A gyerekek fogkrémét is ellopta az óvodai betörő – videóval

A 24 éves férfi tavaly év végén betört az egyik óvodába, majd annak raktár helyiségéből csaknem 1,5 millió forint értékben lopott háztartási-, illetve tisztálkodási szereket.
A vádirat szerint a vádlott még tavaly november 21-én, éjjel, egy budapesti XXI. kerületi óvodához ment, majd kerítésén átmászott azért, hogy az intézményből lopjon. A férfi az óvoda raktárként használt melléképületének ajtaját felfeszítette, ahonnan húzós kocsival, több fordulóval, tisztító- és fertőtlenítő szereket, festéket, valamint tisztálkodáshoz használt termékeket, így egyebek mellett vécépapírt, papír zsebkendőt, folyékony szappant, gyermek fogkrémeket, illetve fogkeféket vitt el. A lopott termékeket a férfi az óvoda közelében lévő lakásában a padláson, valamint a szomszédos lakásban rejtette el.
A lopási érték csaknem 1,5 millió, a rongálással okozott kár pedig 40 ezer forint. A lopással okozott kár lefoglalással és kiadással nagyrészt megtérült.
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfit nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A terhelt jelenleg letartóztatásban van.