Főzőverseny színesíti az apátfalvi és kiszombori majálist

Apátfalván májusfát is állítanak, míg Kiszomboron a rodeóbikát is meg lehet majd ülni május elsején. Mindkét helyen főzőversenyt is rendeznek.
Reggel 8-kor a főzőverseny résztvevői ragadnak üstöt és fakanalat, hogy főztjükkel elkápráztassák majd a zsűri tagjait, akik a végeredményt délben hirdetik ki. Közben délelőtt fél 11-kor felállítják a májusfát a rendőrség előtti füves területen (eső esetén minden a Faluházban lesz). Az ünnepi műsorban fellépnek majd a Hagyományőrző Csoport és a Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar tagjai.
Negyed 1-tól már a jó ebédhez szól a nóta, mégpedig élő zenével.
A főzőversenyen maximum 25 fős csapatok vesznek részt, melyek a főzés reggelén fejenként 40 deka húst kapnak, asztalt, padot az önkormányzat biztosít, a főzéshez való eszközöket és a fűszereket azonban nekik kell vinniük.
Kiszomboron legényt is keresnek
A szokott falunapi téren délelőtt egyébként a főzőversennyel telik el, majd ez délben zárul is. Délután 1-kor kezdődik a rodeóbika verseny, azaz ezen bárki megmutathatja mennyi ideig képes fennmaradni az izgő-mozgó, forgó és ugrató bika hátán.
Leginkább a gyerekeket várja délután 1 és 3 óra között az arcfestés, majd 3-kor kezdődik a tombola. Lehet majd kocsikázni (lovaskocsival), kipróbálhatók a népi játékok, s várhatóan jó hangulatban zajlik majd a nap, mely végén meglepetés várja a helybélieket. Illetve az idelátogató vidékieket.