8 milliós támogatással újul meg két kövegyi utca
A Csillag és a Rákóczi utcákat újítják fel Kövegyen idén ősszel, köszönhetően a Belügyminisztériumtól augusztus elején elnyert, az önkormányzati feladatellátást támogató pályázatnak. Archív képen a Rákóczi utca.
Korom András – Kövegy
A 8 millió 159 ezer159 forint elnyert összegből a két kis utca burkolatjavítását végzik el.
– Erre a munkálatra nem kellett közbeszerzési pályázatot kiírnunk, ezért a legkedvezőbb árajánlatot adó Fehér és Fehér Útépítő Kft-vel kötöttük meg a szerződést – mondta érdeklődésünkre Galgóczkiné Krobák Mária polgármester. Hozzátette: a cég vezetője tájékoztatása szerint szeptember közepén indulnak a munkálatok, hogy azok a rossz idő beköszönte előtt be is fejeződjenek.