Erdélyben is bemutatná az „Egy gondolat bánt engemet” előadását a Forgatós

Belföldön és határon túl is színpadra vinné a március 14-én, Makón bemutatott előadását a Forgatós Táncegyüttes.
Doktor-Bagaméri Andrea felidézte, március 14-én a Gyomaendrődi Körösmenti Táncegyüttessel közösen mutatták be az „Egy gondolat bánt engemet” táncszínházi produkciójukat, melyben a Szegedi Nemzeti Színház kiváló színészei, valamint Szentgyörgyváry Laura, és a makói Kecskeméti Bence is szerepelt.
– A műsorunknak nem titkolt célja, hogy a Petőfi emlékév kapcsán, amelyet a magyar kormány hirdetett 2022/2023-ra, ezt a darabot minél több helyre el tudjuk vinni ezzel kapcsolatosan már mind belföldön, mind Erdélyben elkezdődtek a tárgyalások – osztotta meg a Makó Híradóval az együttes asszisztense.
Megtudtuk, Csíkszeredába konkrét anyag került kiküldésre, de a nyár folyamán többek között a Paprika Fesztiválon is színpadra lépnek, továbbá Gyomaendrőd városa is jelezte, hogy mindenképpen be szeretnék mutatni a táncszínházi produkciót.
– Ez a darab nem azért készült, hogy a fiókban őrizzük, hanem azért, hogy minél több réteg számára tudjunk egyfajta irodalom és történelemórát tartani, a népzene és a néptánc nyelvén – mutatott rá.
A produkció látványtervezője a MÜPA figyelmébe ajánlotta a műsort, így várják a megfelelő alkalmat, hogy felkérést kapjanak Budapestről is.
– Szeretnénk ezt a darabot színházi körülmények között is a továbbiakban bemutatni, tehát nemcsak nyári, szabadtéri kikapcsolódásra, hanem egyéb művészeti irányzatokat kedvelő nézőknek, kőszínházi keretek között bemutatni – hangsúlyozta Doktor-Bagaméri Andrea.
– Ez is szándékom volt, hogy a fiatalok kerüljenek közelebb kicsit Petőfi Sándorhoz, mint költőhöz, ismerjenek meg sokkal több verset, hiszen a műsorunkban nagyon sok verse elhangzik, akár megzenésítve is, továbbá mindenki tudja, hogy a szomszédságunkban háborús helyzet van, és egy kicsit erre is üzenet volt az emberek felé, hogy össze kell fognunk. Nekünk nem szabad háborút felvállalnunk, nem szabad háborúba bemennünk, ebben a műsorba láthattak sajnos háborút is – szögezte le Doktor László.
A művészeti vezető aláhúzta: az előadásban nemcsak mint költőt mutatják be Petőfit, ráadásul a családi és a baráti kapcsolatok, az összefogás és az összetartozás is előtérbe kerül.
Doktor Lászlótól megtudtuk, a Nemzeti Táncszínház igazgatója is elkérte az anyagot, mely intézmény a hivatásos együttesek tere, így viszont nagy esély van rá, hogy „megtörjék ezt a vonalat”, és az amatőr világból is vigyen előadást a Forgatós Táncegyüttes, amely nyáron a Petőfi Irodalmi Múzeumból is meghívást fog kapni.