a természettudományok átalakulását, és volt lehetőségem megállapítani, hogy a hittel szembeállított látszólagos bizonyosságok miként foszlottak szét, bizonyítva, hogy nem tudományról van szó, hanem filozófiai értelmezésekről, melyek csak látszólagosan tartoznak a tudományhoz.”

Hozzátette: hatvan éve foglalkozik e témával, s eközben „láttam, miként omlottak össze összeomolhatatlannak tűnő tézisek, melyekről kiderült, hogy egyszerű hipotézisek”. A néhai pápa végezetül leszögezte: „Jézus Krisztus valóban az út, az igazság és az élet, és az egyház minden elégtelenségével, valóban az ő teste”.

Forrás: hirado.hu