A makói katolikusok deszkakatonákat állítottak, a reformátusok énekkel jeleztek, mikor a harangok Rómába mentek

Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója idézte fel, milyen különleges szokások övezték a húsvétot Makón és a térségben szüleink, nagyszüleink idejében.

Minden településen van jellegzetes szokás, vagy épp olyan étel, amely az adott településre jellemző – fogalmazott Szikszai Zsuzsanna, aki hozzátette: Makón ez az erőstúró, amit sóstúrónak is hívunk.

– A nagyböjt utolsó hetében ezt fogyasztották, és ez kötelező volt. A sóstúró vagy erőstúró úgy készül, hogy a sajtot ledarálják, besózzák, és üvegbe teszik. Ezt télen elrakják és húsvétkor veszik elő – fejtette ki.

A nagyhéten a héjába főtt krumpli fogyasztása is szokás volt, nagypénteken pedig csak ezt ették. A ciberelevest, melyet Makó környékén „cibörelevesnek” mondanak, aszalt gyümölcsből készítették, más vidékeken viszont a gabonát erjesztették meg. „Mindenkinek megvolt a sajátja” – tette hozzá az igazgató, aki rámutatott: bélest is sütöttek húsvétra, kalács mellé.

– A béles nemcsak Apátfalvára jellemző, hanem Makóra is, mákkal, dióval, túróval, és ez is csak ránk jellemző – emelte ki.

Szikszai Zsuzsanna arra is felhívta a figyelmet, hogy Makón több felekezet is él, különböző szokásokkal, a katolikusok a Kálvária-kápolnához mentek ki például húsvét idején.

– Ott a szentsír, az a legrégebbi épített örökségünk. 1954-ig folyamatosan nagycsütörtöktől kezdve, nagypénteken a passiót ott mondták el, nagyszombaton a körmenetet ott tartották, a szentsírt ott őrizték. Nekünk vannak ezek a nagyon érdekes deszkakatonáink, amiket festettek, és a szentsírt ők őrzik, más településeken a legények, vagy éppen a katonasorban lévő, hazatérő regruták álltak a sír mellé – idézte fel.

Érdekességként említette, hogy Maroslelén a férfiak álltak ki fapuskával, melyet az ’50-es évek után betiltottak, de a településen még ’56-ban és ’57-ben is végezték szentsír-őrzést, melyet az akkori plébános rögzített is, és amelyben olvasható: még a fapuskát is elvették a katonáktól. Mindez véleménye szerint jól mutatja, mennyire félt az akkori rendszer a katolikus egyháztól, az egyház erejétől, illetve az emberek hitétől.

Nagycsütörtökön elmennek a harangok Rómába, az elcsendesülés következik, nem harangoznak nagyszombat délelőttig. Makón minden templomban van egy nagy, asztalszerű kereplő, amellyel az idő múlását jelezték a harangok helyett.

– A makói reformátusoknál is volt kereplő, de nagyon sokáig, és még ’58-ban is leírják, hogy református gyerekek vállalkoztak rá, hogy felmenjenek a toronyba és onnan énekeltek egy bizonyos zsoltárt. Az énekhanggal jelezték az idő múlását, és ezt nevezték bőrharangnak, illetve ércnek, hiszen a hangunk olyan, mint az érc, ércharangozás volt. Ez nagyon érdekes, mert máshol nem írják le – hangsúlyozta.

Egy másik érdekességet is megosztott portálunkkal a könyvtár és a múzeum igazgatója, amely a húsvéti tojásokhoz köthető: a ’20-as, ’30-as években volt egy cukrász, aki szép csokitojásokat készítettek, amivel a leányok várhatták a legényeket, illetve a 19. század végén volt egy esztergályos mester, Baranyi Sándor, aki fából esztergált tojásokat, mintegy 80-90 darabot, melyekből ráadásul egy-kettő fellelhető a múzeum gyűjteményében is – osztotta meg Szikszai Zsuzsanna, aki hozzátette: ezeket a tojásokat le is festette, és szét is lehet őket nyitni.

Szokás volt régen a képeslapküldés is, amely mára kiment a divatból, viszont megtekinthető a régi lapokon, hogyan változnak a stílusok az adott korszakokban.

– Ez egy egyházi ünnep, de ezt nem lehet kisajátítani, hogy ez csak a katolikusoké, vagy a reformátusoké. Azt gondolom, hogy ez azoknak is ünnep, akik nem vallásosak – véli Szikszai Zsuzsanna, hiszen ilyenkor a tavasz megújulást is ünnepeljük.