Zivatarra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Elsőfokú riasztás van érvényben Csongrád-Csanád megyében is.
Pénteken és vasárnap is várható eső a megyében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat azt írja:
Pénteken a déli, kora délutáni órákban a déli tájakon a záporok mellett várhatóan zivatarok pattannak ki, amelyek a délután folyamán északi, északkeleti irányba haladva átterjednek a Dunántúl keleti tájaira, illetve az Alföld északabbi területeire is. Lokálisan rövid idő alatt nagyobb mennyiségű csapadék (> 20-25 mm) hullhat az egymást követő erősebb gócokból, emellett főként a kezdeti időszakban (a déli országrészben) viharos (ált. 60-75 km/h) széllökések, és jégeső is kísérhetik a zivatarokat. A késő esti órákra fokozatosan lecseng a zivatartevékenység.
Egy-egy intenzívebb zápor jelentős mennyiségű csapadékkal járhat, és jégeső is kísérheti. A szél többfelé megélénkül, zivatarok mentén erős, viharos széllökések is lehetnek. Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Pénteken a leghidegebb órákban általában plusz 4 és 11 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, de a kevésbé felhős területeken ennél hidegebb lesz, a fagyzugos részeken fagypont alatti is lehet a hőmérséklet. Napközben 10 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek, de a déli, délkeleti területeken a 20 fokot is meghaladhatja a csúcshőmérséklet.
Szombat hajnalban-reggel még több helyen, napközben már csak elszórtan várható eső, zápor. A hajnali 5-11 fokról délutánra 14 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap eleinte változóan felhős idő várható főleg keleten hosszabb napos időszakokkal, majd a nap második felében egyre többfelé megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Délután ismét egyre nagyobb területen alakulhat ki zápor, zivatar. A szél is többfelé megerősödik, Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A minimumhőmérséklet plusz 2 és 10 fok között alakul. A maximumok általában 19 és 25 fok között várhatók, de északkeleten néhol csak 16 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.
