Idén is támogatja Makó városi épületek homlokzat felújítását

20 millió forint lett elkülönítve erre a költségvetésben, szintén ennyivel támogatta a városvezetés a Makó FC-t.
Május 2-ig lehetett beadni a pályázatokat a lakosoknak a város helyi egyedi vagy utcaképi védettségű épületei, valamint a történelmi belvárosban vagy műemléki környezetben álló, egyedileg nem védett épületek homlokzat felújításának támogatására. 18 érvényes pályázat érkezett be, ezekről is döntött ma a makói testület.
A képviselők emellett meghallgatták a Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt., a Makói ENI, valamint a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. vezetőinek beszámolóit, döntöttek a maros Télisport Egyesület számára tulajdonosi hozzájárulásról is.
A képviselő testület határozott arról is, hogy az M-Foci Nonprofit Kft. számára 20 millió forint támogatást biztosít.