Több beruházás is elindult Királyhegyesen

A királyhegyesi egészségházat is modernizálták.
Több építés is elkezdődött Királyhegyesen. Horváth Lajos polgármester a Rádió 7-nek arról számolt be, hogy ezek közül a leghamarabb – június 15-re – el is készül a ravatalozó felújítása, illetve a temetőnél a parkolók kialakítása. Emellett a Dózsa György és a Jókai utcában új járdákat alakítanak ki összesen 23 millió forintból. A játszóteret pedig 5 millió 600 ezer forintból egyrészt felújítják, másrészt pedig új játékelemeket telepítenek. A polgármester hozzátette: a belterületet érintő csatornázásra megkapták a 200 millió forintot, így most készítik elő a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást.
Horváth Lajostól megtudtuk: több olyan fejlesztést is sikerült megvalósítaniuk, melyeket már nagyon várták a helyiek. Ezek közül a legnagyobb projekt a települést az autópálya le- és felhajtójával összekötő út megújítása volt. Emellett korszerűsítették a római katolikus templomot, valamint rendbe tették az óvoda játszóudvarát. A királyhegyesi egészségházat is modernizálták.
Kép: archív
Forrás: radio7