Aranyos víz, fokhagyma a Jézuska ágyában, embereket kibeszélő állatok – Makó környéki karácsonyi népszokásokat vettünk sorra

Milyen népszokások, jóslások voltak Makó környékén a karácsonyi időszakban? Szikszai Zsuzsanna múzeumigazgató avat be a részletekbe.

Számos érdekes, kedves és hasznos népszokás, néphagyomány volt Makó környékén a karácsonyi időszakban is. Néhányat ezek közül emeltünk ki. Szikszai Zsuzsanna a Makó Városi József Attila Könyvtár és Múzeum igazgatója ismertette velünk ezeket.

Makón és környékén az egyik legfontosabb szokás a rorate, a hajnali mise volt. Reggel 6-kor, vagy fél 6-kor kezdődött. Leírások vannak, hogy a katolikusok betartották, és jártak roratera, a reformátusok pedig tudtak róla, hogy van, de ők nyilván nem mentek. Ez nagyon fontos szokás volt, és még most is az. Már kevesebben járnak azért, mint 100 évvel ezelőtt. Az ’50-es, ’60-as években, sőt, a ’80-as években pedig tiltott volt a templomba járás és a vallásgyakorlás. Sötétben kellett a roratera, hajnali misére menni, és amikor már felkelt a nap, 7 óra után, akkor jöttek ki a templomból, vagy éppen a kápolnából. Ezt minden nap adventben megtették szombat-vasárnap kivételével, mert vasárnap mentek a rendes nagymisére.

Száz éve Makó környékén 80-100 Betlehemes csoport is volt. A mi vidékünkre az jellemző, hogy kisebb csoportokban alakultak, álltak össze. A kántor, vagy éppen a tanítójuk tanította be őket, és megvolt a rendje, hogy, milyen énekeket, verseket, köszöntőket kellett mondani. Nagyon érdekes, hogy rendőrségi engedéllyel kellett a működésükhöz. Tehát be kellett jelenteni, hogy mennek. Karácsony este indultak el, és első napján, másodnapján, sőt, volt, hogy még szilveszterkor is és vízkereszt napján is jártak.

A betlehemezésért adományokat, elsősorban pénzt, vagy almát, egy kis diót kaptak, és a szöveg teljesen más volt, mint mondjuk az erdélyi, felvidéki vagy a dunántúli. A mi térségünkben volt egy beköszöntő, ezzel kezdődött, és a végén, majd később utána Jézus születésének elbeszélése következett. Utána József beszélt. A szálláskeresést meséli el, majd a pásztorok kódolnak a kis Jézus előtt, és utána jön ez a tréfás jelenet, amikor a pásztorok egymással vetélkednek, vagy egymást így egy kicsit megviccelik. És a végén pedig egy áldást, vagy egy karácsonyi köszöntést mondanak.

Makón viszonylag olyan 70-es, 80-as évekig még volt egy-egy betlehemező csoport. A két világháború között volt ennek nagy reneszánsza, sőt, még az első világháború előtt ott 100-120 betlehemes csoportot találunk. Igazából majd a polgárosulás, parasztpolgárrá válás folyamatában kopik ez ki.

A másik nagyon jellegzetes szokás itt karácsony előtt a szálláskeresés. Kilenc család összefogott, és a Szent Család befogadása kitüntetésnek számított. Volt egy nagyon szép szentkép, ezt vagy a plébániáról, vagy egy családtól kapták, és ezt a szentképet vitték házról házra, kilenc estén keresztül. Igazából ez a XX. században terjedt el itt a vidékünkön, és sajnos ott a II. világháború környékén ez teljesen megszűnik, és hát napjainkban inkább már a misék előtt egy-egy órával végzik ezt a szertartást, és ott kell valakinek átvenni ezt a szent családot ábrázoló képeket.

Jellegzetes volt ebben az időszakban a karácsonyi böjt is. Ugyanolyan szigorú böjt volt, mint a húsvét előtti nagyböjt. Utána egy kicsit ebből engedtek, régen hétfőn, szerdán, pénteken kellett böjtölni, de a pénteki böjt az megmaradt. Még talán az idősebb nemzedék manapság is tartja ezt, és nemcsak böjtbe, hanem egész évben, hogy pénteken nem esznek zsírosabbat, vagy húst. A karácsonyi asztal nagyon fontos eszköze, szimbóluma volt a karácsonynak. Fölé, illetve alá is tettek tárgyakat, mágikus tárgyakat. Általában a tetejére diót, mézet, almát, fokhagymát tettek. Ez mind az egészségvarázslás része volt, hogy jövőre bőség legyen és egészségesek legyenek.

Az asztal alá pedig szalmát tettek, mert elkészítették jelképesen Jézus ágyát. Ezt 24-én általában a családfő vitte be a szobába, szakajtóba tette a gabonát, és úgy helyezte az asztal alá, előtte egyébként imádkozott-. Egyéb dolgokat is mellé tettek. A lószerszámot, vagy ekevasat, éppen egy-egy tojást, hagymát. Volt ahol fokhagymát és hagymát is tettek a szalma közé, Jézus ágyába, mert a ami a karácsonyi asztallal érintkezik, az szentelmény lesz. Attól várják a bőséget.

Ezeket a tárgyakat csak december 28-án, aprószentek napján vitték ki, és utána szórták az állatok közé a szalmát, vagy adták oda a tojást a tyúkoknak, vagy éppen a hagymát vagy a fokhagymát darabolták szét az állatoknak, hogy ne legyenek betegek ezek az állatok.

 A karácsonyi asztalra pedig szőttes került, amit csak ekkor vettek elő. Rátették az almát, a diót. Ez az alma megjelenik többször evés előtt, karácsonyi étkezés előtt és után is. Az egész karácsonyi ünnepben vízkeresztig az almát a kútban tartották, vagy a kantában, merthogy  úgy gondolták, a karácsonyi víz az az aranyos víz, és attól is egészségesek lesznek. Azután annyifele vágják az almát, ahány családtag van, hogy összetartson a család, és mindenki visszataláljon bárhova veti a sors, mindig visszatérjen a családjához.

Jóslatok is voltak. A dióhéjból jósoltak. Vizet csepegtettek bele, és akiéből kiszáradt a víz, azt mondták, hogy meghal, akiébe benne maradt, az egészséges lesz.

Hát az éjféli mise az is egy ilyen nagyon nagy közösségi esemény volt. A falvakban jellemző volt, Makón nem írták le, hogy pásztorok csergetéssel mennek a templomba, ugye a rossz szellemek elkergetése céljából, de például a falvakban ezt a szokást ismerjük. Nagyon fontos volt, hogy azt mondták, hogy szenteste az állatok, ha rosszul bánnak velük, és nem tartják jól, akkor „kibeszélik a gazdájukat”. Úgyhogy mielőtt elmentek az éjféli misére, akkor azért jól ellátták az állataikat is, hogy nehogy ilyesmi történjen.

A karácsony estéről van időjóslás is. Ha keletről fúj a szél, akkor szárazság, ha nyugatról, akkor eső, ha délről, akkor döghalál volt várható. Ha fekete a karácsony, akkor fehér lesz a húsvét – ezt is mondták.

Érdekesség még, hogy a Makó környéki tanyasi emberek elmondása szerint inkább csak bokrokból vágtak ágakat, vagy a fenyőkről, és azt díszítették, és azt kötötték fel a gerendára, és az volt a korona. Soha nem karácsonyfának hívták, hanem koronafának. Ez nagyon jellemző volt itt a városunk környező földterületein, ahol ugye 300-400 tanya volt egy-egy helyen. A díszítése is nagyon egyszerű volt, néhány szaloncukor, gyümölcs, csokoládé, pattogatott kukorica. Vagy pedig tésztát sütöttek és azt csomagolták be szaloncukorként, és azzal díszítették a fát.

A mi környékünkön pedig szenteste a Jézuska, vagy az Angyalka hozta a karácsonyfát, már ugye később. A gyerekeket ilyenkor leküldték, és csengőszóra jöhettek vissza a szobába, mire meghozta a Jézuska a fát.

A karácsony régen inkább a család, családi találkozásokra és az együttlétekre szorítkozott. Egy-egy apróbb ajándékot vettek, és főleg praktikus ajándékokat. Manapság már nem így van. Karácsony napja ugye családi ünnep volt, itt egyáltalán nem végeztek munkát, csak a legszükségesebb tennivalókat végezték el.