Február, bízom benned!

Ezer okunk lehet szeretni ezt a hónapot; nekem is van néhány érvem. Szekeres Anna blogja

A páros dolgok nálam nagyon bejönnek; a 2-es számról már év elején elmélkedtem, és az esztendő második hónapja sem kivétel ez alól. Talán mindannyian érezzük már egy kicsit a tavasz közeledtét, amire a februári napsütés is biztat bennünket. Vágyódunk, hogy érjen véget a tél hamarosan és éledjen lassan minden. Kicsit félve szemléljük a kibújó hóvirágokat és rügyeket, nehogy az időjárás majd még zord tréfát űzzön velük, de titkon örülünk a természet reményt keltő, első üzeneteinek.  Már könnyű búcsút intettünk a hóembernek, és nem kívánjuk már a hóesést sem. Még egy kis ideig nem bosszankodunk azon, ha sárba lépünk vagy sapka nélkül indulunk el, amit végül mindig megbánunk.

Mert mindegy, hányszor siettettük már a csodát, maradunk örök reménykedők. Hogy most, talán végre sikerülni fog, tényleg elkezdődik valami és újra élünk, nevetünk, mozgunk majd szabadon. Az érzés nem tartós, február azért hajlamos elbizonytalanítani is, csak azért, hogy utána újra akarjunk hinni a változásban. Ami jön, árad felénk, fon körbe bennünket és minden nap megajándékoz valamivel. A kisrigóval, ami a pályán fut át előttem, a hőmérő egyre pirosával, a hajnalok korai pírjával és sokasodó zajával. És az alkony már megvárja, amíg hazaérek a munkából, szemlélni engedi a kertet és késztet, hogy még maradjak egy kicsit kinn és fenn.

Ez a hónap szeret incselkedni, akar is elköteleződni, meg nem is. De biztat arra, hogy senki ne legyen magányos. Ugyan inkább direktben teszi, de legalább nem fél kimondani, hogy nem jó egyedül és köszönöm, hogy vagy nekem: a barátom, a társam, aki meghallgat, vagy aki meg is ért.   Az érzés persze nem sűríthető napokba, mert sok kis szilánkból és változó napokból (köztük sok szürkéből) áll össze minden, amit a másikról és az együtt-ről gondolunk. De a február azért kell, hogy megtörjön a jég, olvadjon szét minden, ami megdermeszt, elválaszt és hideggé tesz. Repedjenek meg a kemény páncélok, óriási erők feszítsenek szét mindent, ami eddig bezárt és reménytelenné tett.

Még erőtlen ez a hang és nagyon óvatos az érzés is; de itt van már. A nyárról ábrándozó gondolatainkban, az ablak előtti fa éledésében, a madarak csivitelésében, a tenni akarásunkban, a terveink sokasodásában. Aprók a jelek és néha nem könnyű észrevenni a biztatót.

De valami elindult. És mindegy, hiszel-e benne.

A csoda a tiéd is lesz.