Petőfi Sándor életét viszi színpadra a Forgatós

A táncegyüttes március 14-én, a Hagymaház színpadán mutatja be új, „Egy gondolat bánt engemet” című táncszínházi produkcióját, a gyomaendrődi Körösmenti Táncegyüttes, valamint neves színészek közreműködésével.
Nemcsak mint költőt; mint gyermeket, férfit, férjet és katonát is bemutatja új előadásában a Forgatós Táncegyüttes – tudtuk meg Doktor Lászlótól, aki portálunknak elárulta, hivatása kezdetén is nagyon sokat foglalkozott már a ‘48-49-es korszakkal, készített is ilyen jellegű táncszínházi produkciót.
A mostani előadás aktualitását az adta, hogy Magyarország Kormánya Petőfi-évvé nyilvánította 2022-2023-at. A művészeti vezető, a produkció rendező-koreográfusa kiemelte: március 15. alkalmából készítik az előadást, amelyet terveik szerint a Petőfi-év során az országban, valamint határon túlon is több helyen bemutatják.
Doktor László rámutatott, azért is készült el a produkció, hogy a fiatalság tudjon róla, hogy Petőfi Sándor ki is volt, nemcsak mint költő, hanem mint gyermek, férfi, férj és katona.
Az előadásban a szeretet és a szerelem, valamint az apa és az anya szerepe is kidomborul – avatott be a részletekbe.
De nemcsak Petőfi, hanem a márciusi ifjak is szerepet kapnak a produkcióban, akiket a Szegedi Nemzeti Színház színészei formálnak majd meg, de a nézők a kiszombori Kecskeméti Bence Odint is felfedezhetik majd a színpadon, aki a fiatal Petőfi Sándort játssza majd.
– Egy olyan programmal, műsorral szeretnénk a nézőket megajándékozni, hogy egy olyan élményben, katarzisban legyen részük, amikor felállnak a nézőtérről, akkor érezzék azt, hogy ez róluk, illetve nekik szól, és hogy együtt ünnepeljünk, és ne a rosszra, és a háborús helyzetre, és ne a problémákra összpontosítsunk, hanem hogy mi vagyunk Magyarországon a magyarok, és nekünk voltak ilyen személyeink, költőink, személyiségeink, mint Irinyi József, Vasvári Pál, akikre büszkén fel lehet nézni, és példát lehet meríteni hozzáállásukból – hívta fel a figyelmet Doktor László.
Érdeklődésünkre elmondta, több mint harmincéves ismeretség köti a gyomaendrődi Körösmenti Táncegyütteshez, akik első szóra elvállalták az együttműködést. A művészeti vezető kiemelte: fiatal csapat jön az együttesükből, aminek külön örül, hiszen célja, hogy Petőfiről tudjanak a fiatalok.
A zenéért Koltay Gergely, Kossuth-díjas zeneszerző, illetve a Tarsoly zenekar felel majd, a színpadon pedig meglévő, valamint új zenei részletek is bemutatásra kerülnek a zeneszerzőtől, az együttes pedig a megírt darabokat stúdióban rögzítette.
A március 14-i előadásra a díjtalan belépőjegyek a Hagymaházban vehetőek át.

Borítókép: archív fotó