Meglopta a rokonát egy kiszombori férfi

Rokonától kapott kölcsön egy részét fizette vissza egy kiszombori férfi, abból a pénzből amit tőle lopott. A makói rendőrök a férfit elfogták. Fotó: police.hu.
A rendőrségre május 10-én este érkezett bejelentés, hogy ismeretlenek bementek egy kiszombori ingatlanba, ahonnan több százezer forint értékben készpénzt és aranyékszereket tulajdonítottak el. A rendőrök az elvégzett adatgyűjtések eredményeként néhány órán belül azonosították a helybeli férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A nyomozók a körzeti megbízottakkal együttműködve a feltételezett elkövetőt elfogták gyanúsítottként kihallgatták. A férfi tettét elismerte. Elmondta, hogy rokonától kölcsönkért, de mivel visszafizetni nem tudta, úgy döntött, hogy meglopja.

A bűncselekményből származó vagyonvisszaszerzés érdekében a gyanúsítottól lefoglaltak mintegy 150 ezer forint készpénzt, amit azóta tulajdonosának visszaadtak.
A férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon.