Három kisbabát is köszöntöttek Nagylakon

A község legfiatalabb lakói valamennyien kisfiúk. (A címlapképen Pipicz Sándor, a szüleivel és a község elöljáróival). A negyedik kisfiút is hamarosan köszöntik. A gyerekek száz-százezer forintot kaptak születésükkor az önkormányzattól.
Kolozsvári Rozália polgármester és Gulácsi Krisztina alpolgármester asszony három gyönyörű kisbabát köszöntötték a falu legfiatalabb lakóit: Kovacsik Áront, Jakucs Zente Márkot és Pipicz Sándort. Közülük ketten még tavaly egyik pedig az idén született.
Az édesanyáknak édességgel és virággal, az édesapáknak egy üveg borral kívántak jó egészséget, sok boldogságot, örömöt, gratuláltak gyermekük születéséhez!

– A koronavírus veszélyhelyzet miatt korábban nem tudtunk kisbabákat köszönteni, most viszont már megtehetjük – mondta érdeklődésünkre Kolozsvári Rozália polgármester. Hozzátette, hogy a nagylaki újszülöttek, a képviselő-testület döntésének köszönhetően a születésük után száz-százezer forintos támogatást kapnak, azaz azt nem most vitték el nekik.

A községben egyébként van még egy kisbaba, akit szintén hamarosan felköszöntenek, ő is kisfiú…
Nagylakon jelenleg egyébként két kismama is él, de mint azt a polgármester elmondta, egyikük valószínűleg már nem a faluba születik, hiszen a szülei Csanádpalotán építenek maguknak házat.
Nagylakon egyébként 2012 óta évente két-három gyerek születik. Abban az esztendőben – ahogy arról Kardos Márta helyettes védőnő testületi ülésen beszámolt – 3 csecsemő volt a faluban, 2013-ban 2, 2014-ben 4, 2015-ben 2, 2016-ban 2, 2017-ben 1, 2018-ban 1, 2019-ben 2, 2019-ben 2, 2020-ban is 2, 2021-ben pedig 3.
Amin nem lehet csodálkozni, hiszen a 443 nagylaki közel egyharmada nyugdíjas korú, vagy öt éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt. A 20-30 év közöttiek 49-en vannak, a 30-40 év közötti korosztály tagjai pedig csak 43-an. Ennél idősebb szülők pedig már csak elvétve vállalnak kisbabát.