Azok a Húsvétok!

Egy kis nosztalgia. Vagy mégsem? Szekeres Anna blogja.

Gyermekkorom maradandó élményei közé tartoztak Húsvét napjai. Különleges időszak volt, amikor csupa olyasmi történt, ami egész esztendőben nem. A szüleimmel részt vettünk a nagyheti szertartásokon, ami a Virágvasárnappal vette kezdetét. Meghallgattuk a passiót, Jézus szenvedéstörténetét az énekkar előadásában és barkákkal vonultunk a templom körül. Ilyenkor már rá lehetett mindig csodálkozni a tavaszi természet szépségeire, a rügyező fákra, az édes illatot árasztó, ezer színben pompázó virágokra is. Éreztük, hogy minden éled, változik.

Amíg iskolába jártam, a lényeg ilyenkor már a szüneten volt és már lehetett kint játszani is az utcabeli gyerekekkel, szigorúan csak az otthoni munkák elvégzése után. Mert az ünnephez mindig hozzá tartozott a külső előkészület is: a tavaszi nagytakarítás, amibe, ahogy cseperedtünk egyre inkább belevonódtunk. Szerettem, hogy a konyhát finom illatok lengték be és a sütő melege járta át; minden nap valami sült és készült, hogy ha majd jönnek a vendégek és a locsolkodók, legyen mivel megkínálni őket. Szegények, a sokadik állomás után már nem igen kívántak semmit, de így sokáig volt mit csemegézni Húsvét után is.

Anyu igyekezett kreatív tevékenységekkel is lefoglalni minket: kisebb-nagyobb sikerrel tojást festettünk és díszítettünk, az összegyűlt barkaszálakból tojásfát is készítettünk, papír nyuszit vágtunk ki és színeztünk, hozzá zöld krepp-papírból fűágyat és ezzel dekoráltunk. Izgatottan várakoztunk és úgy emlékszem, még igyekeztünk jók is lenni.

Magával ragadott a nagycsütörtöki mise is: benne a lábmosással, hogy megfosztották az oltárokat a díszeitől és elnémultak a harangok, csend lett, mert „Rómába mentek”. Nagypénteket viszonylagos csendességben éltük meg, és tartottuk a szigorú böjtöt is, ezen az egy napon nálunk még főtt étel sem volt, és csak húsmenteset ettünk. Ez a nap azon ritka alkalmak egyike az évben, amikor kinyitották a közelünkben lévő Kálvária-kápolnát, oda mindig elmentünk és részt vettünk a keresztúton, este pedig a csonka misén is.

A nagyszombat már kulináris tevékenységekkel is telt: a nagy üstházban reggeltől főtt a sonka, majd a megfelelő ütemezéssel a kolbász és a tojások is. Alig vártuk, hogy friss kaláccsal és tormával megkóstolhassuk mindet, de erre szigorúan csak az esti, hosszú szertartás és feltámadási körmenet után kerülhetett sor. Addig is ebédre mindig sonkaléből krumplileves készült és túrós lepény, és ezt a mai napig így tartjuk. Vasárnap egy kis kosárban összekészítettük a szentelésre váró finomságokat és apró édességeket gyűjtöttünk a kertben. Amíg éltek a nagyszüleim, ez a nap a nagy családi találkozásé volt: ünnepi ebéddel, nyuszi-lessel, és a szalmakazlak közé rejtett ajándékok keresésével. A hétfő pedig a fiú-ismerősök várásával telt, akik kölni illatba burkoltak bennünket és mi listát írtunk, hányan locsoltak meg bennünket.

A tavaszi szünet tele volt lelki és gasztronómiai élményekkel, jó találkozásokkal, szép szokásokkal.

Hálás vagyok érte, hogy bár sok minden változott és átalakult körülöttem és a világban, de mindez számomra most is megélt valóság lehet.

Hogy őrizhetem a hagyományokat, és ami a legfontosabb: a szüleimmel, a családommal tehetem ezt.

Áldott, szép Húsvétot kívánok minden olvasómnak.